2022. szeptember

2022.09.30.

Kedves Sporttársak !

Egy levélbe gyűjtöttem az októberi túrákat.

Október 2-ára egy buszos csoport jön Bakonybélbe, de megbeszélésünk szerint nyílt lesz ez a túra.

Találkozó : 2022.10.02. vasárnap 10.00.  Bakonybél, Pikoló Vendéglő (Kossuth u. 1. ). Indulás 10.15-kor.

Útvonal:  Bakonybél – Táboros-hegy – Móricháza – Witt-kilátó – Hajmás-sarok – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 450 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe :15-15.30 óra között.

Az októbert szeretett Bakonyunk  egyik legszebb helyén nyitjuk. A Witt-kilátónál mindig hatalmába kerít egy olyan érzés, ami nem sok más helyen : igen, itt ketten vagyunk, a Bakony és mi. Ezt az érzést aki már átélte, tudja, miről van szó. Aki még nem, annak is lehetősége lesz ezt most megismerni. Mindentől messze (pedig csak 13 km a túra), mégis mindenhez közel. Nem látni lakott települést, de mégis megvan a komfort, a harmónia – ez a Witt-kilátónál előtörő érzés.

Az út nem nehéz, sok szép kilátású helyet érintünk, de pont ezen nyílt részek miatt egy sapka jól jöhet  az esetleges szél ellen. A Witt-kilátónál kis szerencsével páratlan panorámában gyönyörködhetünk majd, a pannonhalmi apátságtól a Som-hegyig. Természetesen szó lesz a hely névadójáról is, akit úgy gondolom, méltatlanul kevesen ismernek.  Lesznek jelzetlen útszakaszok is, de ezek is biztonságosan járhatóak.
Részvételi díj : 1.100 Ft/fő, tartalma :

– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a vendéglőben

– túravezetés

-ajándéktárgy

Október 5-én szerdán lesz az első őszi hétközi túravezetés :

Találkozó : 2022.10.05. szerda  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Csúcs-hegy – Bányász-kút – Kertes-kői -szurdok – Oltár-kő – Szömörke-völgy – Szent-kút – Bakonybél

Táv : 11 km, szintemelkedés 250 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30 körül

Ezen a  túrán jórészt a Gerence völgyét járjuk végig, ez egy szakaszon 2000. óta jelzetlen már a térképen. Először a Csúcs-hegyre megyünk fel, megnézzük a Bakonybéli-medence őszi panorámáját. A  Bányász-kútnál pihenőhely fogad majd minket. Innen egy kis kitérővel felkereshető egy kis izgalmas sziklás (de felfelé biztonságos) rész érintésével a  völgy felett őrködő Oltár-kő, az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom egyik legszebb érintőpontja. Ha már itt járunk fenn, a Judit-forrást is megnézzük.  Vissza hosszabb, kényelmesebb úton jövünk le a völgyhöz, leérés után végiggyalogoljuk a Kertes-kői szurdokot, majd a csendes, kikericses Szömörke-völgyön át a Szent-kút érintésével érünk vissza Bakonybélbe.  11 km tömény szépség és látványosság lesz ez a túra.

Részvételi díj : 1.000  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

– 1 db ajándéktárgy

Október 8-án szombaton lesz a Bakony legpatinásabb teljesítménytúrája, az immár 21. alkalommal kiírt Bakonyi Barangolás 10,20,30,40 és 70 km-es távokkal. részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/4430/details, előnevezés október 4-ig.

Október 9-én vasárnap   egy régen várt túra : Zsörkre látogatunk.

Találkozó : 2022. 10.09. vasárnap  10.00 Bakonyszücs, italbolt

Útvonal  : Bakonyszücs- Csángota-tó- Zsörk – Újmajor – Szücsi szőlőhegy – Bakonyszücs.

Táv : 10 km, szintemelkedés mindössze 60 m (!)

Várható visszaérkezés  : 14.00-14.30 között.

Az út végig jelzetlen, izgalmas, eldugott helyekre vezet, a célja az, hogy szeretett Bakonyunk eddig felfedezetlen részeire is eljussunk. Felkeresünk egy mára elnéptelenedett, de újra élni akaró falut, Zsörköt, majd a túra végén a tavasszal nyáron  már sokak által megkedvelt Somogyi Tamás mesterszakács vár minket bakonyi betyárlevessel és medvehagymás pogácsával

A túra sajnos közösségi közlekedéssel nem elérhető. A szintadat jól jelzi, hogy ez egy könnyű túra.

Előnevezést kérek október 5. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Részvételi díj : 2.500 Ft/fő, tartalma :
 
– bakonyi betyárlevessel és medvehagymás pogácsával

-100 Ft-os italjegy, mely a túra napján  Bakonyszücsön beváltható

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

A következő hétvégén 15-e szombat elvileg munkanap,míg 16-án vasárnap  Bándról immár 9. alkalommal  „Csúcs ez a hely”- Séd-völgyi kilátók 8,30 és 45 km-es távokkal.

Október 19-én szerdán : „Szerdai túrák” II., részletek kidolgozás alatt (várhatóan zirci kör lesz).

Október 22-23-án tovább a Kéken : Országos Kéktúra Tokod-Koldusszállás szakasza a Gerecsében :

Találkozó : 2022.10.22. szombat 9.30 Tokod,Hősök tere (itt van a tokodi bélyegző is)

Útvonal : Tokod – Kis-kő – Tokodi pincék – Kőszikla – Mogyorósbánya –  Bajóti öreg-kő – Péliföldszentkereszt – Pusztamarót.

Táv : 19,3 km, szintkülönbség jelentős : fel 955 m, le 735 m.

Várható érkezés Pusztamarótra  : 16.30-17.00 között

Vacsora, szállás és reggeli Pusztamaróton, a Sólyomfészekben : https://www.kulcsoshaz.hu/kulcsoshaz.php?sorszam=22001&nev=Mar%C3%B3t-hegyi+S%C3%B3lyomf%C3%A9szek.

Figyelem ! Egyszerű szállás, törölközőt és ágyneműhuzatot (vagy hálózsákot) hozni kell.

Bár a Gerecse viszonylag sűrűn lakott hely (közel van Budapest, Esztergom, Tatabánya) , a kéktúra a lakott helyeket elkerüli, Tokod után az egyetlen falu, ahová betér, az Mogyorósbánya. Azonban a  klasszikus túrakocsma, a Kakukk itt is bezárt, de van egy Club Leonardo, ahol megpihenhetünk.Innen  a szállásig még lesz  13,4 km-ünk, többek között a bajóti Öreg-kő meglátogatásával. A napi szint jelentősnek tűnik, de megoldható, első nap nem kell sehová sietnünk. és a Tokodi pincéknél is elidőzhetünk egy keveset.

Másnap, 202.10.23-án :

Indulás  : 8.30-kor

Útvonal : Pusztamarót – Gerecse-üdülő – Bánya-hegyi erdészház – Koldusszállás – Tatabánya, Fagyűjtőtelep autóbusz-megálló.

Táv : 19,3 km, szintkülönbség fel 375 m, le 520 m.

Várható befejezés : 15-15.30 között.

Ezen a napon nem érintünk lakott települést, azaz minden vinnünk kel a hátizsákban. A szintkülönbség jóval barátságosabb, mint előző nap. Hegyek, völgyek, kilátások, erdő, erdő és erdő – ezek lesznek ezen a napon. Koldusszálláson fejezzük be a Kéktúra követését, onnan  800 m a legközelebbi buszmegálló, ahonnan Tatabányára utazunk.Busz  14.23.,15.33.,16.03-kor jön.

Rézvételi díj : 11.000 Ft/fő, tartalma :

– túravezetés

-vacsora, szállás, reggeli Pusztamaróton

-ajándéktárgy

– Pusztamaróton  500 Ft-os italjegy.

Regisztrálni 202.10.19. szerdáig lehet a meszner.viktor@invitel.hu címen.

A hóvégi  4 napos hétvége túrái :

Találkozó : 2022.10.29. szombat 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Fidelisz – Gát-hegy – Hajmás-sarok – Witt-kilátó – Tábor-hegy – Bakonybél.

Táv : 14,5 km, szintemelkedés 390 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15.30-16.00 óra között.

A Witt-kilátó egykoron Kádár János kedvenc bakonyi helye volt, a faluban még most is sokan Kádár-padként emlegetik. Itt áll 2006 óta a Bakony-emlékmű. Épített kilátó nincs, de nincs is rá szükség, mert maga a Bakony kínál pazar természetes kilátást.

Panorámás helyekből útközben sem lesz hiány és gombázni is lehet majd. A túra jelentős része (jó 11-12 km) jelzetlen, sokak számára ismeretlen  utakon halad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem biztonságos az útvonal, jöjjünk bátoran.

Részvételi díj : 1.000 Ft, tartalma :

– túravezetés

– ajándéktárgy

– 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

Másnap, október 30-án vasárnap :

Találkozó : 2022.10.30. vasárnap 9.30 Csókakő, Nagy-Magyarország tér (vár alatti nagy, de fizetős parkoló), Vár büfé

Útvonal : Csókakő – Ezerjó Borút – Csákberény – tanösvény – Varga-hegy, kilátópont – Alsó-cservágás – Buhin-völgy – Vár-völgy – Csókakői vár – Csókakő, Nagy-Magyarország tér.

Táv: 12 km, szintemelkedés  270 m.

Várható visszaérkezés a Vár büféhez : 14-14.30  között

Ezen a  túrán a Vértes délnyugati oldalát nézzük meg: a csókakői vár alatti parkolóból a szinte végig panorámás Ezerjó borúton átmegyünk először Csákberénybe, majd innen a Gróf Merán Fülöp múzeumtól induló tanösvény északi ágán túrázva pazar kilátóhelyeket keresünk fel. Egy idő után elhagyjuk a tanösvényt és átkötünk egy rövid  jelzetlen szakaszon az Alsó-cservágáshoz, itt áll az ország legtöbb jelzéssel ellátott fája. Innen a Buhin-völgyön leereszkedünk a  Vár-völgyig, ahonnan még megmásszuk a csókakői várat. A túra a vár alatti parkolóban, a Vár büfénél ér véget.

Részvételi díj :  1.100 Ft, tartalma :

– túravezetés

-100 Ft-os italjegy a Vár büfébe, mely a túra napján beváltható

-a túra egyedi ajándéktárgya

Keddre :

Találkozó : 2022.11.01. kedd  Huszárokelőpuszta (Zirc-Bakonybél-Pápa 8301-es út 25-26 km között). A  10.07-re ideérő Budapest – Zirc- Bakonybél – Pápa távolsági autóbuszjáratot természetesen megvárjuk.

Útvonal : Huszárokelőpuszta – Somberek-séd – Forrasztó-kői egzótakert – Hubertlak – tanösvény – Huszárokelőpuszta.

Táv : 9 km, szintemelkedés 180 m.

Várható visszaérkezés Huszárokelőpusztára : 13.30-14.00 között.

A Bakony egyik rejtett , beszédes nevű helyén, Huszárokelőpusztán találkozunk, innen 2,8 km-t teszünk meg a Somberek-séd völgyén (lakik itt fekete gólya is), majd meglátogatjuk a Forrasztó-kői egzótakertet, ahol igazi bakonyi környezetben nem őshonos, kísérleti növényeket nézünk majd meg. Eddig ide csak tavasszal jártunk, most megnézhetjük a kertet őszi színekben is. Utána Hubertlakon a háznál és a tónál  megpihenünk, majd a helyi tanösvény legszebb részeit bejárva érünk vissza Huszárokelőpusztára.  Az egzótakert a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, igen korlátozottan látogatható bemutatóhely. November elsejére ilyen csendes, eldugott hely illik, mint a Forrasztó-kő. Ezen a túrán vendéglátó egységet nem érintünk.A túra nem hosszú és nem nehéz, ezt jól mutatja  a táv és  a szint adata.

Részvételi díj : 1.000 Ft,  tartalma :

-túravezetés

-ajándéktárgy Hajrá Sporttársak , túrázzunk minél többet októberben is !

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.28./II.

Kedves Sporttársak !

Október 2-ára egy buszos csoport jön Bakonybélbe, de mai megbeszélésünk szerint nyílt lesz ez a túra. Részletek :

Találkozó : 2022.10.02. vasárnap 10.00.  Bakonybél, Pikoló Vendéglő (Kossuth u. 1. ). Indulás 10.15-kor.

Útvonal:  Bakonybél – Táboros-hegy – Móricháza – Witt-kilátó – Hajmás-sarok – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 450 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe :15-15.30 óra között.

Az októbert szeretett Bakonyunk  egyik legszebb helyén nyitjuk. A Witt-kilátónál mindig hatalmába kerít egy olyan érzés, ami nem sok más helyen : igen, itt ketten vagyunk, a Bakony és mi. Ezt az érzést aki már átélte, tudja, miről van szó. Aki még nem, annak is lehetősége lesz ezt most megismerni. Mindentől messze (pedig csak 13 km a túra), mégis mindenhez közel. Nem látni lakott települést, de mégis megvan a komfort, a harmónia – ez a Witt-kilátónál előtörő érzés.

Az út nem nehéz, sok szép kilátású helyet érintünk, de pont ezen nyílt részek miatt egy sapka jól jöhet  az esetleges szél ellen. A Witt-kilátónál kis szerencsével páratlan panorámában gyönyörködhetünk majd, a pannonhalmi apátságtól a Som-hegyig. Természetesen szó lesz a hely névadójáról is, akit úgy gondolom, méltatlanul kevesen ismernek.  Lesznek jelzetlen útszakaszok is, de ezek is biztonságosan járhatóak.

Részvételi díj : 1.100 Ft/fő, tartalma :

– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a vendéglőben

– túravezetés

-ajándéktárgy

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.28.

Kedves Sporttársak !

2019-ben kezdtem el túrákat vezetni Magyarország  emblematikus útvonalán, az Országos Kéktúrán. Van néhány, Bakonybélhez közeli szakasz, amit már többször bejártunk, de egy kicsit mindig nyújtunk a bejárt útvonal hosszán hol kelet, hol nyugat felé. A közösen megtett út 334,4 km 8.085 m szintemelkedéssel Sümegtől Koldusszállásig. Október 22-23-án kelet felé hosszabbítjuk meg a Tokod – Koldusszállás szakasszal, a szállás Pusztamaróton lesz. Ennek  a túrának a kiírása már jó ideje elérhető a www.bakonyibakancsos. hu saját honlapomon. 2  héttel később új szakasz nyugat felé az alábbiak szerint.

Találkozó : 2022.11.04. péntek 18.00 Sümeg, Krigler panzió (Sümeg. Báróházi u. ). http://www.kriglerpanzio.hu/

Szállás elfoglalása, vacsora Sümeg egyik éttermében

Másnap, 2022.11.05-én szombaton, a 7 órai reggeli után  :

Autóbusz indul Sümeg, autóbusz-állomásról Hosszúperesztegre 8.07-kor, érkezés Hosszúperesztegre 8.49-kor, a teljes árú buszjegy 650  Ft-ba kerül.

Útvonal : Hosszúpereszteg – Szajki-tavak – Szajki-erdő  – volt Ötvös vm. – Ötvös –  Szalapa  autóbusz-megálló.

Táv : 24 km, szintemelkedés 92 m.

Autóbusz Sümegre : 14.57-kor vagy 16.31-kor

Svédasztalos (!) vacsora a szálláson, a Krigler panzióban. A vacsorához pincelátogatás és borkóstolás is tartozik.

Idézet : ” A Krigler panziót az eredeti állapotában megőrzött, nosztalgikus hangulatú, 200 éves Ramasetter pince fölé építettük, ahonnét lélegzetelállító panoráma tárul a vendég szeme elé.

Másnap, 2022.11.06-án vasárnap, reggeli után  :

Autóbusz indul Sümegről Ötvösre  9.55-kor, Ötvösre érkezik 10.37-kor, a teljes árú buszjegy 465  Ft-ba kerül.

Útvonal : Ötvös – volt Ötvös vm. – Kisvásárhely- Sümeg vasútállomás.

Táv: 18,7 km, szintemelkedés 73 m.

Várható érkezés Sümeg vasútállomásra : 15 óra körül

Az Országos Kéktúra ezen szakasza nem a kemény szintemelkedésekről szól, ez inkább egy összekötő rész, hogy eljussunk a Bakony-Balaton régiótól Kőszegig. A kiírt szintadat is mutatja, itt nem lesznek nehéz emelkedők és kemény lejtők sem. A szakasz kissé unalmasnak tűnhet , de nem az: szinte végi erdőben haladunk majd. Magyarország ezen része a kevésbé ismertek közé tartozik, véleményem szerint a Kéktúrának pont ez is a küldetése, hogy ilyen helyekre eljussunk.

Mivel mindkét éjszakát ugyanott töltjük és a túrához autóbuszt is igénybe veszünk, egyik nap sem kell nagy zsákot vigyünk.

A túrára a sümegi szállásra már péntek este lehet érkezni a partner Krigler Panzió 1-2-3 ágyas (!) szobákkal vár minket. A szállásdíj reggelivel együtt értendő. Szombat este a panzióban a svédasztalos vacsora mellett a 200 éves  borospince is szerepel a programban, ide  3.000 Ft-os kupon lesz minden Sporttársnak.

Szombaton el kell érjük a 8.07-kor Hosszúperesztegre induló buszt (több járat nem nagyon lesz ide ), ezért célszerű péntek este Sümegre érkezni és  kipihenten indulni a túrára. A panzió a buszállomástól kb. 2 km-re van, így a reggeli után onnan 7.30-kor el kell indulnunk.

Részvételi díj :  34.500 Ft, tartalma :

 – 2 éjszakára szállás a sümegi Krigler Panzió 1-2-3 ágyas szobáiban

– reggeli szombaton és vasárnap

-szombaton svédasztalos vacsora

-szombaton borospince-látogatás

– 2  napi túravezetés

– ajándéktárgy

Aki úgy dönt, hogy mégis inkább csak szombat reggel jönne, neki a kétnapos túra részvételi díja  24.000 Ft.

Aki megoldja egynapos verziókban, neki a részvételi díj  1.500 Ft, ha nem kér a túra mellé egyéb szolgáltatást.

Jelentkezési határidő :  2022.10.26 szerda, a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Hajrá Sporttársak, menjünk a november elejei általában szép napos időben egy kicsit az Országos Kéktúra nyugati részén.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.23.

Kedves Sporttársak!

Annyira rohan az idő, hogy rögtön itt lesz az egyetlen idei őszi hosszú hétvége. 4  nap – 3 túra, alább a részletek .

Viszonylag régen jártunk már szeretett Bakonyunk egyik legszebb helyén, a Witt-kilátónál, ahová ezúttal egy új útvonalon megyünk fel.

Találkozó : 2022.10.29. szombat 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Fidelisz – Gát-hegy – Hajmás-sarok – Witt-kilátó – Tábor-hegy – Bakonybél.

Táv : 14,5 km, szintemelkedés 390 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15.30-16.00 óra között.

A Witt-kilátó egykoron Kádár János kedvenc bakonyi helye volt, a faluban még most is sokan Kádár-padként emlegetik. Itt áll 2006 óta a Bakony-emlékmű. Épített kilátó nincs, de nincs is rá szükség, mert maga a Bakony kínál pazar természetes kilátást.

Panorámás helyekből útközben sem lesz hiány és gombázni is lehet majd. A túra jelentős része (jó 11-12 km) jelzetlen, sokak számára ismeretlen  utakon halad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem biztonságos az útvonal, jöjjünk bátoran.

Részvételi díj : 1.000 Ft, tartalma :

– túravezetés

– ajándéktárgy

– 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

Másnap, október 30-án vasárnap :

Találkozó : 2022.10.30. vasárnap 9.30 Csókakő, Nagy-Magyarország tér (vár alatti nagy, de fizetős parkoló), Vár büfé

Útvonal : Csókakő – Ezerjó Borút – Csákberény – tanösvény – Varga-hegy, kilátópont – Alsó-cservágás – Buhin-völgy – Vár-völgy – Csókakői vár – Csókakő, Nagy-Magyarország tér.

Táv: 12 km, szintemelkedés  270 m.

Várható visszaérkezés a Vár büféhez : 14-14.30  között

Ezen a  túrán a Vértes délnyugati oldalát nézzük meg: a csókakői vár alatti parkolóból a szinte végig panorámás Ezerjó borúton átmegyünk először Csákberénybe, majd innen a Gróf Merán Fülöp múzeumtól induló tanösvény északi ágán túrázva pazar kilátóhelyeket keresünk fel. Egy idő után elhagyjuk a tanösvényt és átkötünk egy rövid  jelzetlen szakaszon az Alsó-cservágáshoz, itt áll az ország legtöbb jelzéssel ellátott fája. Innen a Buhin-völgyön leereszkedünk a  Vár-völgyig, ahonnan még megmásszuk a csókakői várat. A túra a vár alatti parkolóban, a Vár büfénél ér véget.

Részvételi díj :  1.100 Ft, tartalma :

– túravezetés

-100 Ft-os italjegy a Vár büfébe, mely a túra napján beváltható

-a túra egyedi ajándéktárgya

Keddre :

Találkozó : 2022.11.01. kedd  Huszárokelőpuszta (Zirc-Bakonybél-Pápa 8301-es út 25-26 km között). A  10.07-re ideérő Budapest – Zirc- Bakonybél – Pápa távolsági autóbuszjáratot természetesen megvárjuk.

Útvonal : Huszárokelőpuszta – Somberek-séd – Forrasztó-kői egzótakert – Hubertlak – tanösvény – Huszárokelőpuszta.

Táv : 9 km, szintemelkedés 180 m.

Várható visszaérkezés Huszárokelőpusztára : 13.30-14.00 között.

A Bakony egyik rejtett , beszédes nevű helyén, Huszárokelőpusztán találkozunk, innen 2,8 km-t teszünk meg a Somberek-séd völgyén (lakik itt fekete gólya is), majd meglátogatjuk a Forrasztó-kői egzótakertet, ahol igazi bakonyi környezetben nem őshonos, kísérleti növényeket nézünk majd meg. Eddig ide csak tavasszal jártunk, most megnézhetjük a kertet őszi színekben is. Utána Hubertlakon a háznál és a tónál  megpihenünk, majd a helyi tanösvény legszebb részeit bejárva érünk vissza Huszárokelőpusztára.  Az egzótakert a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, igen korlátozottan látogatható bemutatóhely. November elsejére ilyen csendes, eldugott hely illik, mint a Forrasztó-kő. Ezen a túrán vendéglátó egységet nem érintünk.A túra nem hosszú és nem nehéz, ezt jól mutatja  a táv és  a szint adata.

Részvételi díj : 1.000 Ft,  tartalma :

-túravezetés

-ajándéktárgy

Szeretettel várok  mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.19.

Kedves Sporttársak !

A következő hétvégékre az alábbi túrákat ajánlom :

Szeptember 25-én vasárnap rendezzük 8-16 óra között Vinye.hu központtal az „Ősz a Cuhán” teljesítménytúrát 7,13,19 és 40 km-es távokkal. részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/4287/details, előnevezést kérünk.

Október 5-én szerdán lesz az első őszi hétközi túravezetés :

Találkozó : 2022.10.05. szerda  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Csúcs-hegy – Bányász-kút – Kertes-kői -szurdok – Oltár-kő – Szömörke-völgy – Szent-kút – Bakonybél

Táv : 11 km, szintemelkedés 250 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30 körül

Ezen a  túrán jórészt a Gerence völgyét járjuk végig, ez egy szakaszon 2000. óta jelzetlen már a térképen. Először a Csúcs-hegyre megyünk fel, megnézzük a Bakonybéli-medence őszi panorámáját. A  Bányász-kútnál pihenőhely fogad majd minket. Innen egy kis kitérővel felkereshető egy kis izgalmas sziklás (de felfelé biztonságos) rész érintésével a  völgy felett őrködő Oltár-kő, az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom egyik legszebb érintőpontja. Ha már itt járunk fenn, a Judit-forrást is megnézzük.  Vissza hosszabb, kényelmesebb úton jövünk le a völgyhöz, leérés után végiggyalogoljuk a Kertes-kői szurdokot, majd a csendes, kikericses Szömörke-völgyön át a Szent-kút érintésével érünk vissza Bakonybélbe.  11 km tömény szépség és látványosság lesz ez a túra.

Részvételi díj : 1.000  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

– 1 db ajándéktárgy

Október 8-án szombaton lesz a Bakony legpatinásabb teljesítménytúrája, az immár 21. alkalommal kiírt Bakonyi Barangolás 10,20,30,40 és 70 km-es távokkal. részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/4430/details, előnevezés október 4-ig.

Október 9-én vasárnap   egy régen várt túra : Zsörkre látogatunk.

Találkozó : 2022. 10.09. vasárnap  10.00 Bakonyszücs, italbolt

Útvonal  : Bakonyszücs- Csángota-tó- Zsörk – Újmajor – Szücsi szőlőhegy – Bakonyszücs.

Táv : 10 km, szintemelkedés mindössze 60 m (!)

Várható visszaérkezés  : 14.00-14.30 között.

Az út végig jelzetlen, izgalmas, eldugott helyekre vezet, a célja az, hogy szeretett Bakonyunk eddig felfedezetlen részeire is eljussunk. Felkeresünk egy mára elnéptelenedett, de újra élni akaró falut, Zsörköt, majd a túra végén a tavasszal nyáron  már sokak által megkedvelt Somogyi Tamás mesterszakács vár minket bakonyi betyárlevessel és medvehagymás pogácsával

A túra sajnos közösségi közlekedéssel nem elérhető. A szintadat jól jelzi, hogy ez egy könnyű túra.

Előnevezést kérek október 5. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Részvételi díj : 2.500 Ft/fő, tartalma :
 
– bakonyi betyárlevessel és medvehagymás pogácsával

-100 Ft-os italjegy, mely a túra napján  Bakonyszücsön beváltható

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

A következő hétvégén 15-e szombat elvileg munkanap, de lesz túra is, míg 16-án vasárnap Bándról immár 9. alkalommal  „Csúcs ez a hely”- Séd-völgyi kilátók 8,30 és 45 km-es távokkal.

Október 22-23-án tovább a Kéken : Országos Kéktúra Tokod-Koldusszállás szakasza a Gerecsében, részletek a honlapon.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.08.

Kedves Sporttársak !

FIGYELEM ! VÁLTOZÁS !

Sajnos csak 7-én tették közzé (és hozzátették, hogy nem lett volna kötelességük…), hogy szeptember 7-30. között az Országos Kéktúra Bakonynána – Veimpuszta között 0-24 órás vadászat miatt nem járható. Így a szeptember 17-18-ai kéktúrás hétvége programja módosul, 18-án vasárnap Jásdtól csak Bakonynánáig tudunk jönni (benne a kiemelt látnivaló Gaja-szurdokkal), innen egy másik úton visszatérünk Jásdra. Így nem kell vasárnap a nagy zsákot cipelni, Jásdon hagyhatjuk majd. Részletek :

Találkozó : 202.09.17. szombat  9:00 Bakonycsernye, Kisgyóni elágazás autóbusz-megálló

Útvonal : Bakonycsernye – Kisgyón  – Erdei szentély – Tűzköves-árok – Hamuház – Csőszpuszta – Tés – Jásd.

Táv : 13,4 km, szintemelkedés 331 m

Várható érkezés Jásdra : 14.30 körül

Ezen a túrán az Országos Kék kelet-bakonyi szakaszát járjuk be. Voltunk már itt, de a jelentős számú  új Sporttárs kedvéért megnézzük újra. Bakonycsernye keleti végéből indulunk, a kisgyóni elágazástól. A túra első 2,5 km-e a kék jelzés eléréséig tart,  erre Kisgyónnál lépünk majd rá. Az egykori bányásztelepülés után az Erdei szentélyt érintjük, majd a Tűzköves-árok mentén Hamuház következik. Utána Tésen az Erdei büfében megpihenünk, majd legyalogolunk Jásdra. Jásdon megnézzük a 2021-ben átadott Bodzaházat. Vacsora a „Misi” kocsmában lesz. Hogy, hogy nem Jásdon pont ezen a napon lesz a szüreti felvonulás és bál…

Szállás Jásd-szerte  3  házban 2-5 személyes szobákban, kapacitás 26  fő.Reggeli a szállásokra be lesz készítve.

Másnap :

Indulás : 2022.09.18. vasárnap 8.30

Útvonal : Jásd – Szent-kút – Pötörke – Tési-Bükkös tanösvény – Bakonynána – Római-fürdő – Gaja-völgy – Jásd

Táv : 17,4 km, szintemelkedés 311 m.

Várható visszaérkezés Jásdra : 15.30 körül.

A túra elején felkeressük az országos hírű Jásdi Szent-kutat, majd a következő elágazásnál  felmegyünk a hegyoldalba, ahol a „Tési-Bükkös” tanösvény fut. Egy káprázatos bükkerdőn át a Gaja-völgy felett kanyargunk el Bakonynánáig, ahol dél körül várnak minket a Hangulat presszóban ( lehet rendelni hamburgert, melegszendvicset, stb.). Pihenés után a kéken térünk vissza Jásdra, a Gaja-szurdokot és a Római-fürdőt felülről és alulról is megnézzük.

Közlekedési tipp : célszerű Zircen  a Rákóczi térnél parkolni szombaton és a  7.37-es Pápa-Bakonybél – Zirc -Bp. busszal Bakonycsernyére utazni. Jásdról szápári átszállással vasárnap délután busz Zircre  15.52-kor (érk. Zircre 16.36). Aki Bakonycsernyén parkolna inkább : vasárnap délután Jásdról szintén a 15.52-essel lehet eljönni, Szápárnál azonban kb. 50 percet kell várni, így a Bakonycsernyén hagyott autóhoz 17.02-re lehet visszaérni. További lehetőség : Szápáron parkolni szombaton az elágazás közelében, onnan az elágazástól busszal Bakonycsernyére 8.05-kor (érk. 8.15), így vasárnap mindössze a Jásd-Szápári elág. 10 perces buszút lenne.

Lehet jönni egynapos verziókra is, bár Jásd elérése busszal nehézkes.

Részvételi díj : 14.000 Ft/fő, tartalma :

 – Tésen 100 Ft-os italjegy

– Jásdon 100 Ft-os italjegy

– Jásdon szombaton kedvezményes belépő a Bodzaházba

– Jásdon szombaton vacsora és szállás

– Jásdon vasárnap reggeli

– Bakonynánán  100 Ft-os italjegy

– túravezetés

– ajándéktárgy

Lehet jönni egynapos verziókra is, ekkor is kérek jelentkezést a pontos rendelések érdekében. A csak  szombati részvételi díj 2.000 Ft (vacsora nélkül, de pluszban kérhető), a vasárnapi reggelivel 2.500 Ft, reggeli nélkül 1.500 Ft. .

Jelentkezési határidő : 2022.09.14. szerda este, kérek  2.000 Ft előleget utalni a privát üzenetben megadott számlaszámra. Jelentkezni a meszner.viktor@invitel.hu címen lehet.

Hajrá Sporttársak, szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.07.

Kedves Sporttársak !

FIGYELEM ! VÁLTOZÁS !

Sajnos ma tették közzé csak, hogy szeptember 7-30. között az Országos Kéktúra Bakonynána – Veimpuszta között nem járható (sőt az egész jelölt terület sem). Így a szeptember 17-18-ai kéktúrás hétvége programja módosul, 18-án vasárnap Jásdtól csak Bakonynánáig tudunk jönni (benne a kiemelt látnivaló Gaja-szurdokkal), innen egy másik úton visszatérünk Jásdra. Így nem kell vasárnap a nagy zsákot cipelni, Jásdon hagyhatjuk majd. Részletek legkésőbb holnap.

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.05.

Kedves Sporttársak !

Szeptember közepére az alábbi túrákat kínálom :

Program neve : Hat forrás útja füzet bemutató túrája

Találkozó: 2022.09.11. 10.00, Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 12 km, szintemelkedés 287 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja.  Nyáron egy kisebb létszámú csoporttal már megnéztük ezt az utat, az ilyen közeli újra bejárást az augusztus 19-én megjelent saját kiadású új „Hat forrás útja” túraismertető füzet bemutatása indokolja.

Részvételi díj : 1.900 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

  – 1 a füzethez tartozó egyedi kitűző 

 – az új „Hat forrás útja” túraismertető füzet kedvezményes ára (1.200 Ft helyett csak ezen  a napon 1.000 Ft)

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható.

A közeli természet, a bakonyi erdő egyik legnagyszerűbb eseménye, amikor a szarvasok bőgését lehet hallani. Évek  óta szervezek ilyen túrát, eljött az idő, hogy idén is meghallgassuk őket. Részletek :

Program neve : Szarvasbőgés Bakonybélben

Találkozó : 2022.09.16. péntek 19.00  Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Csúcs-hegy – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 7 km, szintemelkedés 120 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 22-22.30 között

Az idei szarvasbőgés már elkezdődött, szakemberek a csúcsidőszakot szeptember 15. és 25. közé teszik. Ezen a túrán végig jelzett utakon gyalogolunk, lesz hegyi és völgyi szakasz is. Pompás lehet, mikor a Csúcs-hegyen állva  visszahangzik a  Som-hegy vagy a Száraz-Gerence beleremeg egy-egy  bődületes bőgésbe. Éljük át együtt ! Elemlámpa ajánlott.

Bár vadászati időszak van, ami együtt jár az erdőlátogatás 16 és másnap 9 óra közötti korlátozásával, erre a túrára szóbeli engedélyem van mind az erdészeti igazgatótól, mind a helyi fővadásztól, azaz jöjjünk bátoran. Kérem, hogy ezúttal négylábú kedvencünket ne hozzuk el.

Részvételi díj : 1.800 Ft/fő, tartalma :

 – 1 db alap hamburger a túra előtt  a vendéglőben (hagyományosan ennek a túrának a része)

 – színes Bakonybél és környéke térkép

–  túravezetés

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható.

Ennél a  túránál kérek egy előjelentkező e-mailt küldeni, hogy nagyjából felmérhető legyen az érdeklődés. FIGYELEM ! Logisztikai okok miatt 100 fő jöhet összesen.

Másnap már indulunk i Keletre :

Találkozó : 202.09.17. szombat  9:00 Bakonycsernye, Kisgyóni elágazás autóbusz-megálló

Útvonal : Bakonycsernye – Kisgyón  – Erdei szentély – Tűzköves-árok – Hamuház – Csőszpuszta – Tés – Jásd.

Táv : 13,4 km, szintemelkedés 331 m

Várható érkezés Jásdra : 14.30 körül

Ezen a túrán az Országos Kék kelet-bakonyi szakaszát járjuk be. Voltunk már itt, de a jelentős számú  új Sporttárs kedvéért megnézzük újra. Bakonycsernye keleti végéből indulunk, a kisgyóni elágazástól. A túra első 2,5 km-e a kék jelzés eléréséig tart,  erre Kisgyónnál lépünk majd rá. Az egykori bányásztelepülés után az Erdei szentélyt érintjük, majd a Tűzköves-árok mentén Hamuház következik. Utána Tésen az Erdei büfében megpihenünk, majd legyalogolunk Jásdra. Jásdon megnézzük a 2021-ben átadott Bodzaházat. Vacsora a „Misi” kocsmában lesz. Hogy, hogy nem Jásdon pont ezen a napon lesz a szüreti felvonulás és bál…

Szállás Jásd-szerte  3  házban 2-5 személyes szobákban, kapacitás 26  fő.Reggeli a szállásokra be lesz készítve.

Másnap végig a kéken Zircig.

Indulás : 2022.09.18. vasárnap 9.00

Útvonal : Jásd – Szent-kút – Római-fürdő – Bakonynána – Veimpuszta – Nagyesztergár – Zirc, vasútállomás.

Táv : 17,4 km, szintemelkedés 327 m.

Várható érkezés Zirc, vasútállomásra : 15.30 körül.

Az Országos Kéktúra egyik leglátványosabb  része a Gaja nyugati szurdoka a Római-fürdővel, ezt még a túra kezdetén megnézzük, amikor még nem lesznek itt sokan. Bakonynánán megpihenünk, majd az egykori, ma már lakatlan Veimpusztán át felmegyünk Nagyesztergárra. Figyelem! A túra befejező szakasza innen Zircig az országúton halad, láthatósági mellényt is kell hozni.

Közlekedési tipp : célszerű Zircen parkolni szombaton és a  7.40-es Pápa-Bakonybél – Zirc -Bp. busszal Bakonycsernyére utazni. Másik lehetőség : parkolás szombat reggel Bakonycsernyén, vissza busz ide vasárnap délután Zircről 16.17-kor. Lehet jönni egynapos verziókra is, bár Jásd elérése busszal nehézkes.

Részvételi díj : 14.000 Ft/fő, tartalma :

 – Tésen 100 Ft-os italjegy

– Jásdon 100 Ft-os italjegy

– Jásdon szombaton kedvezményes belépő a Bodzaházba

– Jásdon szombaton vacsora és szállás

– Jásdon vasárnap reggeli

– Bakonynánán  100 Ft-os italjegy

– túravezetés

– ajándéktárgy

Lehet jönni egynapos verziókra is, ekkor is kérek jelentkezést a pontos rendelések érdekében. A csak  szombati részvételi díj 2.000 Ft(vacsora nélkül, de pluszban kérhető), a vasárnapi reggelivel 2.500 Ft, reggeli nélkül 1.500 Ft. .

Jelentkezési határidő : 2022.09.14. szerda este, kérek  2.000 Ft előleget utalni a privát üzenetben megadott számlaszámra. Jelentkezni a meszner.viktor@invitel.hu címen lehet.

Hajrá Sporttársak, szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.01./II.

FIGYELEM ! A túra időpontja 2022. október 1-2-ről 22-23-ra változott.

Kedves Sporttársak !

Magyarország vezető természetjáró márkája az Országos Kéktúra. A kezdetekért egészen  1938-ig kell visszalapoznunk : Szent István király halálának 900. évfordulóján volt az első szervezett vándorlás a maihoz hasonló útvonalon (bár akkor még. pl. Veszprémet is érintette az útvonal). A túra szervezését  1952-ben vette át a Lokomotív TE, ennek is immár  70 éve, majd az  1960-as évek elején került az MTSz kezelésébe.Jelenleg a “kékezés” reneszánszát éli : minden évben  egyre többen és többen vágnak neki a nagy útnak. További érdekesség, hogy volt idő, amikor  a nyugati végpont Sümeg volt (találjátok ki, hogy mikor…), mert onnan nyugat felé már határsáv volt. “Apró”szépséghiba, hogy Sümegtől az Írott-kőig még 143 km  van.

2019 óta vezetek Kéktúrát, együtt  legyalogoltuk a Sümeg – Koldusszállás (Tatabánya mellett ) 334,4 km-es szakaszt. Az azóta eltelt  3 évben is számos új Sporttárs  választotta azt a lehetőséget, hogy velünk jön, így vannak szakaszok, amelyeket újra bejárunk . Ilyen pl. a magas-bakonyi “király-etap” : Zirctől a Kőris-hegyen át Bakonybélig, ezt  08.13-án szombaton járjuk ismét be, részletek a www.bakonyibakancsos.hu honlapon, itt, lejjebb. . És ilyen a Keleti Bakonyban a Kisgyón – Jásd- Zirc szakasz, amelyet jásdi szállással 09.17-18-án nézünk meg.

De nincs megállás : új szakaszként következik a Gerecsében (Keszthelyi-hg., Balaton-felvidék, Bakony, Vértes után immár az 5. hegység) a Tokod – Koldusszállás szakasz. Részletek :

Találkozó : 2022.10.22. szombat 9.30 Tokod,Hősök tere (itt van a tokodi bélyegző is)

Útvonal : Tokod – Kis-kő – Tokodi pincék – Kőszikla – Mogyorósbánya –  Bajóti öreg-kő – Péliföldszentkereszt – Pusztamarót.

Táv : 19,3 km, szintkülönbség jelentős : fel 955 m, le 735 m.

Várható érkezés Pusztamarótra  : 16.30-17.00 között

Vacsora, szállás és reggeli Pusztamaróton, a Sólyomfészekben : https://www.kulcsoshaz.hu/kulcsoshaz.php?sorszam=22001&nev=Mar%C3%B3t-hegyi+S%C3%B3lyomf%C3%A9szek.

Figyelem ! Egyszerű szállás, törölközőt és ágyneműhuzatot (vagy hálózsákot) hozni kell.

Bár a Gerecse viszonylag sűrűn lakott hely (közel van Budapest, Esztergom, Tatabánya) , a kéktúra a lakott helyeket elkerüli, Tokod után az egyetlen falu, ahová betér, az Mogyorósbánya. Azonban a  klasszikus túrakocsma, a Kakukk itt is bezárt, de van egy Club Leonardo, ahol megpihenhetünk.Innen  a szállásig még lesz  13,4 km-ünk, többek között a bajóti Öreg-kő meglátogatásával. A napi szint jelentősnek tűnik, de megoldható, első nap nem kell sehová sietnünk. és a Tokodi pincéknél is elidőzhetünk egy keveset.

Másnap, 202.10.23-án :

Indulás  : 8.30-kor

Útvonal : Pusztamarót – Gerecse-üdülő – Bánya-hegyi erdészház – Koldusszállás – Tatabánya, Fagyűjtőtelep autóbusz-megálló.

Táv : 19,3 km, szintkülönbség fel 375 m, le 520 m.

Várható befejezés : 15-15.30 között.

Ezen a napon nem érintünk lakott települést, azaz minden vinnünk kel a hátizsákban. A szintkülönbség jóval barátságosabb, mint előző nap. Hegyek, völgyek, kilátások, erdő, erdő és erdő – ezek lesznek ezen a napon. Koldusszálláson fejezzük be a Kéktúra követését, onnan  800 m a legközelebbi buszmegálló, ahonnan Tatabányára utazunk.Busz  14.23.,15.33.,16.03-kor jön.

Rézvételi díj : 11.000 Ft/fő, tartalma :

– túravezetés

-vacsora, szállás, reggeli Pusztamaróton

-ajándéktárgy

– Pusztamaróton  500 Ft-os italjegy.

Regisztrálni 202.09.28. szerdáig lehet a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Szeretettel várok mindenkit.

Hajrá Sporttársak, jelszó : tovább a Kéken,

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2022.09.01.

Kedves Sporttársak !

A szeptemberre tervezett túrák :

Erre a hónapra 2 kétnapos, teljes hétvégés túrát is kínálok. Mindkét túra tartalmazza egy-egy kiemelt látogatóhely felkeresését is.

1. hétvége, 2022.09.03-04., Magas-Bakony északi része

Találkozó : 2022.09.03. szombat 9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Zörög-tető – Cseszneki vár – Károlyháza – Porva-Csesznek – Cuha-völgy – Vinye.

Táv : 17,4 km, szintemelkedés 400 m

Várható visszaérkezés Vinyére : 17 óra körül.

Ezen a túrán a Cuhától keletre eső részt nézzük meg, amelyet a völgy és Csesznek között a Zörög-tető ural. A túra elején a hegyet ezúttal északról kerüljük meg, túlsó oldalán jó cseszneki kilátással. Cseszneken maga a várkapitány vár minket 12.30 körül és szakvezetéssel megnézzük a várat. Visszaúton az Aranyos-völgyön át felmegyünk Károlyházáig, majd egy kis , párszáz méteres kitérővel megpihenünk Porva-Csesznek állomáson. Túránk befejező szakaszán a klasszikus Cuha-völgyi úton térünk vissza Vinyére.

Vacsora, szállás, reggeli a Hosszúházban. A szállás:  emeletes ágyas  turistaház (max. 20 fő)

Másnap reggeli után megvárjuk még az egynapos Sporttársakat.

Találkozó : 2022.09.04. vasárnap 9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Bejáró-barlang- Hálóvető-árok – Csárda-tető – Porva – Hódos-ér – Vinye.

Táv : 19,8 km, szintemelkedés 302 m.

Várható visszaérkezés Vinyére : 17 óra körül.

Ezen a napon a Cuhától nyugatra leszünk : a túra elején a fenyőfői útról letérve a beszédes nevű  Hálóvető-árkot keressük fel (kitérő a Bejáró-barlanghoz), majd a Csárda-tető nyergén átkelve Porvára érkezünk, ahol a Porva Plázában Jutka néni ebéddel vár minket. Ebéd után a Hódos-ér völgyén térünk vissza Vinyére.

Mindkét nap teljesítünk egy-egy szakaszt a sárga jelzésű Dornyay Béla emlékútból, ehhez füzet kapható lesz ill. rendelhető is.

Részvételi díj : 16.500 Ft, tartalma :

– Cseszneken várbelépő és szakvezetés

– Porva-Cseszneken  100 Ft-os italjegy

– Vinyén naponta 100 Ft-os italjegy (1-1)

– vacsora Vinyén szombaton

– szállás Vinyén szombat éjjel

– reggeli Vinyén vasárnap

– ebéd Porván vasárnap

– Porván 100 Ft-os italjegy

– túravezetés

– ajándéktárgy

Lehet jönni egynapos verziókra is, ekkor is kérek jelentkezést a pontos rendelések érdekében. A csak  szombati részvételi díj 2.500 Ft(vacsora nélkül, de pluszban kérhető), a vasárnapi 3.000 Ft .

Jelentkezési határidő : 2022.08.31. szerda este, kérek  2.000 Ft előleget utalni a privát üzenetben megadott számlaszámra. Jelentkezni a meszner.viktor@invitel.hu címen lehet.

A következő hétvégén :

Program neve : Hat forrás útja füzet bemutató túrája

Találkozó: 2022.09.11. 10.00, Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 12 km, szintemelkedés 287 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja.  Nyáron egy kisebb létszámú csoporttal már megnéztük ezt az utat, az ilyen közeli újra bejárást az augusztus 19-én megjelent saját kiadású új „Hat forrás útja” túraismertető füzet bemutatása indokolja.

Részvételi díj : 1.900 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

  – 1 a füzethez tartozó egyedi kitűző 

 – az új „Hat forrás útja” túraismertető füzet kedvezményes ára (1.200 Ft helyett csak ezen  a napon 1.000 Ft)

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható.

Szeptember derekán a 16-18-ai hétvégére 3 túrát is kínálok:

A közeli természet, a bakonyi erdő egyik legnagyszerűbb eseménye, amikor a szarvasok bőgését lehet hallani. Évek  óta szervezek ilyen túrát, eljött az idő, hogy idén is meghallgassuk őket. Részletek :

Program neve : Szarvasbőgés Bakonybélben

Találkozó : 2022.09.16. péntek  Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Csúcs-hegy – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 7 km, szintemelkedés 120 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 22 óra körül.

Az idei szarvasbőgés már elkezdődött, szakemberek a csúcsidőszakot szeptember 15. és 25. közé teszik. Ezen a túrán végig jelzett utakon gyalogolunk, lesz hegyi és völgyi szakasz is. Pompás lehet, mikor a Csúcs-hegyen állva  visszahangzik a  Som-hegy vagy a Száraz-Gerence beleremeg egy-egy  bődületes bőgésbe. Éljük át együtt ! Elemlámpa ajánlott.

Bár vadászati időszak van, ami együtt jár az erdőlátogatás 16 és másnap 9 óra közötti korlátozásával, erre a túrára szóbeli engedélyem van mind az erdészeti igazgatótól, mind a helyi fővadásztól, azaz jöjjünk bátoran. Kérem, hogy ezúttal négylábú kedvencünket ne hozzuk el.

Részvételi díj : 1.800 Ft/fő, tartalma :

 – 1 db alap hamburger a túra előtt  a vendéglőben (hagyományosan ennek a túrának a része)

 – színes Bakonybél és környéke térkép

–  túravezetés

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható.

Ennél a  túránál kérek egy előjelentkező e-mailt küldeni, hogy nagyjából felmérhető legyen az érdeklődés. FIGYELEM ! Logisztikai okok miatt 100 fő jöhet összesen.

2. kétnapos hétvége : Országos Kéktúra a  Keleti-Bakonyban

Találkozó : 202.09.17. szombat  9:00 Bakonycsernye, kisgyóni elágazás autóbusz-megálló