Bakonyi Bakancsos

2020. szeptember

2020.09.28.

Kedves Sporttársak!

Ismét új hónap érkezik, idén már a tizedik. Ezúttal is szeretett Bakonyunk legszebb helyeire látogatunk el, immár őszi körülmények között. Íme a kínálat :

A hónap első vasárnapján egy könnyű, Porva körüli túrát terveztem:

Találkozó : 2020. október 4. vasárnap  10.00 Porva, Penics büfé (Porva, Fő u. 18.)

Útvonal : Porva – Szépalma – Műhely-árok  – Ménesjárás – Hódos-ér – Porva

Táv: 11 km, szintemelkedés mindössze 200 m

Várható visszaérkezés Porvára: 15 óra körül.

Ez egy könnyű kis őszi séta, kevés szintemelkedéssel, de látványos kilátásokkal a Bakony főgerince felé, ajánlom minden olyan Sporttársnak is, aki inkább a könnyebb, rövidebb túrákat kedveli.  A túráról tehetünk egy kis kitérőt a  Szépalma feletti kilátópadig, ahonnan kis szerencsével Pannonhalmáig láthatunk.

Busz  Zirc, Rákóczi térről : 9.40-kor, Porvára ér 9.54-re, vissza Porváról 16.12-kor, Zircre ér 16.24-kor. A reggeli busz elérhető Budapestről, Győrből és Veszprémből is 30 percnél kevesebb átszállási idővel (www.menetrendek.hu)

Ahogy az már többször előfordult, ez a túra sem végig jelzett utakon halad, vannak benne jelzetlen, de biztonságos szakaszok is. A vasárnapi igen ritka buszjáratok miatt ajánlom, hogy a Sporttársak szervezzenek telekocsikat. Ehhez biztosítok felületet  a Bakonyi bakancsos Facebook-oldalamon.

Részvételi díj : 800 Ft/fő, tartalma :

   – túravezetés

  – 1 db kitűző

  – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján Porván,a  Penics büfében (ami egyben a bolt is)  beváltható

  – Szépalmai arborétum megtekintése 

Hagyományosan október második szombatján, idén október 10-én : ismét Bakonyi Barangolás 10,20,30,40 és 70 km-es távokkal az Ösvénytaposó Baráti Társaság szokásosan magas színvonalú rendezésében. A túra részletei : https://tturak.hu/hikeOccasion/2792/details

Ahová ezen a túrán nem jutunk el, oda eljutunk következő héten : Bánd központtal a HATESZ Egyesület szervezésében “Csúcs ez a hely” túrák október 17-én 1,8,25,30 és 42 km-es távokkal (nem mindegyik kör!), részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/3414/details.

Másnap, október 18-án vasárnap megnézzük az őszi Cuhát: Zirctől Vinyéig túrázunk. Részletek hamarosan.

Következő héten 3 napos hosszú hétvége lesz, Nemzeti Ünnepünkön, október 23-án pénteken a Pikolóból a Hajag régi tanyáit keressük fel, erről részletek később. Október 25-én vasárnap  Odvaskőtől megyünk egy új útvonalon a Witt-kilátóhoz, ennek a túrának a  részletei még kidolgozás alatt.

Hajrá Sporttársak, látogassuk szeretett Bakonyunkat októberben is !

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2020.09.23.

Kedves Sporttársak!

Hamarosan ismét új hónap érkezik, az első októberi túra részleteit már ki is tudom adni :

Találkozó : 2020. október 4. vasárnap  10.00 Porva, Penics büfé (Porva, Fő u. 18.)

Útvonal : Porva – Szépalma – Műhely-árok  – Ménesjárás – Hódos-ér – Porva

Táv: 11 km, szintemelkedés mindössze 200 m

Várható visszaérkezés Porvára: 15 óra körül.

Ez egy könnyű kis őszi séta, kevés szintemelkedéssel, de látványos kilátásokkal a Bakony főgerince felé, ajánlom minden olyan sporttársnak is, aki inkább a könnyebb, rövidebb túrákat kedveli.  A túráról tehetünk egy kis kitérőt a  Szépalma feletti kilátópadig, ahonnan kis szerencsével Pannonhalmáig láthatunk.

Busz  Zirc, Rákóczi térről : 9.40-kor, Porvára ér 9.54-re, vissza Porváról 16.12-kor, Zircre ér 16.24-kor. A reggeli busz elérhető Budapestről, Győrből és Veszprémből is 30 percnél kevesebb átszállási idővel (www.menetrendek.hu)

Ahogy az már többször előfordult, ez a túra sem végig jelzett utakon halad, vannak benne jelzetlen, de biztonságos szakaszok is. A vasárnapi igen ritka buszjáratok miatt ajánlom, hogy a Sporttársak szervezzenek telekocsikat. Ehhez biztosítok felületet  a Bakonyi bakancsos Facebook-oldalamon.

Részvételi díj : 800 Ft/fő, tartalma :

   – túravezetés

  – 1 db kitűző

  – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján Porván,a  Penics büfében (ami egyben a bolt is)  beváltható

  – Szépalmai arborétum megtekintése 

ÉS MÉG ! Október 10-én lesz a hagyományos  – 19. alkalommal megrendezésre kerülő – Bakonyi Barangolás 10.,20,30,40 és70 km-es távokkal. Részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/2792/details

ÉS MÉG ! Októberi beharangozó jövő héten.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2020.09.16.

Kedves Sporttársak!

Viszonylag régen jártunk már szeretett Bakonyunk egyik legszebb helyén, a Witt-kilátónál, ahová ezúttal egy új útvonalon megyünk fel. Részletek:

Találkozó : 2020. szeptember 26. szombat 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Fidelisz – Gát-hegy – Hajmás-sarok – Witt-kilátó – Tábor-hegy – Bakonybél.

Táv : 16,5 km, szintemelkedés 390 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 16-16.30 óra között.

A Witt-kilátó egykoron Kádár János kedvenc bakonyi helye volt, a faluban még most is sokan Kádár-padként emlegetik. Itt áll 2006 óta a Bakony-emlékmű. Épített kilátó nincs, de nincs is rá szükség, mert maga a Bakony kínál pazar természetes kilátást.

Panorámás helyekből útközben sem lesz hiány és gombázni is lehet majd. A túra jelentős része (jó 11-12 km) jelzetlen utakon halad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem biztonságos az útvonal, jöjjünk bátoran.

Részvételi díj : 700 Ft, tartalma :

– túravezetés

– sörnyitós hűtőmágnes

– 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

Hajrá Sporttársak, nézzünk meg ezúttal is néhány ritkán látott, eldugottabb helyet.

ÉS MÉG ! 18-án pénteken  este szarvasbőgést hallgatunk Bakonybél felett, míg 19-én szombaton a monostorkertet és Bakonybél keresztjeit járjuk be. Részletek korábbi hírlevelekben és a honlapon.

ÉS MÉG ! 27-én vasárnap Ősz a Cuhán 10,15 és 20 km-es távokkal Vinyéről, előnevezést kérünk. Részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/2570/details

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2020.09.14.

Kedves Sporttársak !

Köszönöm  mindenkinek, aki eljött eljött az őszi kétnaposra, sok olyan helyen jártunk, ahol eddig még nem vagy csak nagyon ritkán. Remélem, mindenki szép élményekkel telten szerencsésen hazaért.

Ezen a  héten  két rövidebb, könnyebb túrát vezetek, de fontos, hogy mindkettőre szükséges egy előzetes regisztrációt küldeni a meszner.viktor@invitel.hu címre.

A közeli természet, a bakonyi erdő egyik legnagyszerűbb eseménye, amikor a szarvasok bőgését lehet hallani. Tavaly és tavalyelőtt is szerveztem ilyen túrát, az időjárás is kedvező volt, mintegy 80-an hallgattuk a bikák parádéját. Eljött az idő, hogy idén is meghallgassuk őket. Részletek :

Program neve : Szarvasbőgés Bakonybélben

Találkozó : 2020.09.18. péntek 19.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1. )

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Csúcs-hegy – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 7 km, szintemelkedés 120 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 22 óra körül.

Az idei szarvasbőgés már elkezdődött, szakemberek a csúcsidőszakot szeptember 15. és 25. közé teszik. Ezen a túrán végig jelzett utakon gyalogolunk, lesz hegyi és völgyi szakasz is. Pompás lehet, mikor a Csúcs-hegyen állva  visszahangzik a  Som-hegy vagy a Száraz-Gerence beleremeg egy-egy  bődületes bőgésbe. Éljük át együtt ! Elemlámpa ajánlott.

Bár vadászati időszak van, ami együtt jár az erdőlátogatás 16 és másnap 9 óra közötti korlátozásával, erre a túrára szóbeli engedélyem van mind az erdészeti igazgatótól, mind a helyi fővadásztól, azaz jöjjünk bátoran. Kérem, hogy ezúttal négylábú kedvencünket (kis és nagy kutyánkat) ne hozzuk el.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő, tartalma :

 – 1 db alap hamburger a túra előtt  a vendéglőben

 – színes Bakonybél és környéke térkép

–  túravezetés

FIGYELEM ! Logisztikai okok miatt 100 fő jöhet összesen.

Másnap, szeptember 19-ére ismét egy ilyen még nem volt típusú túrát ajánlok,  Bakonybél védőszentjének, Szent Mauríciusznak ünnepe előtti szombatra az alábbi túrát terveztem. Részletek :
Találkozó : 2020.09.19. szombat 10.00 Bakonybél, Szent Mauríciusz Monostor látogatóközpontja

Útvonal : Monostor – Fő utcai kereszt –  temetői kereszt – Pápai úti kereszt -mészégető – sportpálya – Szent-kút – Kálvária – Csúcs-hegy – Vörös-kereszt – Monostor.

Táv : 9 km, szintemelkedés 220 m.

Várható visszaérkezés a Monostorba  : 13.30-14.00 között

A túrát a monostor gyógynövénykertjének bejárásával kezdjük, majd felkeressük Bakonybél keresztjeit, helyenként megkapó kilátással a bakonybéli medencére.

A túra egy része aszfaltos falubeli utcákon vezet.

Részvételi díj : 2.500 Ft, tartalma :

-túravezetés

-Bakonybéli keresztek túramozgalom igazolófüzete

-monostori gyógynövénykert megtekintése

-apátsági sör vagy szörp kóstoló a Monostorban

Akinek már van a füzetből, annak a részvételi díj 1.500 Ft.

ÉS MÉG !  26-án szombaton a Witt-kilátóhoz megyünk új útvonalon. Részletek hamarosan.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401www.bakonyibakancsos.hu

2020. 09.07.

Kedves Sporttársak !

Köszönöm  mindenkinek, aki eljött tegnap a Bakonybéli-medencét körülvevő magaslatok bejárására, remélem, mindenki szép élményekkel telten szerencsésen hazaért.

Ezen a héten (szeptember 12-13.)  lesz az őszi kétnapos túránk, szerda estig lehet még jelentkezni, részletek a honlapon.

A közeli természet, a bakonyi erdő egyik legnagyszerűbb eseménye, amikor a szarvasok bőgését lehet hallani. Tavaly és tavalyelőtt is szerveztem ilyen túrát, az időjárás is kedvező volt, mintegy 80-an hallgattuk a bikák parádéját. Eljött az idő, hogy idén is meghallgassuk őket. Részletek :

Program neve : Szarvasbőgés Bakonybélben

Találkozó : 2020.09.18. péntek 19.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1. )

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Csúcs-hegy – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 7 km, szintemelkedés 120 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 22 óra körül.

Az idei szarvasbőgés már elkezdődött, szakemberek a csúcsidőszakot szeptember 15. és 25. közé teszik. Ezen a túrán végig jelzett utakon gyalogolunk, lesz hegyi és völgyi szakasz is. Pompás lehet, mikor a Csúcs-hegyen állva  visszahangzik a  Som-hegy vagy a Száraz-Gerence beleremeg egy-egy  bődületes bőgésbe. Éljük át együtt ! Elemlámpa ajánlott.

Bár vadászati időszak van, ami együtt jár az erdőlátogatás 16 és másnap 9 óra közötti korlátozásával, erre a túrára szóbeli engedélyem van mind az erdészeti igazgatótól, mind a helyi fővadásztól, azaz jöjjünk bátoran. Kérem, hogy ezúttal négylábú kedvencünket ne hozzuk el.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő, tartalma :

 – 1 db alap hamburger a túra előtt  a vendéglőben

 – színes Bakonybél és környéke térkép

–  túravezetés

Ennél a  túránál kérek egy előjelentkező e-mailt küldeni, hogy nagyjából felmérhető legyen az érdeklődés. FIGYELEM ! Logisztikai okok miatt 100 fő jöhet összesen.