2023, június


2023.06.26.

Kedves Sporttársak!

Kezdődik az év második fele, a jó hír az, hogy júliusra  5  teljes hétvége is esik. Rögtön az elsőre  két túrát is ajánlok :

Találkozó : 2023.07.01. szombat 10.00 Bakonybél, Füsti söröző

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Ráktanya – Augusztin-tanya – Középső-Hajag   – Herend. (igazolófüzet szerint)

Táv : 17,9 km, szintemelkedés 412 m.

Várható érkezés Herendre : 16.30 körül.

Immár 20 éve egybefüggő a Magas-Bakonyon átfutó sárga jelzés, melyet Dornyay Béla Emlékút néven ismerünk. Az Ösvénytaposó Baráti Társaság az útvonal (és a zöld jelzésű Rómer Flóris Emlékút) kezelője, karbantartója, ők adják ki az igazolófüzetet és a teljesítésért járó díjazást is. Utoljára  2016-ban jártuk végig, azóta sok víz lefolyt a Cuhán és a Gerencén. Az  53 km-es útvonal  3  nap alatt kényelmesen bejárható (kb. 1150 m az össz-szintemelkedés), idén nyáron a kéktúrák között ezt is megnézzük. Ez a szakasz az útvonal déli része, a füzetben leírt irányban fogjuk bejárni. Bélyegzés után a Szent-kút érintésével  megyünk fel a Hajagba, útba ejtjük Ráktanyát és Augusztin-tanyát is, majd a Középső-Hajag 646 m-es csúcsa következik. Innen Herendig ereszkedünk  le, a városközpontban lévő autóbusz-állomásig.

A Dornyay Béla Emlékút lineáris túra, így némi logisztikára is szükség lesz.  Messzebbről jövőknek érdemes az autót Veszprémben vagy Zircen hagyni. Az indulás elérhető a közvetlenül Veszprémből 8.20-kor induló (Zirc 9.10) autóbusszal, erről a Bakonybél, Petőfi utca megállónál kell leszállni és kb. 30 m a Füsti söröző. A túra végén Herendről Veszprém óránként több busszal is elérhető.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő,tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a Füsti sörözőbe, mely a túra napján beváltható.

Az emléktúra igazolófüzete is kapható lesz a túrán.

Másnap a Balaton-felvidékre látogatunk:

Találkozó : 2023.07.02. 9.30 Balatonalmádi, autóbusz-állomás

Útvonal : Balatonalmádi – Óvári messzelátó-  Kő-hegy – malom-völgy – Vörösberény – Balatonalmádi.

Táv : 11,4 km, szintemelkedés  232 m.

Várható visszaérkezés : 13-30.-14.00 között

Ez a  túra a közkedvelt Vödörvölgyi Mikulás-15  (rendező : bauxitkutató Természetjáró SE, BXTSE) rövidített változata, attól annyiban tér el, hogy most nem megyünk be Szentkirályszabadjára. Balatonalmádi autóbusz-állomás könnyen elérhető Győrből, Veszprémből, Székesfehérvárról, de akár Budapestről is (www.menetrendek.hu., de aki kéri, segítek megtervezni az utazást). Pazar balatoni kilátások és erdei szakaszok is lesznek ezen a könnyű túrán.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő, tartalma :
 
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

A hónap további túráiról részletes kiírások a honlapon.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.22.

Kedves Sporttársak!

Júliusra is igyekeztem változatos túraprogramot összeállítani. Lesz benne Dornyay Béla emlékút  53 km-en végigjárása, Országos Kék ismételt szakaszok, Balaton-felvidék és Vértes is a bakonyi túrákon kívül. Részletek :

Találkozó : 2023.07.01. szombat 10.00 Bakonybél, Füsti söröző

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Ráktanya – Augusztin-tanya – Középső-Hajag   – Herend. (igazolófüzet szerint)

Táv : 17,9 km, szintemelkedés 412 m.

Várható érkezés Herendre : 16.30 körül.

Immár 20 éve egybefüggő a Magas-Bakonyon átfutó sárga jelzés, melyet Dornyay Béla Emlékút néven ismerünk. Az Ösvénytaposó Baráti Társaság az útvonal (és a zöld jelzésű Rómer Flóris Emlékút) kezelője, karbantartója, ők adják ki az igazolófüzetet és a teljesítésért járó díjazást is. Utoljára  2016-ban jártuk végig, azóta sok víz lefolyt a Cuhán és a Gerencén. Az  53 km-es útvonal  3  nap alatt kényelmesen bejárható (kb. 1150 m az össz-szintemelkedés), idén nyáron a kéktúrák között ezt is megnézzük. Ez a szakasz az útvonal déli része, a füzetben leírt irányban fogjuk bejárni. Bélyegzés után a Szent-kút érintésével  megyünk fel a Hajagba, útba ejtjük Ráktanyát és Augusztin-tanyát is, majd a Középső-Hajag 646 m-es csúcsa következik. Innen Herendig ereszkedünk  le, a városközpontban lévő autóbusz-állomásig.

A Dornyay Béla Emlékút lineáris túra, így némi logisztikára is szükség lesz.  Messzebbről jövőknek érdemes az autót Veszprémben vagy Zircen hagyni. Az indulás elérhető a közvetlenül Veszprémből 8.20-kor induló (Zirc 9.10) autóbusszal, erről a Bakonybél, Petőfi utca megállónál kell leszállni és kb. 30 m a Füsti söröző. A túra végén Herendről Veszprém óránként több busszal is elérhető.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő,tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a Füsti sörözőbe, mely a túra napján beváltható.

Az emléktúra igazolófüzete is kapható lesz a túrán.

Másnap a Balaton-felvidékre látogatunk:

Találkozó : 2023.07.02. 9.30 Balatonalmádi, autóbusz-állomás

Útvonal : Balatonalmádi – Óvári messzelátó-  Kő-hegy – malom-völgy – Vörösberény – Balatonalmádi.

Táv : 11,4 km, szintemelkedés  232 m.

Várható visszaérkezés : 13-30.-14.00 között

Ez a  túra a közkedvelt Vödörvölgyi Mikulás-15  (rendező : bauxitkutató Természetjáró SE, BXTSE) rövidített változata, attól annyiban tér el, hogy most nem megyünk be Szentkirályszabadjára. Balatonalmádi autóbusz-állomás könnyen elérhető Győrből, Veszprémből, Székesfehérvárról, de akár Budapestről is (www.menetrendek.hu., de aki kéri, segítek megtervezni az utazást). Pazar balatoni kilátások és erdei szakaszok is lesznek ezen a könnyű túrán.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő, tartalma :
 
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

A szerdai sorozatban ezúttal kilépünk Bakonybélből és megnézzük az Országos Kéktúra egy rövidke szakaszát.

Találkozó : 2023.07.05.szerda 10.00. Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson)

Útvonal :  Zirc, Rákóczi tér, Liget presszó és 0 km-kő – Zirc, vasútállomás OKT bélyegző – Nagyesztergár – Veimpuszta – Bakonynána, Hangulat presszó

Táv : 12 km, szintemelkedés 130  m.

Várható érkezés Bakonynána, Hangulat presszóba  : 14-14.30 körül.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő, tartalma :
 
– 1-1 db 100  Ft-os italjegy Zircre ill. Bakonynánára
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

A következő szombat lenne a korábban  8 alkalommal megrendezett „Bakonybél” teljesítménytúra napja, de idén vezetett túrán mutatom meg ezt az útvonalat.

Találkozó : 2023.07.08. szombat 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő

Útvonal : Bakonybél – Táboros-hegy- Odvaskő pihenő – Réz-bükki-út – Kőris-hegy – Kék-hegy – egykori Noszlopy-kunyhó – Kisszépalma – Barátok útja – Bakonybél.

Táv : 25,59 km, szintemelkedés 729 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 18 óra körül.

Ez a túra sport  javából : a Magas-Bakony markáns részeit járjuk be a Bakonybélt nyugat felől őrző gerinctől kezdve a Magas-Bakony főgerincén át a patinás, 1702 óta létező Barátok útjáig. Kérem, hogy erre a túrára csak olyanok jelentkezzenek, aki bírják. A túra végén Jókai bableves a Pikolóban. A vacsora megrendeléséhez előnevezést kérek 07.06-ig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Részvételi díj : 2.800 Ft, tartalma :

– túravezetés

-színes térképes itiner

-a túra egyedi ajándéktárgya

-100  Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

– a túra után Jókai bableves

A következő hétvégét a Dornyay Béla Emlékútnak szenteljük :

Találkozó : 2023.07.15. szombat 9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Cuha-völgy – Porva-Csesznek – Károlyháza – Csesznek – Vinye.

Táv : 16,4 km, szintemelkedés 365  m.

Várható érkezés Vinyére : 16 óra körül.

Ez az a szakasz az, amelyet könnyen körtúrává lehet alakítani, ha az elején bejárjuk a Vinye – Porva-Csesznek szakaszt a Cuha völgyében. Kora délelőtt még nincsenek sokan és végig árnyékos az út. Porva-Csesznektől már a Dornyay Emlékút sárga jelzését követjük , a Károlyházi-nyergen átkelve az Aranyos-völgyön át Csesznekre gyalogolunk, majd innen a Zörög-tetőt megkerülve érünk vissza Vinyére. Szállás : Hosszúház turistaszálló (klasszikus turistaház emeletes ággyal, közös vizesblokkal) , vacsora : Kőpince.

Másnap reggeli (Vinye.hu büfé) indulunk tovább:

Találkozó :2023.07.16. vasárnap  9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Hódos-ér – Üveghuta helye – Porva – Szépalma – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 23,7 km, szintemelkedés 341  m.

Várható érkezés Bakonybél, Füsti sörözőbe  : 16.30 körül.

Vinyéről a Hódos-ér mentén megyünk fel Porvára, Jutka néni zsíros kenyérrel vár minket. Innen még Szépalmáig felfelé megyünk, majd az arborétum és a pompás kilátás megtekintése után a Száraz-Gerencén hosszan ereszkedünk le Bakonybélbe.  A túra a  faluközponti buszmegálló mellett ér véget, a Füsti sörözőben felfrissülhetünk.

Részvételi díj : 16.500 Ft/fő, tartalma:

 – 2  napi túravezetés

– ajándéktárgy

– szombaton vacsora (menü) Vinyén a Kőpincében

-szombaton szállás Vinyén a Hosszúházban

– vasárnap reggeli a Vinye.hu büfében

– vasárnap zsíros kenyér Porván

–  5 x 100 Ft-os italjegy : Vinye 2x, Porva-Csesznek, Porva, Bakonybél Füsti

Az emlékút füzete is kapható, 1.400 Ft/db áron. Aki végigjárja az útvonal teljes 53  km-es távját és beküldi az Ösvénytaposó Baráti Társaság címére a kitöltött füzetet, megkapja az emlékút jelvényét (füzet ára tartalmazza).

Jelentkezési határidő : 2023.07.03. szerda, a meszner.viktor@invitel.hu címen.

FIGYELEM ! Vinyén eddig élnek a foglalások min. 10  főre. Ha ez nem lesz meg, akkor a túra 2×1  napos lesz szállás és ellátás nélkül.

Egynapos verziók is lehetségesek.

Július  17-én hétfőn Farkasgyepűn találkozhatunk. Az Amargant Színház idén is felkért, hogy az egyik erdei előadáshoz kapcsolódjon egy túra :

Találkozó : 2023.07.17. hétfő (!) 10. 00 Farkasgyepű, Nimród vendéglő ( A Veszprém-Pápa buszjárat megállója a vendéglő előtt található )

Útvonal : Farkasgyepű – Pereces-erdő – Csurgó – Sírhalmos tábla – Farkasgyepű

Táv : 9,4 km, szintemelkedés 139 m.

Várható visszaérkezés a Nimród vendéglőbe : 13-13.30 között.

A túra során a Bakony egyik legnagyobb látványosságát, a Csurgó-kutat keressük fel egy könnyű körút keretében.

A túra után az Amargant Színházi Műhely a kísérleti erőben  14.30-tól bemutatja a Katonaálom című darabot, az előadás honlapja: https://amargant.hu/katonaalom/

A  jegyrendeléssel nem kell bajlódni, a túrára jelentkezéssel ez is megoldott.

A Veszprémből Pápára (3-as kocsiállás)  9.00-kor induló busz 9.53-ra, a Pápáról Veszprémbe (1-es kocsiállás) 9.05-kor induló busz 9.33-ra ér a Farkasgyepű, Nimród étterem megállóhoz. Autóval érkezőknek parkolás a vendéglő előtt.

Részvételi díj : 3.500 Ft/3.000 Ft, tartalma :

– belépőjegy az erdei színházi előadásra, 2.500 Ft/db, kedvezményes (diák, nyugdíjas) 2.000 Ft/db

-túravezetés

-ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a túra napján a Nimród vendéglőbe.

Jelentkezni egészen július 14. péntekig  lehet a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Ezen a  héten szombaton megnézzük Bakonybélt  4 közeli  magaslatról.

Találkozó : 2023.07.22. szombat  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.) Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél – Köves-hegy – mészégető – Fidelisz – Öreg-rét – Gasparics-kút –  Csúcs-hegy – Bakonybél.

Táv : 11,4 km, szintemelkedés 295 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30 körül.

Amint a kiírásból is látszik, nem túl hosszú úton viszonylag kevés szintemelkedéssel 4 kilátóhelyet is felkeresünk Bakonybél körül. Mindenhonnan más lesz a panoráma, de Bakonybél mindenhonnan látható lesz. Többször is jelzetlen utakon túrázunk.

Részvételi díj : 1.200 Ft/fő, tartalma :

– túravezetés

-100 Ft-os italjegy a vendéglőbe, mely a túra napján beváltható

-ajándéktárgy

Másnap :

Találkozó : 2023.07.23. vasárnap 8-15.-8.45 között  Bakonycsernye, kisgyóni elágazásnál lévő Túra söröző

Útvonal : Bakonycsernye – Kisgyón – Bakonykúti – Bogrács-hegy – Fehérvárcsurgó.

Táv : 25,4 km (ebből a kéken  21,1 km), szintemelkedés 490 m.

Várható érkezés Fehérvárcsurgóra  : 16.30 körül

Ezen a túrán először Bakonycsernyéről kimegyünk az Országos Kéktúra kisgyóni ellenőrző pontjához, itt lesz a napi első pecsét. innen változatos terepen, szelíd kelt-bakonyi helyeket érintve a Burok-völgy partjáig gyalogolunk. A Bakony egyik leglátványosabb völgyébe  1978. óta már nem megy le  a kék jelzés (a túrán szó esik majd erről is), jelenleg a permén halad. Egy nyílt rész után megérkezünk a bájos Bakonykútiba. Bélyegzés után egykori katonai területen át a Bogrács-hegy és a Vontató-hegy érintésével a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál ér véget a túra.

Logisztikai ajánlatok:a találkozó idejében (8.15-45) több buszjárat is ideér, így a túra elérhető

– Pápa 6.00-Bakonybél 7.03-Zirc 7.37  felől 8.15-re érkező buszjárattal

– Győr felől Zirc felé célszerű jönni és ott átszállni a fenti járatra

– Székesfehérvárról (16-os kocsiállás) a Dunaújváros-Komárom járattal 7.35-kor a zámolyi elágazásig (7.55), onnan 8.2-kor tovább a Bp-Bakonybél -Pápa járattal, érkezés 8.43-ra

– Budapest felől a Népligetből 6.45-kor induló (7-es kocsiállás) Bp-Bakonybél-Pápa járattal , érk. 8.43.

Autóval érkezőknek : parkolás a Túra söröző mellett

A túra végén Fehérvárcsurgón legkésőbb a Székesfehérvár felé 17.03-kor ill. Bodajk/Bakonycsernye felé a 17.07-kor induló buszt el kell érnünk. Ez utóbbival térhetnek vissza a rajthoz az autóval jövők is.

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

A hónap végén, július 29-én szombaton Gánton találkozhatunk. Ennek a túrának a részletei még kidolgozás alatt vannak.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.21.

Kedves Sporttársak!

A  Dornyay Béla Emlékút összefüggő sárga jelzése a Magas-Bakonyon keresztül immár 20 éve nyújt élményeket. Az Ösvénytaposó Baráti Társaság gondozásában (a zöld jelzésű Rómer Flóris Emlékúttal együtt) kiadott füzet alapján járjuk majd be, az  53 km-es útvonalon kb. 1150 m szintemelkedés van.

Az első szakasz kiírása (2023.07.01. Bakonybél – Herend) már elérhető a honlapon. A Porva-Csesznek – Bakonybél szakaszt megnézzük két héttel később.Az emlékút lineáris túra, de egy részéből lehet körtúrát tervezni, nem is akárhogy. Részletek :

Találkozó : 2023.07.15. 9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Cuha-völgy – Porva-Csesznek – Károlyháza – Csesznek – Vinye.

Táv : 16,4 km, szintemelkedés 365  m.

Várható érkezés Vinyére : 16 óra körül.

Ez az a szakasz az, amelyet könnyen körtúrává lehet alakítani, ha az elején bejárjuk a Vinye – Porva-Csesznek szakaszt a Cuha völgyében. Kora délelőtt még nincsenek sokan és végig árnyékos az út. Porva-Csesznektől már a Dornyay Emlékút sárga jelzését követjük , a Károlyházi-nyergen átkelve az Aranyos-völgyön át Csesznekre gyalogolunk, majd innen a Zörög-tetőt megkerülve érünk vissza Vinyére. Szállás : Hosszúház turistaszálló (klasszikus turistaház emeletes ággyal, közös vizesblokkal) , vacsora : Kőpince.

Másnap reggeli (Vinye.hu büfé) indulunk tovább:

Találkozó : 2023.07.16. vasárnap 9.30 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Hódos-ér – Üveghuta helye – Porva – Szépalma – Száraz-Gerence – Bakonybél.

Táv : 23,7 km, szintemelkedés 341  m.

Várható érkezés Bakonybél, Füsti sörözőbe  : 16.30 körül.

Vinyéről a Hódos-ér mentén megyünk fel Porvára, Jutka néni zsíros kenyérrel vár minket. Innen még Szépalmáig felfelé megyünk, majd az arborétum és a pompás kilátás megtekintése után a Száraz-Gerencén hosszan ereszkedünk le Bakonybélbe.  A túra a  faluközponti buszmegálló mellett ér véget, a Füsti sörözőben felfrissülhetünk.

Részvételi díj : 16.500 Ft/fő, tartalma:

 – 2  napi túravezetés

– ajándéktárgy

– szombaton vacsora (menü) Vinyén a Kőpincében

-szombaton szállás Vinyén a Hosszúházban

– vasárnap reggeli a Vinye.hu büfében

– vasárnap zsíros kenyér Porván

–  5 x 100 Ft-os italjegy : Vinye 2x, Porva-Csesznek, Porva, Bakonybél Füsti

Az emlékút füzete is kapható, 1.400 Ft/db áron. Aki végigjárja az útvonal teljes 53  km-es távját és beküldi az Ösvénytaposó Baráti Társaság címére a kitöltött füzetet, megkapja az emlékút jelvényét (füzet ára tartalmazza).

Jelentkezési határidő : 2023.07.03. szerda, a meszner.viktor@invitel.hu címen.

FIGYELEM ! Vinyén eddig élnek a foglalások min. 10  főre. Ha ez nem lesz meg, akkor a túra 2×1  napos lesz szállás és ellátás nélkül.

Egynapos verziók is lehetségesek.

Hajrá Sporttársak, nézzük meg az immár 20 éve egybefüggően sárgával jelzett, a Magas-Bakony legszebb helyeit felfűző Dornyay Béla Emlékutat !

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.19

Kedves Sporttársak !

Eljött a nyári napforduló hete, 3  túrát is ajánlok.  Részletek :

Június  23-án pénteken Szent Iván-éji túra Zirc környékén szentjánosbogarakkal :

Találkozó : 2023.06.23. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül kedvenc süteményével  a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.700 Ft, tartalma:

-túravezetés

– ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható

– Somogyi Tamás mesterszakács kedvenc süteménye a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.21. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Egy túra falu és vendéglő nélkül 24-ére :

Találkozó : 2023.06.24. szombat  10.00 Huszárokelőpuszta (Zirc-Bakonybél-Pápa 8301-es út 25-26 km között). A  10.07-re ideérő Budapest – Zirc- Bakonybél – Pápa távolsági autóbuszjáratot természetesen megvárjuk.

Útvonal : Huszárokelőpuszta – Somberek-séd – Forrasztó-kői egzótakert – Hubertlak – tanösvény – Huszárokelőpuszta.

Táv : 9 km, szintemelkedés 180 m.

Várható visszaérkezés Huszárokelőpusztára : 13.30-14.00 között.

A Bakony egyik rejtett , beszédes nevű helyén, Huszárokelőpusztán találkozunk, innen 2,8 km-t teszünk meg a Somberek-séd völgyén (lakik itt fekete gólya is), majd meglátogatjuk a Forrasztó-kői egzótakertet, ahol igazi bakonyi környezetben nem őshonos, kísérleti növényeket nézünk majd meg. Eddig ide csak tavasszal vagy ősszel jártunk, most megnézhetjük teljes nyári pompájában is. Utána Hubertlakon a háznál és a tónál  megpihenünk, majd a helyi tanösvény legszebb részeit bejárva érünk vissza Huszárokelőpusztára.  Az egzótakert a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, igen korlátozottan látogatható bemutatóhely.  Ezen a túrán vendéglátó egységet nem érintünk.A túra nem hosszú és nem nehéz, ezt jól mutatja  a táv és  a szint adata.

Részvételi díj : 1.200 Ft,  tartalma :

-túravezetés

-ajándéktárgy

Találkozó : 2023.06.25. vasárnap 9.30, Nagyvázsony, Kinizsi söröző

Útvonal : Nagyvázsony, Kinizsi söröző – Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – Sonkolyos – Kab-hegy – Úrkút – Csárda-hegyi őskarszt – Csollányos-völgy – Városlőd, Fenyves kocsma.

Táv : 23,9 km, szintkülönbség  fel 480, le 450 m.

Várható érkezés Városlődre : 18.00-18.30 között.

A vasárnapi menetrendek utasbarátsága miatt megyünk most így.  Aki messzebbről jön, annak célszerű Veszprémben a buszpályaudvar közelében parkolnia (vasárnap ingyenes). Busz a veszprémi autóbusz-állomásról 8.30-kor, de ez kint áll meg az elágazásnál. Nagyvázsonyban a Kinizsi sörözőben várnak minket. A túra előtti frissítést követően megnézhetjük a  Kinizsi-várat igény szerint ( a kéktúra pecsétje a Kinizsi sörözőben és a  várnál is elérhető), majd nekivágunk a Kab-hegynek. A jelzett 480 m szintből 380 m a túra ezen szakaszára esik, de néhány rövidebb szakasztól eltekintve nem nehéz az út, hiszen ennyi szint 10,8 km-re esik. A hegyen ismét pecsételünk, majd lejövünk Úrkútra, ahol a Kéktúra sörözőben van a pecsét. Innen Városlődig  már csak át kell sétálni. Itt a  pecsét a Fenyves kocsmában elérhető. Innen a vasárnapi menetrendeknek megfelelően még ki kell sétálnunk az 560 m-re lévő Városlőd, alsó buszmegállóig, ahol Veszprém felé 17.18,17.19.(ezek valószínűleg nem elérhetőek),18.33 és 19.21-kor van buszjárat. Van egy halvány esélyű vonat is 17.41-kor, ez Veszprémbe  18.16-ra ér.

Lesznek a túrán nyílt szakaszok is, egy könnyű nyári sapka mindenképpen jól fog jönni. Úrkútig 16,5 km-t teszünk meg, erre a hosszabb szakaszra feltétlenül legyen a hátizsákban folyadék.

Akinek nincs még OKT-füzete, vehet majd tőlem (3.700 Ft/db).

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– 100  Ft-os italjegy Nagyvázsony, Kinizsi sörözőbe

– ajándéktárgy.

Hajrá Sporttársak, szeretettel  várok mindenkit a nyári napforduló időszakában is.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.16.

Kedves Sporttársak!

Immár 20 éve egybefüggő a Magas-Bakonyon átfutó sárga jelzés, melyet Dornyay Béla Emlékút néven ismerünk. Az Ösvénytaposó Baráti Társaság az útvonal (és a zöld jelzésű Rómer Flóris Emlékút) kezelője, karbantartója, ők adják ki az igazolófüzetet és a teljesítésért járó díjazást is. Utoljára  2016-ban jártuk végig, azóta sok víz lefolyt a Cuhán és a Gerencén. Az  53 km-es útvonal  3  nap alatt kényelmesen bejárható (kb. 1150 m az össz-szintemelkedés), idén nyáron a kéktúrák között ezt is megnézzük. Íme az első szakasz részletes kiírása :

Találkozó : 2023.07.01. szombat 10.00 Bakonybél, Füsti söröző

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Ráktanya – Augusztin-tanya – Középső-Hajag   – Herend. (igazolófüzet szerint)

Táv : 17,9 km, szintemelkedés 412 m.

Várható érkezés Herendre : 16.30 körül.

Ez a szakasz az útvonal déli része, a füzetben leírt irányban fogjuk bejárni. Bélyegzés után a Szent-kút érintésével  megyünk fel a Hajagba, útba ejtjük Ráktanyát és Augusztin-tanyát is, majd a Középső-Hajag 646 m-es csúcsa következik. Innen Herendig ereszkedünk  le, a városközpontban lévő autóbusz-állomásig.

A Dornyay Béla Emlékút lineáris túra, így némi logisztikára is szükség lesz. Messzebbről jövőknek érdemes az autót Veszprémben vagy Zircen hagyni. Az indulás elérhető a közvetlenül Veszprémből 8.20-kor induló (Zirc 9.10) autóbusszal, erről a Bakonybél, Petőfi utca megállónál kell leszállni és kb. 30 m a Füsti söröző. A túra végén Herendről Veszprém óránként több busszal is elérhető.

Részvételi díj : 1.300 Ft/fő,tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy a Füsti sörözőbe, mely a túra napján beváltható.

Az emléktúra igazolófüzete is kapható lesz a túrán. Van nálam néhány darab mindig, de  aki szeretne, kérem jelezze a túra előtt  1  héttel, hogy rendelni tudjak, ha nem lenne elég.

Az emlékút további 35  km-es szakaszára lesz majd egy kétnapos túra, hamarosan azt is kiírom.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.12.

Kedves Sporttársak !

A következő  két hétre összesen  5 túrát ajánlok: lesz benn szerdai, „háromkocsmás”, esti, Országos Kék és egy új is. Részletek :

 A tanév utolsó szerdáján bejárhatjuk Bakonybél közvetlen környékét :

Találkozó : 2023.06.14. szerda  10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Pinto ranch – Nórápi-erdő – Gát-hegy alja – Mészégető – Bakonybél

Táv : 10 km, szintemelkedés 160 m.

Várható visszaérkezés a sörözőbe : 14.00 körül

A Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a  Fideliszre. Végigmegyünk a  pompás kilátást nyújtó gerincen, majd miután lejövünk, jobbra térünk a Pinto ranch felé. Innen egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk és lejövünk a mészégetőig.  Nagy része jelzetlen, de teljesen biztonságos út.

Június  17-én a Bakony északi tájaira kínálok egy túrát :

Találkozó :  2023. 06.17. szombat 9.00 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Likas-kő – Pápalátó-kő – Fenyőfő – Csárda-tető – Hódos-ér – Hosszú-hegy – Porva-Csesznek vá.

Táv : 16,3 km, szintemelkedés 410 m.

Várható érkezés Porva-Csesznekre : 15.30-16.00 között

Ezen a túrán szeretett Bakonyunk északi részét nézzük meg. Vinyétől Fenyőfőig a Rómer Flóris emlékút zöld jelzésén túrázunk, majd részben jelzetlen úton a Csárda-tetőre megyünk fel. Innen leereszkedünk a Hódos-érhez, majd egy végső nekirugaszkodással átkelve a Hosszú-hegyen Porva-Csesznek vasútállomásra érkezünk. Itt kellemes büfé és a vasúttörténeti kiállítás vár minket.Érintjük az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom 2 pontját is, igazolófüzetek vásárolhatóak lesznek a túrán is.

Erre a túrára vonattal célszerű jönni. Zircen lehet parkolni közvetlenül az állomás mellett is, a vonat 8.18-kor indul, Vinyére ér 8.38-ra. Vissza Porva-Csesznekről Zircre a 15.24-es vonat a terv, ez Zircre 15.37-kor ér. Győrből vonat Vinyére 8.13-kor, érkezik 9.16-ra, természetesen ezt a vonatot megvárjuk. A túra után Porva-Csesznekről Győrbe 16.30-kor indul vonat (érk. 17.43)

Részvételi díj : 1.400 Ft, tartalma :

-túravezetés

– ajándéktárgy

-3 x 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján az Vinyén, Fenyőfőn és Porva-Cseszneken   beváltható.

Június  23-án pénteken Szent Iván-éji túra Zirc környékén szentjánosbogarakkal :

Találkozó : 2023.06.23. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül kedvenc süteményével  a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.700 Ft, tartalma:

-túravezetés

– ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható

– Somogyi Tamás mesterszakács kedvenc süteménye a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.21. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Egy új túra falu és vendéglő nélkül 24-ére :

Találkozó : 2023.06.24. szombat  10.00 Huszárokelőpuszta (Zirc-Bakonybél-Pápa 8301-es út 25-26 km között). A  10.07-re ideérő Budapest – Zirc- Bakonybél – Pápa távolsági autóbuszjáratot természetesen megvárjuk.

Útvonal : Huszárokelőpuszta – Somberek-séd – Forrasztó-kői egzótakert – Hubertlak – tanösvény – Huszárokelőpuszta.

Táv : 9 km, szintemelkedés 180 m.

Várható visszaérkezés Huszárokelőpusztára : 13.30-14.00 között.

A Bakony egyik rejtett , beszédes nevű helyén, Huszárokelőpusztán találkozunk, innen 2,8 km-t teszünk meg a Somberek-séd völgyén (lakik itt fekete gólya is), majd meglátogatjuk a Forrasztó-kői egzótakertet, ahol igazi bakonyi környezetben nem őshonos, kísérleti növényeket nézünk majd meg. Eddig ide csak tavasszal vagy ősszel jártunk, most megnézhetjük teljes nyári pompájában is. Utána Hubertlakon a háznál és a tónál  megpihenünk, majd a helyi tanösvény legszebb részeit bejárva érünk vissza Huszárokelőpusztára.  Az egzótakert a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő, igen korlátozottan látogatható bemutatóhely.  Ezen a túrán vendéglátó egységet nem érintünk.A túra nem hosszú és nem nehéz, ezt jól mutatja  a táv és  a szint adata.

Részvételi díj : 1.200 Ft,  tartalma :

-túravezetés

-ajándéktárgy

Találkozó : 2023.06.25. vasárnap 9.30, Nagyvázsony, Kinizsi söröző

Útvonal : Nagyvázsony, Kinizsi söröző – Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – Sonkolyos – Kab-hegy – Úrkút – Csárda-hegyi őskarszt – Csollányos-völgy – Városlőd, Fenyves kocsma.

Táv : 23,9 km, szintkülönbség  fel 480, le 450 m.

Várható érkezés Városlődre : 18.00-18.30 között.

A vasárnapi menetrendek utasbarátsága miatt megyünk most így.  Aki messzebbről jön, annak célszerű Veszprémben a buszpályaudvar közelében parkolnia (vasárnap ingyenes). Busz a veszprémi autóbusz-állomásról 8.30-kor, de ez kint áll meg az elágazásnál. Nagyvázsonyban a Kinizsi sörözőben várnak minket. A túra előtti frissítést követően megnézhetjük a  Kinizsi-várat igény szerint ( a kéktúra pecsétje a Kinizsi sörözőben és a  várnál is elérhető), majd nekivágunk a Kab-hegynek. A jelzett 480 m szintből 380 m a túra ezen szakaszára esik, de néhány rövidebb szakasztól eltekintve nem nehéz az út, hiszen ennyi szint 10,8 km-re esik. A hegyen ismét pecsételünk, majd lejövünk Úrkútra, ahol a Kéktúra sörözőben van a pecsét. Innen Városlődig  már csak át kell sétálni. Itt a  pecsét a Fenyves kocsmában elérhető. Innen a vasárnapi menetrendeknek megfelelően még ki kell sétálnunk az 560 m-re lévő Városlőd, alsó buszmegállóig, ahol Veszprém felé 17.18,17.19.(ezek valószínűleg nem elérhetőek),18.33 és 19.21-kor van buszjárat. Van egy halvány esélyű vonat is 17.41-kor, ez Veszprémbe  18.16-ra ér.

Lesznek a túrán nyílt szakaszok is, egy könnyű nyári sapka mindenképpen jól fog jönni. Úrkútig 16,5 km-t teszünk meg, erre a hosszabb szakaszra feltétlenül legyen a hátizsákban folyadék.

Akinek nincs még OKT-füzete, vehet majd tőlem (3.700 Ft/db).

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– 100  Ft-os italjegy Nagyvázsony, Kinizsi sörözőbe

– ajándéktárgy.

Hajrá Sporttársak, szeretettel  várok mindenkit a nyári napforduló időszakában is.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.09.

Kedves Sporttársak!

Az Országos Kéktúrán 2019. óta együtt 565,5 km-t tettünk meg Kőszegtől Ürömig. Az idei évre kitűzött cél, azaz a Kéktúra dunántúli szakaszának teljesítése immár kézzelfogható közelségben van.  Nyugaton a Kőszeg-Írott-kő, keleten mindössze a Rozália téglagyár(Üröm határa)-Dobogó-kő – Visegrád szakasz van hátra.Lesznek újra megnézendő szakaszok is, ezek közül a 06.25-ei Nagyvázsony – Kab-hegy – Városlőd és a 07.23-ai (Bakonycsernye-)- Kisgyón – Bakonykúti-Fehérvárcsurgó  már biztos, részletes kiírás a www.bakonyibakancsos.hu honlapon.Augusztus első hétvégéjén meg elmegyünk a nyugati végponthoz. Részletek :

Találkozó : 2023.08.05. szombat 9.00 Kőszeg, Csikar Csárda (87-es főúton a kőszegi vasútállomástól 500 m-re a határ felé). Innen együtt megyünk be Kőszeg belvárosába, a kéktúra kőszegi pecsételőhelyére, majd :

Útvonal : Kőszeg – Kálvária-hegy – Hét-forrás – Óház-tető – Vörös-kereszt – Stájer-házak – Hörmann-forrás – ÍROTT-KŐ  – Kalapos-kő  – Bozsok.

Táv : 21,4 km, szintemelkedés jelentős, 854 m.

Várható érkezés Bozsokra : 17.30 körül

Ez a szakasz az Országos Kéktúra legnyugatabbi szakasza, a füzetben az 1. számú túra része. Mivel a Dunántúl legmagasabb pontjára, az Írott-kőre megyünk fel, a szintemelkedés jelentősnek mondható. A teljes túra  854 m emelkedéséből  780 m a csúcsig tartó 13,9 km-es szakaszra esik. Sietni nem kell, mert hála a kiváló menetrendnek Bozsokról alig van busz  vissza Kőszegre, a  15.59-es nem elérhető, utána meg 18.39-kor indul. A túra Írott-kő-Bozsok szakasza már a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrához tartozik, de ugyanúgy kék sáv a jelzés. Előre jelzett igény esetén szerzek be DDK-füzeteket is.

Szállás félpanzióval : Kőszeg, Csikar Csárda, azaz vacsora és másnap reggeli is a szálláson.

Másnap a Kőszegi-hegység további  látnivalóinak bemutatására egy „levezető” túra lesz.

Találkozó : 2023.08.06. vasárnap 9.00 Kőszeg, Csikar Csárda

Útvonal : Kőszeg – Király-völgy – Szulejmán-kilátó – Kincs-pihenő – Hét-forrás – Andalgó – Kőszeg, Csikar Csárda.

Táv : 14,5 km, szintemelkedés 390 m.

Várható visszaérkezés a csárdába : 14.30 körül

Ezen a  túrán a Kőszegi-hegység városhoz közeli részét járjuk be. A túra kiemelt kilátópontja a Szulejmán-kilátó lesz, ahová a kellemes Király-völgyön jutunk fel és csak az utolsó néhány méteren lesz jelentősebb emelkedő. Ezen a napon is érintjük a Hét-forrást, de innen vissza az egy darabon közvetlenül az államhatár mellett tekergő zöld jelzésen gyalogolunk és  a beszédes nevű Andalgó érintésével érünk vissza Kőszegre.

Mivel Kőszeg már többeknek igen messze van, ezért a szállással úgy állapodtam meg, hogy lehet már jönni 08.04. péntek este is. Szállás félpanzióval (azaz vacsora ÉS reggeli is  a szolgáltatás része) : Csikar Csárda és Panzió, Kőszeg , Alsó körút 12.(www.csikarpanzio.hu)

Részvételi díj péntek esti érkezés esetén : 34.000 Ft, tartalma :

 – 2 éjszakára  szállás

– péntek vacsorától vasárnap reggeliig félpanziós ellátás ( azaz 4  étkezés)

-túravezetés

-ajándéktárgy

Ez az ár jelentős kedvezményt tartalmaz.

Részvételi díj szombat reggeli érkezés esetén : 22.000 Ft, tartalma :

 – 1 éjszakára  szállás

– szombat  vacsorától vasárnap reggeliig félpanziós ellátás ( azaz 2  étkezés)

-túravezetés

-ajándéktárgy

Egynapos verziók is lehetnek, ellátás nélkül.

Jelentkezési határidő : 2023.07.21. péntek, kizárólag e-mailben a meszner.viktor@invitel.hu címen. Új résztvevőktől 5.000 Ft előleget kérek elutalni a jelentkezéskor megadott számlaszámra.

Hajrá Sporttársak, menjünk továbbra is rendületlenül az Országos Kéktúrán!

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.05.

Kedves Sporttársak!


Az Országos Kéktúrán eddig 565,5 km-t tettünk meg eddig, Kőszegtől Budapestig jutottunk el. A nyugati végén az Írott-kőre az augusztus 5-6-ai hétvégén megyünk (részletes kiírás erről a hétvégéről még ezen a héten), előtte  2  korábbi egynapos szakaszt nézünk meg az újonnan csatlakozók kérésére. Részletek :

Találkozó : 2023.06.25. vasárnap 9.30, Nagyvázsony, Kinizsi söröző

Útvonal : Nagyvázsony, Kinizsi söröző – Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – Sonkolyos – Kab-hegy – Úrkút – Csárda-hegyi őskarszt – Csollányos-völgy – Városlőd, Fenyves kocsma.

Táv : 23,9 km, szintkülönbség  fel 480, le 450 m.

Várható érkezés Városlődre : 18.00-18.30 között.

A vasárnapi menetrendek utasbarátsága miatt megyünk most így.  Aki messzebbről jön, annak célszerű Veszprémben a buszpályaudvar közelében parkolnia (vasárnap ingyenes). Busz a veszprémi autóbusz-állomásról 8.30-kor, de ez kint áll meg az elágazásnál. Nagyvázsonyban a Kinizsi sörözőben várnak minket. A túra előtti frissítést követően megnézhetjük a  Kinizsi-várat igény szerint ( a kéktúra pecsétje a Kinizsi sörözőben és a  várnál is elérhető), majd nekivágunk a Kab-hegynek. A jelzett 480 m szintből 380 m a túra ezen szakaszára esik, de néhány rövidebb szakasztól eltekintve nem nehéz az út, hiszen ennyi szint 10,8 km-re esik. A hegyen ismét pecsételünk, majd lejövünk Úrkútra, ahol a Kéktúra sörözőben van a pecsét. Innen Városlődig  már csak át kell sétálni. Itt a  pecsét a Fenyves kocsmában elérhető. Innen a vasárnapi menetrendeknek megfelelően még ki kell sétálnunk az 560 m-re lévő Városlőd, alsó buszmegállóig, ahol Veszprém felé 17.18,17.19.(ezek valószínűleg nem elérhetőek),18.33 és 19.21-kor van buszjárat. Van egy halvány esélyű vonat is 17.41-kor, ez Veszprémbe  18.16-ra ér.

Lesznek a túrán nyílt szakaszok is, egy könnyű nyári sapka mindenképpen jól fog jönni. Úrkútig 16,5 km-t teszünk meg, erre a hosszabb szakaszra feltétlenül legyen a hátizsákban folyadék.

Akinek nincs még OKT-füzete, vehet majd tőlem (3.700 Ft/db).

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– 100  Ft-os italjegy Nagyvázsony, Kinizsi sörözőbe

– ajándéktárgy.

4 héttel később a Keleti Bakonyban nézünk meg egy szakaszt.

Találkozó : 2023.07.23. vasárnap 8-15.-8.45 között  Bakonycsernye, kisgyóni elágazásnál lévő Túra söröző

Útvonal : Bakonycsernye – Kisgyón – Bakonykúti – Bogrács-hegy – Fehérvárcsurgó.

Táv : 25,4 km (ebből a kéken  21,1 km), szintemelkedés 490 m.

Várható érkezés Fehérvárcsurgóra  : 16.30 körül

Ezen a túrán először Bakonycsernyéről kimegyünk az Országos Kéktúra kisgyóni ellenőrző pontjához, itt lesz a napi első pecsét. innen változatos terepen, szelíd kelt-bakonyi helyeket érintve a Burok-völgy partjáig gyalogolunk. A Bakony egyik leglátványosabb völgyébe  1978. óta már nem megy le  a kék jelzés (a túrán szó esik majd erről is), jelenleg a permén halad. Egy nyílt rész után megérkezünk a bájos Bakonykútiba. Bélyegzés után egykori katonai területen át a Bogrács-hegy és a Vontató-hegy érintésével a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál ér véget a túra.

Logisztikai ajánlatok:a találkozó idejében (8.15-45) több buszjárat is ideér, így a túra elérhető

– Pápa 6.00-Bakonybél 7.03-Zirc 7.37  felől 8.15-re érkező buszjárattal

– Győr felől Zirc felé célszerű jönni és ott átszállni a fenti járatra

– Székesfehérvárról (16-os kocsiállás) a Dunaújváros-Komárom járattal 7.35-kor a zámolyi elágazásig (7.55), onnan 8.2-kor tovább a Bp-Bakonybél -Pápa járattal, érkezés 8.43-ra

– Budapest felől a Népligetből 6.45-kor induló (7-es kocsiállás) Bp-Bakonybél-Pápa járattal , érk. 8.43.

Autóval érkezőknek : parkolás a Túra söröző mellett

A túra végén Fehérvárcsurgón legkésőbb a Székesfehérvár felé 17.03-kor ill. Bodajk/Bakonycsernye felé a 17.07-kor induló buszt el kell érnünk. Ez utóbbival térhetnek vissza a rajthoz az autóval jövők is.

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

Hajrá Sporttársak, akink hiányzik egy-egy szakasz a kékből, most itt a lehetőség bepótolni. Tervben van még a vértesi Csókakő-Gánt  1  napos út is.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.04.

Kedves Sporttársak !

A következő hétvégén szombaton Jásdon, vasárnap Bakonybélben találkozhatunk. Részletek :

Program neve : Jásd,  a lélek energiája

Találkozó : 2023.06.10. szombat 9.00 Jásd, községháza előtti parkoló

Útvonal : Jásd – Rózsadomb-Szent-kút – Kültelek –  Felső szőlő út – Jásd, Bodzaház

Táv : 8 km, szintemelkedés 110m.

Várható érkezés a Bodzaházba : 12.00-12.30 között

A túra a 2021-ben átadott Bodzaház Látogatóközpontnál ér véget, ahol a program része a Ház megtekintése (kb. 1  óra). A táv- és a szintadatból látszik, hogy ez nem egy nehéz túra, gyerekeknek is , kevésbé sportosaknak is ajánlott egy jó kis kimozdulásra.

Részvételi díj : 2.700 Ft, tartalma :

 – túravezetés

 – ajándéktárgy

– kedvezményes belépő a Bodzaházba

– a jásdi bodzalekváros hosszú kalács kóstolása

Egy kisfilm a jásdi bodzalekváros hosszú kalácsról : https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwiCvrbc-_b-AhWuiP0HHcvzBP8QwqsBegQIBxAF&url=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DXlwV6xji8iE&usg=AOvVaw2Y_OkFZs38OTdjQFbTg_S_

A túrára előnevezést kérek 2023.06.08. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Másnap megnézzük a 009-es permanens IVV útvonalat, ami egyben a Bakonybél-13 teljesítménytúra útja.

Találkozó : 2023.06.11. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő

Útvonal : Bakonybél – Bakony Hotel – Táboros-hegy – Odvas-kő pihenő –Szarvad-árok- Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 424 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül.

Ez  a 2014. január eleje óta teljesíthető permanens IVV túrák közül az egyik útvonal. Az IVV-ről és a permanens IVV-túrákról részletesebb leírás a honlapon található. IVV pecsét is beszerezhető lesz (ehhez majd kérni fogom a név és cím megadását).

Az út igen változatos, hegyi és völgyi szakaszok is találhatóak benne. Az elején a Táboros-hegyre fel lesz egy rövid emelkedő, utána gerincvándorlás következik  a Széchenyi Zsigmond emlékkő érintésével. Kis kitérővel az Odvas-kői rétnél felkereshetjük az egykori kisvasút emlékhelyét is. Utána a Szarvad-árkon feljövünk a Tönkölös – Parajos nyeregbe, majd onnan lesétálunk a faluba.  A túra nagy része erdőben, árnyékos utakon halad.

Részvételi díj : 1.200  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés
– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható
– 1 db   ajándéktárgy, a Bakonybél-13  túra jegyében

Idén nem lesz a 9 éves múltra visszatekintő Bakonybél teljesítménytúra, mert kell egy kis szünet. De a korábbi visszajelzések alapján a Sporttársak szerették ezt a túrát, így a két klasszikus távot, a  13 és a 25  km-es meghirdetem vezetett túrának. Június  11-én vasárnap lesz a  13-as, míg július  8-án szombaton  lesz a  25 km-es. Erről is hamarosan írni fogok.

ÉS MÉG ! Jövő héten lesz ismét szerdai túra, részletek a honlapon.

ÉS MÉG ! Az Országos Kéktúráról szóló hírek is jönnek hamarosan. majd figyeljétek a honlapot.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.06.01.

Kedves Sporttársak !

Június is bővelkedik ajánlott túrákban, pl. az Országos Kéktúrából is lesz új és ismételt szakasz is. Részletek :

Június első hétvégéje a Kéktúráé, az eddigi Kőszeg – Piliscsaba közötti  528,9 km-t ezúttal kelet felé nyújtjuk tovább és elérjük a fővárost.

Találkozó : 2023.06.03. szombat 10.00 Piliscsaba, vasútállomás

Útvonal : Piliscsaba – Nagy-Szénás – Zsíros-hegy – Máriaremete – Hűvösvölgy.

Táv : 22,4 km, szintemelkedés 473 m.

Várható érkezés Hűvösvölgybe : 17.00-17.30 között.

Itt már  az Országos Kéktúra Budapesthez legközelebbi, Budai-hegységen átvezető szakaszán járunk. A túra első felében a Nagy-Szénást, a Budai-hegység egyik emblematikus , 550 m magas hegyét másszuk meg szép hosszan, sehol sem meredek emelkedővel. A csúcson szinte mindig fúj a szél, mert teljesen kopár. Ebből adódóan káprázatos a kilátás is. Innen átmegyünk a Zsíros-hegyre, itt üzemel a Muflon-itató, itt megpihenünk egy kicsit. Innen már egyenesen a főváros felé megyünk, az első ottani látványos hely a Remete-szurdok lesz, utána megnézhetjük a  híres Máriaremetei Kegytemplomot. (Itt keresztezi egymást a kelet-nyugat ill. észak-dél irányú Mária-út). A főváros utcáin át beérünk Hűvösvölgybe, ahol a szombati túra véget ér.

Szállást nem volt egyszerű találni, de a Bobbio Hotel  ( XII. Béla király út 47.)www.bobbio.hu) fogad minket, kétágyas szobáink lesznek, kapacitás 16 fő. Ide átszállással tudunk eljutni : Hűvösvölgyből bármelyik villamos jó nekünk (7-8 percenként indulnak a szerelvények szombaton), majd a Szent János kórháztól a 155-ös busz a szállás közelében tesz le minket. Fontos, hogy a szállásra 19 óráig oda kell érnünk. Vacsorát tudunk oda rendelni, kihozzák. Hűvösvölgyben lehet BKK-jegyet venni a jegyautomatából.

Másnap  a szálláson 7.30-tól svédasztalos reggeli lesz , majd innen visszautazunk Hűvösvölgybe.

Találkozó (az esetleg csak egy napra jövőkkel ) :2023.06.04. vasárnap 10.00 Hűvösvölgy, villamos-végállomás (56A, 61 villamos)

Útvonal : Hűvösvölgy – Vadaskert széle –  Határ-nyereg – Oroszlán-szikla – Árpád-kilátó – Fenyőgyöngye – Hármashatár-hegy – Vihar-hegy – Virágos-nyereg – Rozália téglagyár.

Táv : 14,2 km, szintemelkedés 435 m.

Várható érkezés a Rozália téglagyárhoz : 15-15.30 között.

Ezen a napon a főváros további látványos természeti helyei közül érintjük Mátyás király egykori vadaskertjének szélét, aztán az Oroszlán-sziklát, majd a Látó-hegyi (régies nevén Gugger-hegyi) Árpád-kilátótól nézhetjük meg Budapest panorámáját. Innen leereszkedünk a Fenyőgyöngye vendéglőig, majd megmásszuk a  497 m magas, körpanorámás  Hármashatár-hegyet. A Vihar-hegyi „hullámvasúton” átkelve  már a Virágos-nyereghez érkezünk, innen még kb. 4,5 km-t kanyarogva érünk ki a Budai-hegység túlsó Kéktúra ellenőrzőpontjához, a Rozália-téglagyárhoz. Ez csak egy pecsételőpont, így innen még 1,1 km-t meg kel tennünk a Budapest-Üröm elnevezésű vasúti megállóig. Innen vonatok kb.  félóránként mennek Budapet-Nyugati pályaudvar ill. Esztergom felé, de van városi közlekedés is Óbudáig.

Aki  messzebbről jön autóval, annak praktikus az autót Piliscsabán, a vasútállomásnál letenni, ide a fentebb említett Budapest-Üröm vasúti megállóhelytől könnyen vissza lehet jutni és nem fizetős a parkolás. Lehet Budapesten is parkolni, de  ott más sok helyen is fizetni kell érte. A szombati találkozóhely, Piliscsaba vasútállomás Budapestről a Nyugati pályaudvarról minden óra  21 és 51-kor induló esztergomi vonatokkal is elérhető. (Én Dorog felől tervezem az érkezésemet.)

Részvételi díj : 22.000 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– ajándéktárgy

– szombat este szállás a Bobbio Hotelben kétágyas szobákban

– vasárnap svédasztalos reggeli a szálláson

Jelentkezési határidő : 2023.05.30. kedd, újaktól 3.000 Ft/fő előleg utalását kérem a privát  üzenetben egyeztetett számlaszámra.

Egynapos szakaszok is lehetségesek.

Egy héttel később megnézzük az idei bodzavirágzást Jásdon:

Program neve : Jásd,  a lélek energiája

Találkozó : 2023.06.10. szombat 9.00 Jásd, községháza előtti parkoló

Útvonal : Jásd – Rózsadomb-Szent-kút – Kültelek –  Felső szőlő út – Jásd, Bodzaház

Táv : 8 km, szintemelkedés 110m.

Várható érkezés a Bodzaházba : 12.00-12.30 között

A túra a 2021-ben átadott Bodzaház Látogatóközpontnál ér véget, ahol a program része a Ház megtekintése (kb. 1  óra). A táv- és a szintadatból látszik, hogy ez nem egy nehéz túra.

Részvételi díj : 2.700 Ft, tartalma :

 – túravezetés

 – ajándéktárgy

– kedvezményes belépő a Bodzaházba

– a jásdi bodzalekváros hosszú kalács kóstolása

Egy kisfilm a jásdi bodzalekváros hosszú kalácsról : https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwiCvrbc-_b-AhWuiP0HHcvzBP8QwqsBegQIBxAF&url=https%3A%2F%2Fwww.youtube.com%2Fwatch%3Fv%3DXlwV6xji8iE&usg=AOvVaw2Y_OkFZs38OTdjQFbTg_S_

A túrára előnevezést kérek 2023.06.08. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Másnap megnézzük a 009-es permanens IVV útvonalat, ami egyben a Bakonybél-13 teljesítménytúra útja (idén másképp lesz, részletek hamarosan ) :

Találkozó : 2023.06.11. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő

Útvonal : Bakonybél – Bakony Hotel – Táboros-hegy – Odvas-kő pihenő –Szarvad-árok- Bakonybél.

Táv : 13 km, szintemelkedés 424 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül.

Ez  a 2014. január eleje óta teljesíthető permanens IVV túrák közül az egyik útvonal. Az IVV-ről és a permanens IVV-túrákról részletesebb leírás a honlapon található. IVV pecsét is beszerezhető lesz (ehhez majd kérni fogom a név és cím megadását).

Az út igen változatos, hegyi és völgyi szakaszok is találhatóak benne. Az elején a Táboros-hegyre fel lesz egy rövid emelkedő, utána gerincvándorlás következik  a Széchenyi Zsigmond emlékkő érintésével. Kis kitérővel az Odvas-kői rétnél felkereshetjük az egykori kisvasút emlékhelyét is. Utána a Szarvad-árkon feljövünk a Tönkölös – Parajos nyeregbe, majd onnan lesétálunk a faluba.  A túra nagy része erdőben, árnyékos utakon halad.

Részvételi díj : 1.200  Ft/fő, tartalma :

– túravezetés
– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható
– 1 db   ajándéktárgy

Utána, a tanév utolsó szerdáján bejárhatjuk Bakonybél közvetlen környékét :

Találkozó : 2023.06.14. szerda  10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Pinto ranch – Nórápi-erdő – Gát-hegy alja – Mészégető – Bakonybél

Táv : 10 km, szintemelkedés 160 m.

Várható visszaérkezés a sörözőbe : 14.00 körül

A Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a  Fideliszre. Végigmegyünk a  pompás kilátást nyújtó gerincen, majd miután lejövünk, jobbra térünk a Pinto ranch felé. Innen egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk és lejövünk a mészégetőig.  Nagy része jelzetlen, de teljesen biztonságos út.

Június  17-én a Bakony északi tájaira kínálok egy túrát :

Találkozó :  2023. 06.17. szombat 9.00 Vinye, Vinye.hu büfé

Útvonal : Vinye – Likas-kő – Pápalátó-kő – Fenyőfő – Csárda-tető – Hódos-ér – Hosszú-hegy – Porva-Csesznek vá.

Táv : 16,3 km, szintemelkedés 410 m.

Várható érkezés Porva-Csesznekre : 15.30-16.00 között

Ezen a túrán szeretett Bakonyunk északi részét nézzük meg. Vinyétől Fenyőfőig a Rómer Flóris emlékút zöld jelzésén túrázunk, majd részben jelzetlen úton a Csárda-tetőre megyünk fel. Innen leereszkedünk a Hódos-érhez, majd egy végső nekirugaszkodással átkelve a Hosszú-hegyen Porva-Csesznek vasútállomásra érkezünk. Itt kellemes büfé és a vasúttörténeti kiállítás vár minket.Érintjük az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom 2 pontját is, igazolófüzetek vásárolhatóak lesznek a túrán is.

Erre a túrára vonattal célszerű jönni. Zircen lehet parkolni közvetlenül az állomás mellett is, a vonat 8.18-kor indul, Vinyére ér 8.38-ra. Vissza Porva-Csesznekről Zircre a 15.24-es vonat a terv, ez Zircre 15.37-kor ér. Győrből vonat Vinyére 8.13-kor, érkezik 9.16-ra, természetesen ezt a vonatot megvárjuk. A túra után Porva-Csesznekről Győrbe 16.30-kor indul vonat (érk. 17.43)

Részvételi díj : 1.400 Ft, tartalma :

-túravezetés

– ajándéktárgy

-3 x 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján az Vinyén, Fenyőfőn és Porva-Cseszneken   beváltható.

Június  23-án pénteken Szent Iván-éji túra Zirc környékén szentjánosbogarakkal :

Találkozó : 2023.06.23. péntek 20.00 Zirc, Liget presszó (Rákóczi téri buszállomáson )

Útvonal : Zirc – Kardosréti temető – Pintér-árok-Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Zirc, parkerdő – Zirc, Rákóczi tér

Táv  : 7,4 km, szintemelkedés 100 m.

Várható érkezés Zirc, parkerdőhöz : 22.30-23.00 körül.

Ez az útvonal az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly Antal emléktúrájának rövid távja. Zirc körül sétálunk egy jót, lesznek jelzetlen szakaszok is és megnézhetjük, van-e víz a Fiatalító-forrásban. A túra végén, a Pintér-hegyi parkerdőnél (bányászati emlékhely) Somogyi Tamás mesterszakács látja vendégül kedvenc süteményével  a Sporttársakat.

Részvételi díj :  2.700 Ft, tartalma:

-túravezetés

– ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy, mely a túra előtt a Liget presszóban beváltható

– Somogyi Tamás mesterszakács kedvenc süteménye a parkerdőben.

A túrára előnevezést kérek  06.21. szerda estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

A június  24. szombat egyelőre talonban van, elképzelhető, hogy megyünk valahová akkor is. De 25-én vasárnap biztosan, mert  többek kérésére újra megnézzük a Bakonyban a Nagyvázsony  – Városlőd szakaszt.

Találkozó : 2023.06.25. vasárnap 9.30, Nagyvázsony, Kinizsi söröző

Útvonal : Nagyvázsony, Kinizsi söröző – Nagyvázsonyi Kinizsi-vár – Sonkolyos – Kab-hegy – Úrkút – Csárda-hegyi őskarszt – Csollányos-völgy – Városlőd, Fenyves kocsma.

Táv : 23,9 km, szintkülönbség  fel 480, le 450 m.

Várható érkezés Városlődre : 18.00-18.30 között.

A vasárnapi menetrendek utasbarátsága miatt megyünk most így.  Aki messzebbről jön, annak célszerű Veszprémben a buszpályaudvar közelében parkolnia (vasárnap ingyenes). Busz a veszprémi autóbusz-állomásról 8.30-kor, de ez kint áll meg az elágazásnál. Nagyvázsonyban a Kinizsi sörözőben várnak minket. A túra előtti frissítést követően megnézhetjük a  Kinizsi-várat igény szerint ( a kéktúra pecsétje a Kinizsi sörözőben és a  várnál is elérhető), majd nekivágunk a Kab-hegynek. A jelzett 480 m szintből 380 m a túra ezen szakaszára esik, de néhány rövidebb szakasztól eltekintve nem nehéz az út, hiszen ennyi szint 10,8 km-re esik. A hegyen ismét pecsételünk, majd lejövünk Úrkútra, ahol a Kéktúra sörözőben van a pecsét. Innen Városlődig  már csak át kell sétálni. Itt a  pecsét a Fenyves kocsmában elérhető. Innen a vasárnapi menetrendeknek megfelelően még ki kell sétálnunk az 560 m-re lévő Városlőd, alsó buszmegállóig, ahol Veszprém felé 17.18,17.19.(ezek valószínűleg nem elérhetőek),18.33 és 19.21-kor van buszjárat. Van egy halvány esélyű vonat is 17.41-kor, ez Veszprémbe  18.16-ra ér.

Lesznek a túrán nyílt szakaszok is, egy könnyű nyári sapka mindenképpen jól fog jönni. Úrkútig 16,5 km-t teszünk meg, erre a hosszabb szakaszra feltétlenül legyen a hátizsákban folyadék.

Akinek nincs még OKT-füzete, vehet majd tőlem (3.700 Ft/db).

Részvételi díj : 1.500 Ft, tartalma :

 – túravezetés

– 100  Ft-os italjegy Nagyvázsony, Kinizsi sörözőbe

– ajándéktárgy.

Hajrá Sporttársak, szeretettel  várok mindenkit júniusban is.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu