2022. június


2022.06.29.

Kedves Sporttársak !

Az Országos Kéktúrán legutóbb a Keszthely -Zalaszántó-Sümeg szakaszt jártul be együtt, így már 298,6 km-nél járunk. Kelet felé a Vértesből van még egy szakasz és ezzel a lendülettel már megyünk is tovább a Gerecsébe. Részletek :

Találkozó : 2022.07.30. 9.00  Várgesztes, buszforduló.

Útvonal (végig az Országos Kéken ) : Várgesztes – Zsigmond-kő – Képesfa- Mátyás-kút – Szarvas-kút – Vitány-vár – Körtvélyesi erdei temető – Mária-szakadék – Szárliget – Zuppa-tető – Nagyegyháza.

Táv : 19,0 km, szintemelkedés 560 m

Várható érkezés Nagyegyházára: 16.30 körül.

Ez a szakasz az Országos Kéktúra vértesi 53,4 km-es részének  a keleti fele. Várgesztesről  – völgyi falu -egy jó emelkedővel jövünk ki, útközben kitérőt tehetünk a  Zsigmond-kőre. Feljebb a Mátyás-kutat és a Szarvas-kutat is érintjük (víz nem biztos, hogy lesz bennük), majd a Vértes egyik legeldugottabb várromja, a Vitány-vár következik. Innen a Körtvélyesi erdei temetőhöz megyünk, majd a Mária-szakadék után az elterelt jelzésen érünk be Szárligetre. A vasútállomáson bélyegzünk, majd az itt lévő , 20 óráig nyitva tartó boltban frissítjük folyadék-készletünket, hisze  a nagyegyházi szállásig még túl kell jussunk a  Zuppa-tetőn.

Vacsora, szállás és vasárnap reggeli Nagyegyházán, a Hangistállóban . A Nagyegyházán élő Ribli Ilona csellóművész álma volt, hogy nyugat-európai mintára Magyarországon is alakuljanak át az elhagyatott istállóépületek közösségi, kulturális helyekké. A Bicskei Mezőgazdasági Zrt. és az óbaroki önkormányzat, valamint a művésznő családja támogatta az elhagyatott épület felújítását.

Vacsora  : kemencés étel tepsis krumpli (sült krumpli, hagymával, kenyér- és kolozsvári szalonnával, oldalassal, savanyúságok, házi kenyér.

Szállás :  2 és 3  ágyas szobákban, mindhez saját fürdőszoba tartozik. Kapacitás : 20 fő.

Reggeli : kibővített kontinentális reggeli (vaj, lekvár, szalámi, friss zöldségek, méz, tea, kávé, tej, üdítő, ásványvíz, szóda), kibővítve házi főtt tojással, főtt virslivel és mustárral, házi kenyérrel. 

Extra szolgáltatás :  3000,- Ft/fő korlátlan fogyasztással: kávé, üdítő (Cola, Fanta, rostos és szűrt gyümölcslé, ásványvíz, szóda.  Korlátozott fogyasztással- 1/2 dl üdvözlő házi pálinka többféle gyümölcsből, termelői száraz bor, fehér, vörös, vagy rozé max. ½ l/fő, valamint dobozos sör, max.2 doboz/fő.Az ezen felüli italfogyasztás külön fizetendő

Másnap, 2022.07.31-én  vasárnap  indulás 9 órakor.

Útvonal (továbbra is az Országos Kéken) : Nagyegyháza – Somlyóvár – Tornyópuszta  – Koldusszállás.

Táv : 16,8 km, szintemelkedés 510 m.

Várható érkezés Koldusszállásra :  15 óra körül.

Ezen a szakaszon már a Gerecsében járunk. A nagyegyházi tavak után felkapaszkodunk a Somlyóvári kulcsosházhoz és kitérőt tehetünk a csúcsra is. Leereszkedünk Tornyópusztára és egy utolsó emelkedővel Koldusszállásra érkezünk. Itt szállunk ki a kékből, innen kb. 1 km a hangzatos nevű Tatabánya, fagyűjtő telep bejárati út autóbusz-megálló.

Figyelem !! Ezen a napon lakott települést NEM érintünk, folyadékot egész napra hozni kell .

Logisztika : akik autóval jönnek messzebbről, érdemes Tatabányán ,  a vasútállomáshoz (itt van az autóbusz-pályaudvar is) parkolni. Innen Várgesztesre  busz 8.19-kor indul, oda 8.52-kor érkezik. Vasárnap a Tatabánya, fagyűjtő telep bejárati út autóbusz-megállótól busz vissza a tatabányai vasútállomásig 14.23kr és 15.33-kor is van.Akik vonattal jönnek Budapest vagy Győr felől, Tatabányán szálljanak le és a közvetlenül a vasútállomásnál lévő buszpályaudvarról utazzanak tovább.

Részvételi díj : 22.000 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

-ajándéktárgy

-a fent részletezett módon vacsora, szállás, reggeli a nagyegyházi Hangistállóban

A Kéktúra ezen szakasz már messzire esik Bakonybéltől, így itt új kapcsolatokat építek ki. Ezért  – mivel most járunk itt először –  a jelentkezési kérések is keményebbek, mint a bakonyi túránál. Így például jelentős előleget kell küldjek és a határidő is jóval korábbi az eddig megszokottnál.

A jelentkezés határideje 2022.07.14. csütörtök és minden résztvevőt kérek szépen, hogy előlegnek legyen szíves 5.000 Ft-ot utalni a privát üzenetben megadott számlaszámra.

Terveim szerint később kelet felé Tokodig jutunk el, majd dorogi bázissal lesz gerecsei és pilisi szakasz is.

Hajrá Sporttársak, menjünk tovább együtt a Kéken !

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.24.

Kedves Sporttársak !

Alakulnak a júliusi programok, íme a kínálat (egyes túrák még kidolgozás alatt) :

A hónapot egy Bakonybél környéki túrával indítjuk, egy látványos úton  11,2 km-en belül  6  forrást is érintünk :

Találkozó: 2022.07.03. 10.00,Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 11,2 km, szintemelkedés 340 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja.

Részvételi díj : 900 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés
 – 1 db új kitűző
 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható. Következik egy több szempontból is „ilyen még nem volt” túra :

Találkozó : 2022.07.06. szerda (!) 10. 00 Farkasgyepű, Nimród vendéglő ( A Veszprém-Pápa buszjárat megállója a vendéglő előtt található )

Útvonal : Farkasgyepű – Pereces-erdő – Csurgó – Sírhalmos tábla – Farkasgyepű

Táv : 9,4 km, szintemelkedés 139 m.

Várható visszaérkezés a Nimród vendéglőbe : 13-13.30 között.

A túra során a Bakony egyik legnagyobb látványosságát, a Csurgó-kutat keressük fel egy könnyű körút keretében.

Eddig a szerdai naptól eltekintve egy sima túrakiírás. DE a túra után az Amargant Színházi Műhely a kísérleti erőben  14.30-tól bemutatja a Sárkány című darabot, az előadás honlapja : https://metroworks.hu/sarkany/.

Sárkány – vígjáték  két részben. Szent György és a sárkány középkori legendája és a színészek improvizációi nyomán írta Ilyés Lénárd és Albert Zoltán, rendezte Ilyés Lénárd.

A  jegyrendeléssel sem kell bajlódni, a túrára jelentkezéssel ez is megoldott.

A Veszprémből Pápára (3-as kocsiállás)  9.00-kor induló busz 9.53-ra, a Pápáról Veszprémbe (1-es kocsiállás) 9.05-kor induló busz 9.33-ra ér a Farkasgyepű, Nimród étterem megállóhoz. Autóval érkezőknek parkolás a vendéglő előtt.

Részvételi díj : 3.000 Ft/2500 Ft, tartalma :

– belépőjegy az erdei színházi előadásra, 2.000 Ft/db, kedvezményes (diák, nyugdíjas) 1.500 Ft/db

-túravezetés

-ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a túra napján a Nimród vendéglőbe.

A túrára előnevezést kérek  07.05. kedd estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

9-én szombaton Bakonybél, Szent Mauríciusz monostor központtal immár 8. alkalommal : „Bakonybél” teljesítménytúrák, idén  13 és 25 km-es távokkal. Márt reggel  6-től lehet indulni, szintidő helyett célzárás lesz, 17 órakor,.

A túrára előnevezést kérek  07.06. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen. A jelentkezőknek elküldöm a felkészülést elősegítendő a túra részletes leírását.

17-én vasárnap , az örök bakonyi klasszikus nyári változata . Nyári Cuha-völgy

Találkozó :  2022.07.17. vasárnap   10.00  Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Cuha-völgy – Vinye.

Táv: 14 km, szintemelkedés kb. 100 m (végig lefelé a Cuha-völgyön)

Várható érkezés  Vinyére:  15.30-16.00 között

Ez az egyik bakonyi klasszikus túraútvonal, minden évszakban ajánlott élménygazdag  út. A túra során a Cuha-völgyet járjuk be. Porva-Csesznek állomáson a vasútvonal történetéről a kiállítás nyitva lesz, miként a büfé is. Itt egy kicsit elidőzünk, majd folytatjuk a túrát a Cuha mentén, ezután jönnek a még szebb részek. Megnézhetjük  a vasútépítés emlékhelyét és Gubányi Károly emléktábláját a viaduktnál, amire akár fel is mehetünk. A Cuhán való sok átkelés miatt vízálló lábbeli erősen ajánlott.  A túra a Vinye.hu büfében ér véget.

Praktikus az autót Zircen hagyni (parkolás az egész városban ingyenes), a túra után 17.16-kor  jön vissza vonat Vinyéről Zircre, oda 17.37-kor  ér.

Részvételi díj : 1.000  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy a Liget presszóba

– 1 db 100 Ft-os italjegy a Porva-Csesznek büfébe

– 1 db 100 Ft-os italjegy a Vinye.hu büfébe

– 1 db  ajándéktárgy

Egy újabb szerdai túra :

Program neve : Hold Napja

Rendező : Nagy-Magyarország Park Királyszállás (www.nagymagyarorszagpark.hu)

Találkozó : 2022.07.20. szerda 18 órától.

Először csillagászati bemutató lesz, majd sötétedés körül indulunk a Vár-berek kilátópontra.

Részletek a Park honlapján.

23-án szombaton a Papodra látogatunk, találkozó 10 órakor lesz Hárskúton a Bakony Kincse sörözőben. Részletek hamarosan.

ÉS a hónap végén : 30-31-én újra  a kéken, megyünk tovább Várgesztesről kelet felé . Részletek hamarosan.

Hajrá Sporttársak, lehet szemezgetni a sokféle túraajánlatból, jöjjünk bátoran.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.20.

Kedves Sporttársak  !

A következő 3  hétre igen változatos kínálatot állítottam össze 5 túrából. Lesz :

esti, (erre kérek előnevezést )
vértesi,
hétköznapi, (erre kérek előnevezést )

bakonybéli

és teljesítménytúra  (erre kérek előnevezést ) is.

Íme :

Találkozó : 2022.06.24. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül egy jóféle burgerrel a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.200 Ft, tartalma:

-túravezetés

-ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható

– tépett húsos hamburger a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.22. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.
A hónap utolsó vasárnapjára egy vértesi ajánlat :

Találkozó : 2022.06.26. vasárnap 9.30 Csókakő, Nagy-Magyarország tér (vár alatti nagy, de fizetős parkoló), Vár büfé

Útvonal : Csókakő – Ezerjó Borút – Vajal – Török-sánc – Kocsmáros-domb – Vár-völgy – Csókakői vár – Csókakő, Nagy-Magyarország tér.

Táv: 13 km, szintemelkedés  330 m.

Várható visszaérkezés a Vár büféhez : 14.30-15.00  között

Ezen a  túrán a Vértes délnyugati oldalát nézzük meg, de  a csókakői vár alatti parkolóból a szinte végig panorámás Ezerjó borúton ezúttal nyugat, Mór felé indulunk. Az első 5,5 km végig panorámás, de napos út, Mór felett megyünk majd be az erdőbe. A Török-sánc érintésével a Kocsmáros-dombig a zöld jelzést követjük, majd innen az Országos Kéken leereszkedünk a  Vár-völgyig, ahonnan még megmásszuk a csókakői várat. A túra a vár alatti parkolóban, a Vár büfénél ér véget.

Részvételi díj :  1.000 Ft, tartalma :

– túravezetés

-100 Ft-os italjegy a Vár büfébe, mely a túra napján beváltható

-a túra egyedi ajándéktárgya

A júliust egy Bakonybél környéki túrával indítjuk, egy látványos úton  11,2 km-en belül  6  forrást is érintünk :

Találkozó: 2022.07.03. 10.00,Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 11,2 km, szintemelkedés 340 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja.

Részvételi díj : 900 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés
 – 1 db új kitűző
 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható. Következik egy több szempontból is „ilyen még nem volt” túra :

Találkozó : 2022.07.06. szerda (!) 10. 00 Farkasgyepű, Nimród vendéglő ( A Veszprém-Pápa buszjárat megállója a vendéglő előtt található )

Útvonal : Farkasgyepű – Pereces-erdő – Csurgó – Sírhalmos tábla – Farkasgyepű

Táv : 9,4 km, szintemelkedés 139 m.

Várható visszaérkezés a Nimród vendéglőbe : 13-13.30 között.

A túra során a Bakony egyik legnagyobb látványosságát, a Csurgó-kutat keressük fel egy könnyű körút keretében.

Eddig a szerdai naptól eltekintve egy sima túrakiírás. DE a túra után az Amargant Színházi Műhely a kísérleti erőben  14.30-tól bemutatja a Sárkány című darabot, az előadás honlapja : https://metroworks.hu/sarkany/.

Sárkány – vígjáték  két részben. Szent György és a sárkány középkori legendája és a színészek improvizációi nyomán írta Ilyés Lénárd és Albert Zoltán, rendezte Ilyés Lénárd.

A  jegyrendeléssel sem kell bajlódni, a túrára jelentkezéssel ez is megoldott.

A Veszprémből Pápára (3-as kocsiállás)  9.00-kor induló busz 9.53-ra, a Pápáról Veszprémbe (1-es kocsiállás) 9.05-kor induló busz 9.33-ra ér a Farkasgyepű, Nimród étterem megállóhoz. Autóval érkezőknek parkolás a vendéglő előtt.

Részvételi díj : 3.000 Ft/2500 Ft, tartalma :

– belépőjegy az erdei színházi előadásra, 2.000 Ft/db, kedvezményes (diák, nyugdíjas) 1.500 Ft/db

-túravezetés

-ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a túra napján a Nimród vendéglőbe.

A túrára előnevezést kérek  07.05. kedd estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

ÉS  július  9-én szombaton Bakonybél, Szent Mauríciusz monostor központtal immár 8. alkalommal : „Bakonybél” teljesítménytúrák, idén  13 és 25 km-es távokkal. Márt reggel  6-től lehet indulni, szintidő helyett célzárás lesz, 17 órakor,.

A túrára előnevezést kérek  07.06. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen. A jelentkezőknek elküldöm a felkészülést elősegítendő a túra részletes leírását.

Hajrá Sporttársak, lehet szemezgetni a sokféle túraajánlatból, jöjjünk bátoran.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.15.

Kedves Sporttársak !

Időről időre vannak olyan túrák,amelyek eltérnek az eddigiektől. Most ez több szempontból is ilyen lesz :

Találkozó : 2022.07.06. szerda (!) 10. 00 Farkasgyepű, Nimród vendéglő ( A Veszprém-Pápa buszjárat megállója a vendéglő előtt található )

Útvonal : Farkasgyepű – Pereces-erdő – Csurgó – Sírhalmos tábla – Farkasgyepű

Táv : 9,4 km, szintemelkedés 139 m.

Várható visszaérkezés a Nimród vendéglőbe : 13-13.30 között.

A túra során a Bakony egyik legnagyobb látványosságát, a Csurgó-kutat keressük fel egy könnyű körút keretében.

Eddig a szerdai naptól eltekintve egy sima túrakiírás. DE a túra után az Amargant Színházi Műhely a kísérleti erőben  14.30-tól bemutatja a Sárkány című darabot, az előadás honlapja : https://metroworks.hu/sarkany/.

Sárkány – vígjáték  két részben. Szent György és a sárkány középkori legendája és a színészek improvizációi nyomán írta Ilyés Lénárd és Albert Zoltán, rendezte Ilyés Lénárd.

A  jegyrendeléssel sem kell bajlódni, a túrára jelentkezéssel ez is megoldott.

A Veszprémből Pápára (3-as kocsiállás)  9.00-kor induló busz 9.53-ra, a Pápáról Veszprémbe (1-es kocsiállás) 9.05-kor induló busz 9.33-ra ér a Farkasgyepű, Nimród étterem megállóhoz. Autóval érkezőknek parkolás a vendéglő előtt.

Részvételi díj : 3.000 Ft/2500 Ft, tartalma :

– belépőjegy az erdei színházi előadásra, 2.000 Ft/db, kedvezményes (diák, nyugdíjas) 1.500 Ft/db

-túravezetés

-ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a túra napján a Nimród vendéglőbe.

Jelentkezni egészen július 5. keddig lehet a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Hajrá Sporttársak, kössük össze a túrázást a színházzal.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.13.

Kedves Sporttársak !

Június második fele már igazi nyári időszak, ehhez illő túrákkal : végig erdő vagy éjszakai vagy borozgatós  vagy új helyekre menős ? Mindegyikre igen a válasz.

Június  18-án szombaton  olyan túra lesz  amelynek egy része teljesen ismeretlen helyeken vezet és új látványosságokat kínál.

Program neve : Jásd,  a lélek energiája

Találkozó : 2022.06.18. 9.00 Jásd, községháza előtti parkoló

Útvonal : Jásd – Rózsadomb-Szent-kút -temető – Felső szőlő út – Kültelek – Jásd, Bodzaház

Táv : 8 km, szintemelkedés 110m.

Várható érkezés a Bodzaházba : 12.30 körül.

Jásd, a Keleti-Bakony egyik kis zsákfaluja rengeteg látványosságot kínál. A Szent-kút ugyan ismert, de ezen kívül is számos fantasztikus látnivaló van: templom, régi pincék, szőlők, rejtett kilátópontok, köztéri szobrok. A program során helyi szakvezető vár minket a Szent-kútnál (kb. 9.45) és a templomnál is (kb. 10.45).

A túra a 2021-ben átadott Bodzaház Látogatóközpontnál ér véget, ahol a program része a Ház megtekintése (kb. 1  óra). A táv- és a szintadatból látszik, hogy ez nem egy nehéz túra

Részvételi díj : 2.200 Ft, tartalma :

 – túravezetés

 – ajándéktárgy

– szakvezetés a Szent-kútnál

– szakvezetés a templomban

– kedvezményes belépő a Bodzaházba

– 1 szelet bodzalekváros kenyér

A túrára előnevezést kérek 2022.06.16. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Hajrá Sporttársak, fedezzünk fel új , látványos túracélpontokat szeretett Bakonyunkban.

Június 19-én vasárnap bejárjuk együtt a július 9-ei Bakonybél-13 teljesítménytúra útvonalát.

Találkozó : 2022.06.19. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő

Útvonal : Bakonybél – Bakony Hotel – Táboros-hegy – Odvas-kő pihenő –Szarvad-árok- Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 424 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül.

Ez  a 2014. január eleje óta teljesíthető permanens IVV túrák közül az egyik útvonal. Az IVV-ről és a permanens IVV-túrákról részletesebb leírás a honlapon található. IVV pecsét is beszerezhető lesz (ehhez majd kérni fogom a név és cím megadását).

Az út igen változatos, hegyi és völgyi szakaszok is találhatóak benne. Az elején a Táboros-hegyre fel lesz egy kis emelkedő, utána gerincvándorlás a Széchenyi Zsigmond emlékkő érintésével. Kis kitérővel az Odvas-kői rétnél felkereshetjük az egykori kisvasút emlékhelyét is. Utána a Szarvad-árkon feljövünk a Tönkölös – Parajos nyeregbe, majd onnan lesétálunk a faluba.  A túra nagy része erdőben, árnyékos utakon halad.

Ez a túra lesz a július 9-én immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Bakonybél 25/13 teljesítménytúra kis köre, azaz rövid távja. Aki inkább vezetett formában nézné meg ezt az utat, annak pont ideális.

Részvételi díj : 800  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés
– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható
– 1 db   ajándéktárgy

Korább években volt már szentjánosbogár-látogató túra, most más ajánlatom van az év leghosszabb világosságú napjainak egyikére. Részletek :

Találkozó : 2022.06.24. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül egy jóféle burgerrel a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.200 Ft, tartalma:

-túravezetés

-ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható

– tépett húsos hamburger a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.22. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.
És a hónap utolsó vasárnapjára egy kis vértesi ajánlat :

Találkozó : 2022.06.26. vasárnap 9.30 Csókakő, Nagy-Magyarország tér (vár alatti nagy, de fizetős parkoló), Vár büfé

Útvonal : Csókakő – Ezerjó Borút – Vajal – Török-sánc – Kocsmáros-domb – Vár-völgy – Csókakői vár – Csókakő, Nagy-Magyarország tér.

Táv: 13 km, szintemelkedés  330 m.

Várható visszaérkezés a Vár büféhez : 14.30-15.00  között

Ezen a  túrán a Vértes délnyugati oldalát nézzük meg, de  a csókakői vár alatti parkolóból a szinte végig panorámás Ezerjó borúton ezúttal nyugat, Mór felé indulunk. Az első 5,5 km végig panorámás, de napos út, Mór felett megyünk majd be az erdőbe. A Török-sánc érintésével a Kocsmáros-dombig a zöld jelzést követjük, majd innen az Országos Kéken leereszkedünk a  Vár-völgyig, ahonnan még megmásszuk a csókakői várat. A túra a vár alatti parkolóban, a Vár büfénél ér véget.

Részvételi díj :  1.000 Ft, tartalma :

– túravezetés

-100 Ft-os italjegy a Vár büfébe, mely a túra napján beváltható

-a túra egyedi ajándéktárgya

Hajrá Sporttársak, szeretettel várok  mindenkit június második felében is.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.09.

Kedves Sporttársak !


Pontosan 1 hónap múlva, 2022.07.09-én immár 8. alkalommal : Bakonybél teljesítménytúrák.Idén a 13 és a 25 km-es távot szervezem meg, a korábbi évek 38 és 48 km-es távjairól érdeklődjetek privátban. Erre a 2 távra már megvan a Veszprém megyei kormányhivatal és a Bakonyerdő engedélye is.

A rajt és a cél a tavalyi évhez hasonlóan idén is a bakonybéli Szent Mauríciusz monostor lesz.

Előnevezést kérek 07.06-ig.

Továbbra sincs szintidő, a célzárás 17 órakor lesz.

Nevezéshez és további információhoz : meszner.viktor@invitel.hu, mindenkinek elküldöm az itinert és a térképet a felkészüléshez, de ezeket természetesen a rajtban is megkapja minden résztvevő Sporttárs.

A 13-as táv nyílt bejárása vezetett túra keretében 06.19-én lesz.

Szeretettel várok mindenkit.

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.07.

Kedves Sporttársak !

A következő hétvégén – június 11-12. – folytatjuk az Országos Kéktúrát, a Keszthely-Zalaszántó-Sümeg szakaszt fogjuk bejárni. A szálláson már elkeltek a pótmegoldások is, de lehet jönni 1-1 napra is. Ezek közlekedési tippek :

Szombat 2022.06.11.

-parkolás Zalaszántón, busszal 8.22-kor Keszthelyre, érkezés oda 8.55-re. Ebben az esetben lehet rendelni vacsorát is a túrához, Zalaszántón eszünk.

-parkolás Keszthelyen, busz Zalaszántóról vissza 19.48-kor (érk. 20.30)


Vasárnap 2022.06.12.

-parkolás Zalaszántón, busz vissza Sümegről 15.25 (érk. 15.40) és 18.00-kor (érk. 18.14.)

-parkolás Sümegen, reggel busszal Zalaszántóra 8.00-kor(érk. 8.14) ill. 8.05-kor (érk 8.22)

Aki most kezdené el a Kéket de nincs füzete, kérem jelezze és viszek.

Szeretettel várok mindenkit.

További információ: a 05.13-ai bejegyzésnél (ld. 2022. május), jelentkezési határidő 2022.06.08., kapcsolat : meszner.viktor@invitel.hu

2022.06.06.

Kedves Sporttársak !

Korább években volt már szentjánosbogár-látogató túra, most más ajánlatom van az év leghosszabb világosságú napjainak egyikére. Részletek :

Találkozó : 2022.06.24. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül egy jóféle burgerrel a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.200 Ft, tartalma:

  • túravezetés
  • ajándéktárgy
  • 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható
  • tépett húsos hamburger a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.22. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

A  26-ai vértesi túráról is 1-2 napon belül közzé teszem a részletes kiírást.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.03.

Kedves Sporttársak !

A Bakony mindig tartogat új és új felfedezni való részeket, kínál új látványosságot. Az alábbi túraajánlat is ilyen.

Program neve : Jásd,  a lélek energiája

Találkozó : 2022.06.18. 9.00 Jásd, községháza előtti parkoló

Útvonal : Jásd – Rózsadomb-Szent-kút -temető – Felső szőlő út – Kültelek – Jásd, Bodzaház

Táv : 8 km, szintemelkedés 110m.

Várható érkezés a Bodzaházba : 12.30 körül.

Jásd, a Keleti-Bakony egyik kis zsákfaluja rengeteg látványosságot kínál. A Szent-kút ugyan ismert, de ezen kívül is számos fantasztikus látnivaló van: templom, régi pincék, szőlők, rejtett kilátópontok, köztéri szobrok. A program során helyi szakvezető vár minket a Szent-kútnál (kb. 9.45) és a templomnál is (kb. 10.45).

A túra a 2021-ben átadott Bodzaház Látogatóközpontnál ér véget, ahol a program része a Ház megtekintése (kb. 1  óra). A táv- és a szintadatból látszik, hogy ez nem egy nehéz túra

Részvételi díj : 2.200 Ft, tartalma :

 – túravezetés

 – ajándéktárgy

– szakvezetés a Szent-kútnál

– szakvezetés a templomban

– kedvezményes belépő a Bodzaházba

– 1 szelet bodzalekváros kenyér

A túrára előnevezést kérek 2022.06.16. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Hajrá Sporttársak, fedezzünk fel új , látványos túracélpontokat szeretett Bakonyunkban.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.06.01.

Kedves Sporttársak !

Az év hatodik hónapjára az alábbi túrákat kínálom.
A Pünkösdi hosszú hétvége első napjára :

Találkozó : 2022.06.04. 9.30. Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Likas-kő – Pápalátó-kő – Fenyőfő – ősfenyves – bauxitszállító út – Vinye.

Táv : 13,5 km, szintemelkedés 192  m.

Várható visszaérkezés Vinyére : 14-14.30 körül.

Ezen a túrán  megnézzük a legutóbb télen, teljesen más körülmények között látott klasszikus Vinye – Fenyőfő felső utat a Likas-kővel és a Pápalátó-kővel, majd megpihenünk a mindössze   70 lakosú Fenyőfő vendéglátóhelyén Laci bácsinál. Visszaúton az ősfenyvest és az egykori bauxitlelőhelyeket érintjük. A túra kifejezetten könnyű és nagyrészt erdőben megyünk.

A Győrből  9.16-ra érkező vonatot természetesen megvárjuk.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1-1 db 100  Ft-os italjegy Vinyére ill. Fenyőfőre
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

Másnap, június 5-én Pünkösdvasárnap 2 év kihagyás után újra Nyúl központtal: Sokorói Kalandok 15,35 és 50 km-es távokkal. Május 31-ig jelentős előnevezési kedvezménnyel, részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/4616/details

Június 11-12-én :  Országos Kéktúra Keszthely – Sümeg szakasza,  részletek a honlapon. Lehet jönni bármelyik egynapos verzióra is.

Június  18-án szombaton  olyan túra lesz  amelynek egy része teljesen ismeretlen helyeken vezet és új látványosságokat kínál. A héten megyek bejárni az útvonalat, részletek hamarosan .

Június 19-én vasárnap bejárjuk együtt a július 9-ei Bakonybél-13 teljesítménytúra útvonalát.

Találkozó : 2022.06.19. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő

Útvonal : Bakonybél – Bakony Hotel – Táboros-hegy – Odvas-kő pihenő –Szarvad-árok- Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 424 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül.

Ez  a 2014. január eleje óta teljesíthető permanens IVV túrák közül az egyik útvonal. Az IVV-ről és a permanens IVV-túrákról részletesebb leírás a honlapon található. IVV pecsét is beszerezhető lesz (ehhez majd kérni fogom a név és cím megadását).

Az út igen változatos, hegyi és völgyi szakaszok is találhatóak benne. Az elején a Táboros-hegyre fel lesz egy kis emelkedő, utána gerincvándorlás a Széchenyi Zsigmond emlékkő érintésével. Kis kitérővel az Odvas-kői rétnél felkereshetjük az egykori kisvasút emlékhelyét is. Utána a Szarvad-árkon feljövünk a Tönkölös – Parajos nyeregbe, majd onnan lesétálunk a faluba.  A túra nagy része erdőben, árnyékos utakon halad.

Ez a túra lesz a július 9-én immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Bakonybél 25/13 teljesítménytúra kis köre, azaz rövid távja. Aki inkább vezetett formában nézné meg ezt az utat, annak pont ideális.

Részvételi díj : 800  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés
– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható
– 1 db   ajándéktárgy

Ötlet szintjén már megvan egy Szent Iván-éji túra lehetősége, június 24. péntek estére.

 Június 26-án vasárnap  a Vértesbe látogatunk , találkozó Csókakőn, ezúttal innen Mór határa felé megyünk majd. A 13 km-es körtúra részletei hamarosan.

Hajrá Sporttársak, szeretettel várok  mindenkit júniusban is.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu