Bakonyi Bakancsos

2023. március

2023.03.31.

Kedves Sporttársak !

Az áprilisi túratervek között volt még egy nap, ahová eddig azt írtam, hogy tervezés alatt. Már helyére került az összes részlet, így már ki tudom hirdetni.

Találkozó : 2023.04.23. vasárnap 10.00 Zirc, vasútállomás

Útvonal : Zirc vasútállomás – Zirc, Apátsági sörfőzde – Kardosrét széle – Grófi sírkert – Pintér-hegy- Tündérmajor – Zirc.

Táv : 9,2 km, szintemelkedés 123 m

Várható visszaérkezés a Monostorhoz :  15 óra körül.

Ezen a túrán a Magas-Bakony  Zirc körüli részén túl egy “ilyen még nem volt” élményt is kínálok : meglátogatjuk az apátsági sörfőzdét, ahol helyi sörmester kalauzol minket az  1735. óta létező manufaktúrában. A látogatáshoz sörkóstoló is tartozik – ennek során  3  különböző sört lehet megkóstolni – és  kb. 1 órát vesz igénybe. Gyerekeknek természetesen szörp (ún. “sörpi”) lesz. Az üzemlátogatás után  felkeressük a grófi sírkertet és Tündérmajort is, majd Zircre visszatérve kedvezményes vásárlási lehetőség is lesz a Monostori Sörházban.

Részvételi díj : 5.000 Ft/fő, tartalma :

 – zirci apátsági sörmanufaktúra meglátogatása szakvezetéssel

– sörkóstolás pogácsával

– 10 % kedvezményt biztosító kupon a Monostori Sörházba

– túravezetés

-ajándéktárgy

A túrához előzetes regisztrációt kérek a meszner.viktor@invitel.hu címen  2023.04.20. csütörtök estig.

Szeretettel várok mindenit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.30.

Kedves Sporttársak !

Indulnak a medvehagymás túrák, az április 1.,2. és 5-ei túra erre a kis kedves növényre épül. Szombaton és vasárnap ugyanazt az útvonalat kínálom, lehet választani, melyik nap a megfelelő. Vasárnap a túra után medvehagyma-levest eszünk a Pikoló vendéglőben, aki vasárnap jönne, kérem nevezzen elő ma estig a meszner.viktor@invitel.hu címen. Szerdán más részeket fogunk megnézni.

A medvehagyma kora tavaszi, vadon termő fűszernövény. Másik neve vad fokhagyma, élettani hatásai azonban a házi fokhagymánál 10-szer erősebbek. Tavasszal a téli álomból ébredő medve szervezete vitaminban és ásványi anyagban elég hiányos, ez az egyik növény, ami segít neki újra formába kerülni.

A törvény 2 kg medvehagyma szedését engedi meg, Csak a levele szedhető, gyökerestül úgysem maradna meg máshol, nem véletlen, hogy itt szeret lenni. Úgy is mondhatnám, hogy gyökerestül szedni tilos.2 kg belőle egyébként hatalmas mennyiség.

A média állandó riogatásának, miszerint összetéveszthető a gyöngyvirággal, ne üljetek fel, csak a szokásos agymosás ( lásd még időjárástippek). A medvehagyma március közepétől bújik elő, április második feléig szedhető biztonságosan, amíg még nem virágzik. Virágzás után elsárgulnak a levelei, ez május elején szokott lenni. A gyöngyvirág meg akkor jelentkezik és zöld. Összetéveszteni az akkor már sárga medvehagymával nem nagyon lehet. Meg külsőre is vannak eltérések, a medvehagyma sokkal karcsúbb, a gyöngyvirág robusztusabb és nincs is fokhagymaillata.

Szeretettel várok mindenkit.

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.27.

Kedves Sporttársak !

Hamarosan indul az idei medvehagyma-szezon, több túrának is ez a kedves tavaszi növény lesz a vezérfonala. Április  első hétvégéjén szombaton és/vagy  vasárnap is lehet jönni, a következő szerdán meg más hagymás területeket nézünk meg. És lesz idén is  kétnapos fesztivál Bakonybélben.  Részletek :

Találkozó : 2023.04.01. szombat  és/vagy 04.02. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Tönkölös – kitérés Bakonyújvárra – Tönkölös – Likas-kő – Bakonybél.

Táv : 10 km ( a vár nélkül 8 km), szintkülönbség 400m (vár nélkül 320 m).

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14-14.30 között.

A túra fő vezérfonala a medvehagyma lesz, megbeszéljük, hogy ez a  kis kedves tavaszi növény mit szeret, mi egyáltalán és miért pont itt van nálunk ilyen mennyiségben, hogy egész hegyoldalakat borít be.  Fontos tudnivaló, hogy a medvehagymából személyenként max. 2 kg szedhető. Ez hatalmas mennyiség, olyan, mintha dinnyéből 200 kg-t

vinnénk haza. Miről kapta nevét a Tönkölös ? Kik voltak Bakonyújvár urai ? Van-e geoláda a Likas-kői barlangnál ? Ezekről is szó lesz útközben. Ez egy rövidebb túra, de a szintadat mutatja, hogy van benne emelkedő, cserébe jó kilátás is. Ez az útvonal bőségesen biztosít medvehagymát.
Részvételi díj szombaton  : 1.200  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

Vasárnap azok kedvéért, akik nem tudnak valamiért szombaton  ugyanezt az utat nézzük meg fordított irányból és medvehagyma-leves lesz a túra végén a vendéglőben.

Részvételi díj vasárnap  : 2.100  Ft/fő, tartalma :

-túra végén medvehagyma-leves a Pikoló vendéglőben.

A vasárnapi túrára előjelentkezést kérek 03.30. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Akinek ezen a hétvégén egyik nap sem jó, lesz túra szerdán is :

Találkozó : 2023.04.05.10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Öreg-rét – Fidelisz – Nórápi-erdő – Gát-hegy-alja – Hajmás-sarok – Hideg-völgy – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 12,8 km, szintemelkedés mindössze 270 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30-15.00 között.

Ezen a túrán egy  viszonylag közeli részt nézünk meg.  Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a kopár Fideliszre, majd egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk. Azonban egy újabb jelzetlen szakasz kedvéért ezt is elhagyjuk 600 m múlva és felmegyünk a Hajmás-sarokig. A hely neve is  mutatja: hagymás helyen járunk. Innen a Hideg-völgyön visszajövünk a faluba.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a sörözőben

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

A hagyományos kétnapos medvehagyma fesztivál idén az április 15-16-ai hétvégén lesz Bakonybélben, amint kapok részletes információt, kihirdetem. A korábbi években a hosszabbik túrát vezettem én, várhatóan idén is így lesz.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.24.

Kedves Sporttársak !

Jövő hét végén már az áprilist kezdjük, íme a hónap  kínálata.

Hamarosan indul az idei medvehagyma-szezon, több új ötletem is van. Április  első hétvégéjén szombaton és/vagy  vasárnap is lehet jönni, a következő szerdán meg más hagymás területeket nézünk meg. És lesz idén is  kétnapos fesztivál Bakonybélben.  Részletek :

Találkozó : 2023.04.01. szombat  és/vagy 04.02. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Tönkölös – kitérés Bakonyújvárra – Tönkölös – Likas-kő – Bakonybél.

Táv : 10 km ( a vár nélkül 8 km), szintkülönbség 400m (vár nélkül 320 m).

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14-14.30 között.

A túra fő vezérfonala a medvehagyma lesz, megbeszéljük, hogy ez a  kis kedves tavaszi növény mit szeret, mi egyáltalán és miért pont itt van nálunk ilyen mennyiségben, hogy egész hegyoldalakat borít be.  Fontos tudnivaló, hogy a medvehagymából személyenként max. 2 kg szedhető. Ez hatalmas mennyiség, olyan, mintha dinnyéből 200 kg-t

vinnénk haza. Miről kapta nevét a Tönkölös ? Kik voltak Bakonyújvár urai ? Van-e geoláda a Likas-kői barlangnál ? Ezekről is szó lesz útközben. Ez egy rövidebb túra, de a szintadat mutatja, hogy van benne emelkedő, cserébe jó kilátás is. Ez az útvonal bőségesen biztosít medvehagymát.
Részvételi díj szombaton  : 1.200  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

Vasárnap azok kedvéért, akik nem tudnak valamiért szombaton  ugyanezt az utat nézzük meg fordított irányból és medvehagyma-leves lesz a túra végén a vendéglőben.

Részvételi díj vasárnap  : 2.100  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

-túra végén medvehagyma-leves a Pikoló vendéglőben.

A vasárnapi túrára előjelentkezést kérek 03.30. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Akinek ezen a hétvégén egyik nap sem jó, lesz túra szerdán is :

Találkozó : 2023.04.05.10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Öreg-rét – Fidelisz – Nórápi-erdő – Gát-hegy-alja – Hajmás-sarok – Hideg-völgy – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 12,8 km, szintemelkedés mindössze 270 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30-15.00 között.

Ezen a túrán egy  viszonylag közeli részt nézünk meg.  Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a kopár Fideliszre, majd egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk. Azonban egy újabb jelzetlen szakasz kedvéért ezt is elhagyjuk 600 m múlva és felmegyünk a Hajmás-sarokig. A hely neve is  mutatja: hagymás helyen járunk. Innen a Hideg-völgyön visszajövünk a faluba.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a sörözőben

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

A húsvéti hosszú hétvégén ellátogatunk Porvára és Hárskútra is.

Április 7-én, nagypénteken :

Találkozó : 2023. április 7. Nagypéntek  10.00 Porva, Penics büfé (Porva, Fő u. 18.)

Útvonal : Porva – Szépalma – Kisszépalma  – Ménesjárás – Hódos-ér – Porva

Táv: 12 km, szintemelkedés mindössze 200 m

Várható visszaérkezés Porvára: 15.00-15.30  között.

Ez egy könnyű kis séta, kevés szintemelkedéssel, de látványos kilátásokkal a Bakony főgerince felé, ajánlom minden olyan Sporttársnak is, aki inkább a könnyebb, rövidebb túrákat kedveli.  A túráról tehetünk egy kis kitérőt a  Szépalma feletti kilátópadig, ahonnan kis szerencsével Pannonhalmáig láthatunk.

A túra féltávjánál, Kisszépalmán Somogyi Tamás mesterszakács tejfeles gombalevessel és medvehagymás pogácsával várja a Sporttársakat.

Busz  Zirc, Rákóczi térről : 9.40-kor, Porvára ér 9.54-re, vissza Porváról 14.37-kor és 17.37-kor , Zircre ér 14.49-re ill. 17.49-re.-kor. A reggeli busz elérhető Budapestről, Győrből és Veszprémből is 30 percnél kevesebb átszállási idővel (www.menetrendek.hu)

Részvételi díj : 2.700 Ft/fő, tartalma :

   – túravezetés

  – 1 db ajándéktárgy

  – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján Porván,a  Penics büfében (ami egyben a bolt is)  beváltható

  – Szépalmai arborétum megtekintése (Öreg-Bakony Bakancsosa érintőpont)

  – tejfeles gombalevessel és medvehagymás pogácsa Kisszépalmán
Erre a túrára előjelentkezést kérek a meszner.viktor@invitel.hu címen 2023.04.04. kedd estig.

Április 8-án, Nagyszombaton a Papodra látogatunk.

Találkozó : 2023.04.08. Nagyszombat 10.00 Hárskút, Bakony Kincse söröző (Kossuth Lajos u. 16.)

Útvonal : Hárskút – Borzás-hegy – Papod, Vitéz Bertalan kilátó – Esztergáli-forrás – Hárskút

Táv : 11km, szintemelkedés  320 m.

Várható visszaérkezés  sörözőbe  : 13.30.-1400 óra körül.

Ezen a túrán a Bakony 5. legmagasabb hegyére, a Papodra látogatunk, ahonnan a Vitéz Bertalan kilátóból teljes körpanorámát élvezhetünk. Visszafelé megnézzük egy jelzetlen úton az Esztergáli-forrást is. Akik busszal jönnének : menetrend szerinti csak Veszprém felől van, a 3-as kocsiállásról 9.10-kor induló busz  9.40-re ér ide. Zirc felől Lókútig lehet buszozni, onnan kb.  4,5  km gyalog.

Részvételi díj : 1.300  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy a sörözőbe

– 1 db  ajándéktárgy

A következő hétvégén , április 15-16-án a hagyományos, kétnapos Medvehagyma Fesztivál lesz Bakonybélben, részleteket amint tudom, kiírom.

Április 19-én ismét “Szerdai túra” :

Találkozó : 2023.04.19. szerda  10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence- Kurta-völgyek – Százhalom – Nagy-Mély -völgy – Borzavári út – Meszes-kerti-árok – Bakonybél. Táv: 11,8 km, szintemelkedés 297 m

Várható visszaérkezés a sörözőbe: 14.30-15.00 óra között. A túra első felében a zöld jelzésű Rómer Flóris Emlékúton gyalogolunk, majd a  3.200 éves Százhalom halomsírmezőnél (valójában  226  halom) letérünk róla a Száraz-Gerence felé. Jöhetnénk a völgyön is vissza, de  érdekesebb a felette húzódó  Borzavári út, itt keresztezünk egy  4.000 éves sáncot is. A Meszes-kerti árkon érünk vissza a Magas-Bakony  egyik fő völgyéhez,a  Kőris-hegyet és a Som-hegyet elválasztó Száraz-Gerencéhez, ahonnan rövid idő alatt vissza is érünk Bakonybélbe.

Részvételi díj : 1.000  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés
– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható
– 1 db  ajándéktárgy

Április 22-én szintén Bakonybélből egy hosszabb utat kínálok:

Találkozó : 2023.04.22. szombat 10.00 Bakonybél, Pikoló Vendéglő (Kossuth u. 1.) Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél – Mészégető  – Hideg-völgy – Vörös-föld – Királykapu – Tevel-vár – Gyökér-kút – Bakonybél.

Táv : 18 km, szintemelkedés 490 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 16.30 körül

Ez a túra ezúttal a hosszabbak közül való, de nem nehéz. Ipari, bányászati, közlekedési emlékek egész sorát tekintjük meg.  Az egykori kisvasút pályájának legszebb szakaszait is  bejárjuk és  megkereshetjük a Tevel-vár sáncait is.
Az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalomból érintjük a Király-kaput, füzeteket kérem elhozni, akinek még nincs, vásárolhat a túra előtt.

Részvételi díj : 1.200 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés
 – 1 db  ajándéktárgy
 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható.

Másnap 2023.04.23-án vasárnap egy “ilyen még nem volt” túra lesz. A túra előkészítés alatt van, annyit elárulhatok, hogy a találkozó Zirc vasútállomásán lesz. Részletek később.

Az április 29-május 1. hosszú hétvége pedig újra a Kéktúráé, Sárvártól immár Kőszegig jutunk el.

Találkozó : 2023. 04.29.  8.30-9.30 Sárvár, EMAN Apartmanház, Rákóczi út 19. (belvárosban, ott megy el előtte a kék…)

Útvonal  04.29-én szombaton : Sárvár – Csénye – Bögöt – Ölbő-Alsószeleste vá.

Táv : 20,1 km, szintemelkedés  60 m

Útvonal  04.30-án vasárnap : Csepreg  – Kincséd – Ablánc – Szeleste -Ölbő-Alsószeleste vá.

Táv : 22,3 km, szintemelkedés  144 m

Útvonal  05.01-én hétfőn :  Csepreg – Kincséd – Tömörd – Kőszeg

Táv : 22,8 km, szintemelkedés  222 m

Az Országos Kéktúra Sárvár- Kőszeg szakasza  3  nap alatt kényelmesen bejárható és praktikus lenne az első éjszakát Szelestén, a másodikat Tömördön tölteni. Azonban ezeken a településeken csak néhány fős szállások vannak és vinni kellene mindent a hátunkon  3  napon át. Ezért a logisztika az alábbi lesz :

Szombaton  érkezés a szállásra 8.30-9.30 között, megbeszélés szerint a szobák egy része  már elfoglalható lesz. Indulás 10 órakor . Az igazolófüzet szerint ez  a szakasz Csényén és Bögötön át Szelestéig 21,4 km, de mi aznap csak Ölbő-Alsószeleste vasútállomásig megyünk. Itt  17.11-kor van egy vonat Porpácra, ahová 17.17-re érünk és 17.52-kor van csatlakozásunk Sárvár felé, ahová 17.59-re meg is érkezünk.

Vasárnap a sárvári autóbusz-állomásról 9.08-kor indul egy autóbusz Kőszegre, ezzel Csepreg, Promenád megállóig megyünk (10.03). Innen a kéket egy kb. 2,5 km-es országúti bekötéssel érjük el Kincsédnél. A kéken Abláncon és Szelestén át ismét Ölbő-Alsószeleste vasútállomásig megyünk. Visszautazás Sárvárra a szombati szerint.

Hétfőn szintén Csepregre utazunk, de egy korábbi járattal : 8.06-kor indul egy busz, ami Bükig jó nekünk. ott egy szűk átszállási idő lesz csak és 8.52-kor már utazunk is tovább (Volánnak jelzem majd) és Csepregre érünk 9.06-ra. Ezen a napon kicsit tempósabban kell mennünk, mert Kőszegről még vissza kell térjünk a Sárváron hagyott autókhoz, így célszerű lenne a 15.35-ös közvetlen buszt elérni, ez  16.50-re ér Sárvárra. Ilyen járat később  17.35-kor van még, közte 16.32-kor van egy vonat Szombathelyre és ott átszállva egy másik vonatra 17.40-re érnénk Sárvárra.

A fentiek szerint egyik sem kellene vinni a háromnapos cuccal a zsákokat (ha csak nem akar valaki Kőszegről egyenesen hazautazni,akkor a hétfő cipelős)

A szállás : Sárvár, EMAN Apartmanház, Rákóczi út 19. , http://www.emanapartmanok.hu. itt   5 db  négyágyas apartmanunk van, azaz  összesen  20-an férünk el. Minden apartmanhoz  két kétágyas hálószoba, egy konyha és egy fürdő/WC tartozik. Sajnos reggelit nem adnak, de a konyhában minden rendelkezésre áll. A közelben több szupermarket is  van. Vacsorához ajánlott éttermek : Várkapu, Banyatanya, Matróz, Platán, Nádasdy – majd ezt eldöntjük.

Részvételi díj : 27.000 Ft/fő, tartalma  :

 – szállás  2  éjszakára Sárváron az EMAN Apartmanházban

-túravezetés

-ajándéktárgy

A reggelit, vacsorát, vonat-és buszjegyeket nem tartalmazza, ezeket külön fogjuk fizetni. Előleget kér a szállás, így kérek 3.000 Ft/fő előleget utalni a jelentkezés visszaigazolásakor küldendő emailben megadott számlaszámra. Jelentkezési határidő 2023. 04.24. hétfő, ide kérem küldeni : meszner.viktor@invitel.hu (nem messenger, nem sms, nem facebook).

Hajrá Sporttársak, immár közel lesz az Országos Kéktúra nyugati végpontja.

Szeretettel várok mindenkit áprilisban IS.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.20.

Kedves Sporttársak !

Jövő hét végén már az áprilist kezdjük, íme a hónap első felének kínálata.

Hamarosan indul az idei medvehagyma-szezon, több új ötletem is van. Április  első hétvégéjén szombaton és/vagy  vasárnap is lehet jönni, a következő szerdán meg más hagymás területeket nézünk meg. És lesz idén is  kétnapos fesztivál Bakonybélben.  Részletek :

Találkozó : 2023.04.01. szombat  és/vagy 04.02. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Tönkölös – kitérés Bakonyújvárra – Tönkölös – Likas-kő – Bakonybél.

Táv : 10 km ( a vár nélkül 8 km), szintkülönbség 400m (vár nélkül 320 m).

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14-14.30 között.

A túra fő vezérfonala a medvehagyma lesz, megbeszéljük, hogy ez a  kis kedves tavaszi növény mit szeret, mi egyáltalán és miért pont itt van nálunk ilyen mennyiségben, hogy egész hegyoldalakat borít be.  Fontos tudnivaló, hogy a medvehagymából személyenként max. 2 kg szedhető. Ez hatalmas mennyiség, olyan, mintha dinnyéből 200 kg-t

vinnénk haza. Miről kapta nevét a Tönkölös ? Kik voltak Bakonyújvár urai ? Van-e geoláda a Likas-kői barlangnál ? Ezekről is szó lesz útközben. Ez egy rövidebb túra, de a szintadat mutatja, hogy van benne emelkedő, cserébe jó kilátás is. Ez az útvonal bőségesen biztosít medvehagymát.
Részvételi díj szombaton  : 1.200  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

Vasárnap azok kedvéért, akik nem tudnak valamiért szombaton  ugyanezt az utat nézzük meg fordított irányból és medvehagyma-leves lesz a túra végén a vendéglőben.

Részvételi díj vasárnap  : 2.100  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

-túra végén medvehagyma-leves a Pikoló vendéglőben.

A vasárnapi túrára előjelentkezést kérek 03.30. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Akinek ezen a hétvégén egyik nap sem jó, lesz túra szerdán is :

Találkozó : 2023.04.05.10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Öreg-rét – Fidelisz – Nórápi-erdő – Gát-hegy-alja – Hajmás-sarok – Hideg-völgy – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 12,8 km, szintemelkedés mindössze 270 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30-15.00 között.

Ezen a túrán egy  viszonylag közeli részt nézünk meg.  Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a kopár Fideliszre, majd egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk. Azonban egy újabb jelzetlen szakasz kedvéért ezt is elhagyjuk 600 m múlva és felmegyünk a Hajmás-sarokig. A hely neve is  mutatja: hagymás helyen járunk. Innen a Hideg-völgyön visszajövünk a faluba.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a sörözőben

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

A húsvéti hosszú hétvégén ellátogatunk Porvára és Hárskútra is.

Április 7-én, nagypénteken :

Találkozó : 2023. április 7. Nagypéntek  10.00 Porva, Penics büfé (Porva, Fő u. 18.)

Útvonal : Porva – Szépalma – Kisszépalma  – Ménesjárás – Hódos-ér – Porva

Táv: 12 km, szintemelkedés mindössze 200 m

Várható visszaérkezés Porvára: 15.00-15.30  között.

Ez egy könnyű kis séta, kevés szintemelkedéssel, de látványos kilátásokkal a Bakony főgerince felé, ajánlom minden olyan Sporttársnak is, aki inkább a könnyebb, rövidebb túrákat kedveli.  A túráról tehetünk egy kis kitérőt a  Szépalma feletti kilátópadig, ahonnan kis szerencsével Pannonhalmáig láthatunk.

A túra féltávjánál, Kisszépalmán Somogyi Tamás mesterszakács tejfeles gombalevessel és medvehagymás pogácsával várja a Sporttársakat.

Busz  Zirc, Rákóczi térről : 9.40-kor, Porvára ér 9.54-re, vissza Porváról 14.37-kor és 17.37-kor , Zircre ér 14.49-re ill. 17.49-re.-kor. A reggeli busz elérhető Budapestről, Győrből és Veszprémből is 30 percnél kevesebb átszállási idővel (www.menetrendek.hu)

Részvételi díj : 2.700 Ft/fő, tartalma :

   – túravezetés

  – 1 db ajándéktárgy

  – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján Porván,a  Penics büfében (ami egyben a bolt is)  beváltható

  – Szépalmai arborétum megtekintése (Öreg-Bakony Bakancsosa érintőpont)

  – tejfeles gombalevessel és medvehagymás pogácsa Kisszépalmán

Erre a túrára előjelentkezést kérek a meszner.viktor@invitel.hu címen 2023.04.04. kedd estig.

Április 8-án, Nagyszombaton a Papodra látogatunk.

Találkozó : 2023.04.08. Nagyszombat 10.00 Hárskút, Bakony Kincse söröző (Kossuth Lajos u. 16.)

Útvonal : Hárskút – Borzás-hegy – Papod, Vitéz Bertalan kilátó – Esztergáli-forrás – Hárskút

Táv : 11km, szintemelkedés  320 m.

Várható visszaérkezés  sörözőbe  : 13.30.-1400 óra körül.

Ezen a túrán a Bakony 5. legmagasabb hegyére, a Papodra látogatunk, ahonnan a Vitéz Bertalan kilátóból teljes körpanorámát élvezhetünk. Visszafelé megnézzük egy jelzetlen úton az Esztergáli-forrást is. Akik busszal jönnének : menetrend szerinti csak Veszprém felől van, a 3-as kocsiállásról 9.10-kor induló busz  9.40-re ér ide. Zirc felől Lókútig lehet buszozni, onnan kb.  4,5  km gyalog.

Részvételi díj : 1.300  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy a sörözőbe

– 1 db  ajándéktárgy

A következő hétvégén , április 15-16-án a hagyományos, kétnapos Medvehagyma Fesztivál lesz Bakonybélben, részleteket amint tudom, kiírom.

A 19-ei szerdai, 22-es szombati és 23-a vasárnapi túra tervezés alatt, a hétvégiekből az egyik Vértes lesz.

Az április 29-május 1. hosszú hétvége pedig újra a Kéktúráé, Sárvártól immár Kőszegig jutunk el.

ÉS MÉG ! A  március 25-26-ai Országos Kéktúra Tokod-Piliscsaba szakaszára már csak 3 hely van szabadon, míg az április 29-május  1.  3 napos Sárvár-Kőszeg útra még bőven van hely a szálláson. Részletek a honlapon, jelentkezés : meszner.viktor@invitel.hu

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.19.

Kedves Sporttársak !

Lassan  a március is búcsúzik, de még van túra ere a hónapra. Részletek :

Március 22-én, a Víz világnapján  a “Szerdai túrák” túrasorozatban a Bakony legnagyobb forrását látogatjuk meg, irány a Tiszta-víz, a találkozó 10 órakor lesz Bakonybélben,a  Füsti sörözőben.

Találkozó : 2023.03.22. szerda 10.00  Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A)

Útvonal : Bakonybél – Mészégető – Pápavár alja – Szénahordó út – Tiszta-víz – Fekete-Séd völgye – Szent-kút – Bakonybél.

Táv : 15 km, szintemelkedés 370 m.

Várható visszaérkezés a sörözőbe : 15 -15.30 között

A Tiszta-víz szeretett Bakonyunk legnagyobb forrása, mindentől félreeső, csendes helyen, bent az erdő mélyén. Onnan visszafelé nincs jelzett út (odafelé is a pirosról való letérés után alig lesz már jelzés), a Fekete – Séd mentén jövünk majd vissza. Sokszor át kell kelni a folyáson, erős cipő feltétlen szükséges lesz. A forrás az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja, akinek még nincs füzete, vehet a túra napján.Aki az igazi vadregényes helyeket keresi, annak erősen ajánlott ez a túra, a Bakony legbelsőbb részeit is megtekintjük.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján a sörözőben beváltható
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

És a hónap utolsó hétvégéjén  (25-26.) ismét az Országos Kéken : ezúttal  a Tokod-Piliscsaba szakaszon, szállás Dorogon.

Találkozó : 2023.03.25. szombat  9.45 Tokod, Hősök tere (itt van a  tokodi pecsét is, ez most a legkeletibb pontunk)

Útvonal : Tokod – Nagy-Gete 456 m – Gete-hegy 380 m – kitérő Csolnokra – Dorog.

Táv : 10,3 km, szintemelkedés 377 m (ebből az első 2,8 km-en 325 m)

Várható érkezés Dorogra : 15.00-15.30 között

Tokod, Hősök terén találkozunk, ahová (Ajka 5.00-Veszprém 5.55-Zirc 6.25-Mór 7.07)-) Tatabánya (8.00) felől autóbuszjárat érkezik 8.51-re, míg Dorog (vá. 9.20)  felől 9.34-re. Dorogra Budapest Nyugati pályaudvarról  félóránként van vonat.

Az eddigi kéktúrákon már többször emlegetett Nagy-Getével kezdünk, az első 2,8 km-en  325 m szintemelkedés lesz. Azért innen megyünk, mert  ez a szakasz lefelé még nehezebb lenne. A körpanorámás, 456 m magas Nagy-Gete csúcsán megpihenünk és elindulunk Dorog felé. A táv elég rövid, így lehetőség van letérni az útról és megismerni jobban a környéket.Így is lesz, a csúcs után kb. 2 km-rel letérünk a  kékről és ellátogatunk Csolnokra, a Bányász Múzeumba, ahol várnak minket és a kiállításon, bányászati emlékeken kívül büfé is van. Innen visszamegyünk a kékre és kb. 5 km után már Dorogon is vagyunk.

Szállás a Mátyás Király vendégházban (Mátyás Király u. 19.,) 2-5 fős szobákban (összesen  24  hely van), étkezés a szállástól 400 m lévő Postakocsi bisztróban, ahol a “kakukkfüves csirke illatos gombaraguval, tésztával”  étekkel várnak minket. Ez benne van a túra árában, ital egyénileg rendelhető.

Másnap : reggeli után  utazás vonattal Piliscsabára, minden óra 14. és 44. percében van kényelmes, modern vonat, a menetidő 15 perc. Praktikus lenne a 7.44-es vagy a  8.14-es vonat elérése. Vonatozás és pecsételés után :

Útvonal : Piliscsaba – Piliscsév – Klastrompuszta – Kétágú-hegy – Kesztölc- Dorog.

Táv : 18,6 km, szintemelkedés 425 m

Ezen a szakaszon a Pilis délnyugati peremén járunk már, az első 5 km-en Piliscsévig jelentősebb emelkedő nem lesz. Piliscsév után felmegyünk Klastrompusztára, a pálosok egykori kolostorához, majd még egy kis felfelé után a pompás Kétágú-hegyre érkezünk.  Innen Kesztölc szélét érintve Dorogig gyalogolunk.

Részvételi díj : 24.000 Ft/fő, tartalma :

-szombaton belépő Csolnokon a Bányász Múzeumba

-szombaton “kakukkfüves csirke illatos gombaraguval, tésztával” Dorogon, a Postakocsi bisztróban

– szombat este szállás Dorogon a Mátyás Király vendégházban 2-5 ágyas szobákban

– vasárnap reggeli a vendégházban

– 2  napi túravezetés

– ajándéktárgy

Lehet jönni egynapos verziókra is, szombat esetén kérem megadni, hogy rendeljek-e még étkezést, vasárnap esetén rendeljek-e még plusz reggelit. A szombati ár  étkezés nélkül, 2.000 Ft/fő,  a vasárnapi reggeli nélkül 1.500  Ft/fő.

A szombat délutáni/esti  italfogyasztást a Postakocsiban mindenki egyénileg rendezi. Vasárnap a vonatjegyet megvehetjük együtt is, ahogy szoktuk, összeszedem az árát kinek-kinek kedvezménye szerint.

Jelentkezési határidő : 2023.03.22. szerda este, új résztvevőktől 5.000 Ft előleget kérek szépen elutalni a privát levélben küldött számlaszámra.

FIGYELEM ! A szálláson már csak 3  szabad hely van.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.17.

Kedves Sporttársak !

Hamarosan indul az idei medvehagyma-szezon, több új ötletem is van. Április  első hétvégéjén szombaton és/vagy  vasárnap is lehet jönni, a következő szerdán meg más hagymás területeket nézünk meg. És lesz idén is  kétnapos fesztivál Bakonybélben.  Részletek :

Találkozó : 2023.04.01. szombat  és/vagy 04.02. vasárnap 10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Tönkölös – kitérés Bakonyújvárra – Tönkölös – Likas-kő – Bakonybél.

Táv : 10 km ( a vár nélkül 8 km), szintkülönbség 400m (vár nélkül 320 m).

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14-14.30 között.

A túra fő vezérfonala a medvehagyma lesz, megbeszéljük, hogy ez a  kis kedves tavaszi növény mit szeret, mi egyáltalán és miért pont itt van nálunk ilyen mennyiségben, hogy egész hegyoldalakat borít be.  Fontos tudnivaló, hogy a medvehagymából személyenként max. 2 kg szedhető. Ez hatalmas mennyiség, olyan, mintha dinnyéből 200 kg-t vinnénk haza. Miről kapta nevét a Tönkölös ? Kik voltak Bakonyújvár urai ? Van-e geoláda a Likas-kői barlangnál ? Ezekről is szó lesz útközben. Ez egy rövidebb túra, de a szintadat mutatja, hogy van benne emelkedő, cserébe jó kilátás is. Ez az útvonal bőségesen biztosít medvehagymát.

Részvételi díj szombaton  : 1.200  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

Vasárnap azok kedvéért, akik nem tudnak valamiért szombaton  ugyanezt az utat nézzük meg fordított irányból és medvehagyma-leves lesz a túra végén a vendéglőben.

Részvételi díj vasárnap  : 2.100  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

-ajándéktárgy

-túra végén medvehagyma-leves a Pikoló vendéglőben.

Akinek ezen a hétvégén egyik nap sem jó, lesz túra szerdán is :

Találkozó : 2023.04.05.10.00 Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A, templommal szemben)

Útvonal : Bakonybél – Szent-kút – Öreg-rét – Fidelisz – Nórápi-erdő – Gát-hegy-alja – Hajmás-sarok – Hideg-völgy – Mészégető – Bakonybél.

Táv : 12,8 km, szintemelkedés mindössze 270 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 14.30-15.00 között.

Ezen a túrán egy  viszonylag közeli részt nézünk meg. Szent-kutat elhagyva  400 m-rel jobbra fordulunk és az Öreg-rét mellett felmegyünk a kopár Fideliszre, majd egy nagyon szép erdőn (a térképen : Nórápi-erdő) felmegyünk a Gát-hegy alá, ahol az Országos Kékre fordulunk. Azonban egy újabb jelzetlen szakasz kedvéért ezt is elhagyjuk 600 m múlva és felmegyünk a Hajmás-sarokig. A hely neve is  mutatja: hagymás helyen járunk. Innen a Hideg-völgyön visszajövünk a faluba.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján érvényes a sörözőben

– túravezetés

– 1 db  ajándéktárgy

ÉS MÉG ! Alakulóban a húsvéti hétvége  programja is, lesz túra Porváról és Hárskútról is, részletek hamarosan.

ÉS MÉG ! A  március 25-26-ai Országos Kéktúra Tokod-Piliscsaba szakaszára már csak kevés hely van szabadon, míg az április 29-május  1.  3 napos Sárvár-Kőszeg útra még bőven van hely a szálláson. Részletek a honlapon, jelentkezés : meszner.viktor@invitel.hu

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.13.

Kedves Sporttársak !

Március 15-26. között az alábbi túrákat kínálom, összesen 5 túranapon.

Nemzeti Ünnepünkön Bakonybélben találkozhatunk :

Találkozó : 2023.03.15. szerda  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél- Szent-kút – Hegyes-kő – Fehér-kő – Szekrényes-kő – Augusztin-tanya – Rák-tanya – Dornyay Béla emlékút – Bakonybél.

Táv: 15 km, szintemelkedés 450 m.

Várható visszaérkezés a Vendéglőbe: 15.30-16.00 körül.

Részvételi díj : 2.500  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

– 1 db ajándéktárgy

– lángos
Ez egy hosszabb, de nem nehéz út: a Hajagok titokzatos vidékét kereshetjük fel. Szép sziklák, régi tanyák, jó kilátások lesznek bőven ezen az úton. Feltétlenül kell a hátizsákba némi folyadékot tenni. A túra közepén Augusztintanyán és Ráktanyán is megpihenhetünk. Erős lábbeli is ajánlott,a  Fehér-kő árok néhol igen köves. A  bedőlt fákat elfűrészelték, folyamatosan lehet haladni. Már kezd ébredni az erdő, klasszikus tavaszi túrára lehet számítani. A lángos rendeléséhez előnevezést kérek erre a túrára 2022.03.13. hétfő estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Március 22-én van a Víz Világnapja, ebből az apropóból  2  túra is lesz .

Program neve : Hat forrás útja füzet bemutató túrája

Találkozó: 2023.03.19. vasárnap  10.00, Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 12 km, szintemelkedés 287 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja és végigjövünk káprázatos Kerteskői szurdokon is.

A 2022.  augusztus 19-én megjelent saját kiadású új “Hat forrás útja” túraismertető füzet a túra napján kedvezményesen megvehető

Részvételi díj : 2.000 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

  – 1 a füzethez tartozó egyedi kitűző 

 – az új “Hat forrás útja” túraismertető füzet kedvezményes ára (1.200 Ft helyett csak ezen  a napon 1.000 Ft)

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

Március 22-én a “Szerdai túrák” túrasorozatban a Bakony legnagyobb forrását látogatjuk meg, irány a Tiszta-víz, a találkozó 10 órakor lesz Bakonybélben, a Füsti sörözőben.

Találkozó : 2023.03.22. szerda 10.00  Bakonybél, Füsti söröző (Szent Gellért tér 11/A)

Útvonal : Bakonybél – Mészégető – Pápavár alja – Szénahordó út – Tiszta-víz – Fekete-Séd völgye – Szent-kút – Bakonybél.

Táv : 15 km, szintemelkedés 370 m.

Várható visszaérkezés a sörözőbe : 15 -15.30 között

A Tiszta-víz szeretett Bakonyunk legnagyobb forrása, mindentől félreeső, csendes helyen, bent az erdő mélyén. Onnan visszafelé nincs jelzett út (odafelé is a pirosról való letérés után alig lesz már jelzés), a Fekete – Séd mentén jövünk majd vissza. Sokszor át kell kelni a folyáson, erős cipő feltétlen szükséges lesz. A forrás az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja, akinek még nincs füzete, vehet a túra napján.Aki az igazi vadregényes helyeket keresi, annak erősen ajánlott ez a túra, a Bakony legbelsőbb részeit is megtekintjük.

Részvételi díj : 1.000 Ft/fő, tartalma :
 
– 1 db 100  Ft-os italjegy, a túra napján a sörözőben beváltható
– túravezetés
– 1 db  ajándéktárgy

És a hónap utolsó hétvégéjén  (25-26.) ismét az Országos Kéken : ezúttal  a Tokod-Piliscsaba szakaszon, szállás Dorogon.

Találkozó : 2023.03.25. szombat  9.45 Tokod, Hősök tere (itt van a  tokodi pecsét is, ez most a legkeletibb pontunk)

Útvonal : Tokod – Nagy-Gete 456 m – Gete-hegy 380 m – kitérő Csolnokra – Dorog.

Táv : 10,3 km, szintemelkedés 377 m (ebből az első 2,8 km-en 325 m)

Várható érkezés Dorogra : 15.00-15.30 között

Tokod, Hősök terén találkozunk, ahová (Ajka 5.00-Veszprém 5.55-Zirc 6.25-Mór 7.07)-) Tatabánya (8.00) felől autóbuszjárat érkezik 8.51-re, míg Dorog (vá. 9.20)  felől 9.34-re. Dorogra Budapest Nyugati pályaudvarról  félóránként van vonat.

Az eddigi kéktúrákon már többször emlegetett Nagy-Getével kezdünk, az első 2,8 km-en  325 m szintemelkedés lesz. Azért innen megyünk, mert  ez a szakasz lefelé még nehezebb lenne. A körpanorámás, 456 m magas Nagy-Gete csúcsán megpihenünk és elindulunk Dorog felé. A táv elég rövid, így lehetőség van letérni az útról és megismerni jobban a környéket.Így is lesz, a csúcs után kb. 2 km-rel letérünk a  kékről és ellátogatunk Csolnokra, a Bányász Múzeumba, ahol várnak minket és a kiállításon, bányászati emlékeken kívül büfé is van. Innen visszamegyünk a kékre és kb. 5 km után már Dorogon is vagyunk.

Szállás a Mátyás Király vendégházban (Mátyás Király u. 19.,) 2-5 fős szobákban (összesen  24  hely van), étkezés a szállástól 400 m lévő Postakocsi bisztróban, ahol a “kakukkfüves csirke illatos gombaraguval, tésztával”  étekkel várnak minket. Ez benne van a túra árában, ital egyénileg rendelhető.

Másnap : reggeli után  utazás vonattal Piliscsabára, minden óra 14. és 44. percében van kényelmes, modern vonat, a menetidő 15 perc. Praktikus lenne a 7.44-es vagy a  8.14-es vonat elérése. Vonatozás és pecsételés után :

Útvonal : Piliscsaba – Piliscsév – Klastrompuszta – Kétágú-hegy – Kesztölc- Dorog.

Táv : 18,6 km, szintemelkedés 425 m

Várható érkezés Dorogra : 15.00-15.30 között

Ezen a szakaszon a Pilis délnyugati peremén járunk már, az első 5 km-en Piliscsévig jelentősebb emelkedő nem lesz. Piliscsév után felmegyünk Klastrompusztára, a pálosok egykori kolostorához, majd még egy kis felfelé után a pompás Kétágú-hegyre érkezünk.  Innen Kesztölc szélét érintve Dorogig gyalogolunk.

Részvételi díj : 24.000 Ft/fő, tartalma :

-szombaton belépő Csolnokon a Bányász Múzeumba

-szombaton “kakukkfüves csirke illatos gombaraguval, tésztával” Dorogon, a Postakocsi bisztróban

– szombat este szállás Dorogon a Mátyás Király vendégházban 2-5 ágyas szobákban

– vasárnap reggeli a vendégházban

– 2  napi túravezetés

– ajándéktárgy

Lehet jönni egynapos verziókra is, szombat esetén kérem megadni, hogy rendeljek-e még étkezést, vasárnap esetén rendeljek-e még plusz reggelit. A szombati ár  étkezés nélkül, 2.000 Ft/fő,  a vasárnapi reggeli nélkül 1.500  Ft/fő.

A szombat délutáni/esti  italfogyasztást a Postakocsiban mindenki egyénileg rendezi. Vasárnap a vonatjegyet megvehetjük együtt is, ahogy szoktuk, összeszedem az árát kinek-kinek kedvezménye szerint.

Jelentkezési határidő : 2023.03.22. szerda este, új résztvevőktől 5.000 Ft előleget kérek szépen elutalni a privát levélben küldött számlaszámra.

Hajrá Sporttársak, indítsuk a tavaszt remek túrákkal.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.09.

Kedves Sporttársak !

Az Országos Kéktúrán eddig 455 km-t tettünk meg közösen. Március 25-26-án a Tokod – Piliscsaba szakasz következik dorogi szállással, erre a túrára is lehet még jelentkezni a meszner.viktor@invitel.hu címen. A részletes kiírás a www.bakonyibakancsos.hu honlapon olvasható.

Május 1-je idén hétfőre esik, így akkor adódik egy hosszú hétvége, amit teljes egészében a Kéktúrának lehet szentelni. Ebben a 3  napban fogjuk bejárni a Sárvár – Kőszeg szakaszt. Részletek :

Találkozó : 2023. 04.29.  8.30-9.30 Sárvár, EMAN Apartmanház, Rákóczi út 19. (belvárosban, ott megy el előtte a kék…)

Útvonal  04.29-én szombaton : Sárvár – Csénye – Bögöt – Ölbő-Alsószeleste vá.

Táv : 20,1 km, szintemelkedés  60 m

Útvonal  04.30-án vasárnap : Csepreg  – Kincséd – Ablánc – Szeleste -Ölbő-Alsószeleste vá.

Táv : 22,3 km, szintemelkedés  144 m

Útvonal  05.01-én hétfőn :  Csepreg – Kincséd – Tömörd – Kőszeg

Táv : 22,8 km, szintemelkedés  222 m

Az Országos Kéktúra Sárvár- Kőszeg szakasza  3  nap alatt kényelmesen bejárható és praktikus lenne az első éjszakát Szelestén, a másodikat Tömördön tölteni. Azonban ezeken a településeken csak néhány fős szállások vannak és vinni kleene mindent a hátunkon  3  napon át. Ezért a logisztika az alábbi lesz :

Szombaton  érkezés a szállásra 8.30-9.30 között, megbeszélés szerint a szobák egy része  már elfoglalható lesz. Indulás 10 órakor . Az igazolófüzet szerint ez  a szakasz Csényén és Bögötön át Szelestéig 21,4 km, de mi aznap csak Ölbő-Alsószeleste vasútállomásig megyünk. Itt  17.11-kor van egy vonat Porpácra, ahová 17.17-re érünk és 17.52-kor van csatlakozásunk Sárvár felé, ahová 17.59-re meg is érkezünk.

Vasárnap a sárvári autóbusz-állomásról 9.08-kor indul egy autóbusz Kőszegre, ezzel Csepreg, Promenád megállóig megyünk (10.03). Innen a kéket egy kb. 2,5 km-es országúti bekötéssel érjük el Kincsédnél. A kéken Abláncon és Szelestén át ismét Ölbő-Alsószeleste vasútállomásig megyünk. Visszautazás Sárvárra a szombati szerint.

Hétfőn szintén Csepregre utazunk, de egy korábbi járattal : 8.06-kor indul egy busz, ami Bükig jó nekünk. ott egy szűk átszállási idő lesz csak és 8.52-kor már utazunk is tovább (Volánnak jelzem majd) és Csepregre érünk 9.06-ra. Ezen a napon kicsit tempósabban kell mennünk, mert Kőszegről még vissza kell térjünk a Sárváron hagyott autókhoz, így célszerű lenne a 15.35-ös közvetlen buszt elérni, ez  16.50-re ér Sárvárra. Ilyen járat később  17.35-kor van még, közte 16.32-kor van egy vonat Szombathelyre és ott átszállva egy másik vonatra 17.40-re érnénk Sárvárra.

A fentiek szerint egyik sem kellene vinni a háromnapos cuccal a zsákokat (ha csak nem akar valaki Kőszegről egyenesen hazautazni,akkor a hétfő cipelős)

A szállás : Sárvár, EMAN Apartmanház, Rákóczi út 19. , http://www.emanapartmanok.hu. itt   5 db  négyágyas apartmanunk van, azaz  összesen  20-an férünk el. Minden apartmanhoz  két kétágyas hálószoba, egy konyha és egy fürdő/WC tartozik. Sajnos reggelit nem adnak, de a konyhában minden rendelkezésre áll. A közelben több szupermarket is  van. Vacsorához ajánlott éttermek : Várkapu, Banyatanya, Matróz, Platán, Nádasdy – majd ezt eldöntjük.

Részvételi díj : 27.000 Ft/fő, tartalma  :

 – szállás  2  éjszakára Sárváron az EMAN Apartmanházban

-túravezetés

-ajándéktárgy

A reggelit, vacsorát, vonat-és buszjegyeket nem tartalmazza, ezeket külön fogjuk fizetni. Előleget kér a szállás, így kérek 3.000 Ft/fő előleget utalni a jelentkezés visszaigazolásakor küldendő e-mailben megadott számlaszámra. Jelentkezési határidő 2023. 04.24. hétfő, ide kérem küldeni : meszner.viktor@invitel.hu (nem messenger, nem sms, nem facebook).

Hajrá Sporttársak, immár közel lesz az Országos Kéktúra nyugati végpontja.

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.06.

Kedves Sporttársak !

Március középső harmada is bővelkedik túrákban, rögtön az időszak első szombatján 3-ból is lehet választani. Íme a kínálat :

Találkozó : 2023.03.11. szombat 10.15 Odvaskő Parkoló

Útvonal : Odvaskő parkoló – Molnár-kút-árok – Hubertlaki ház – tőzikés – Hubertlaki-tó – Molnár-kút-árok – Odvaskő parkoló

Táv:  8 km, szintemelkedés 200 m

Várható visszaérkezés a parkolóba :  14 óra körül.

Most vasárnap néztük meg a Hubertlakon lévő tőzikés területet, teljes pompájukban várják a virágok az érdeklődőket. A tőzike védett, leszedni, taposni tilos, csak nézni szabad.

A túrát a bakonybéli Guzmics Izidor Kulturális és Idegenforgalmi Egyesület felkérésére vezetem , részvételi díj nincs. Térképek, kiadványok, ajándéktárgyak a túrán vásárolhatóak.

Aki nagyobb erőpróbára vágyik : ezen a napon a közelben lesz  két teljesítménytúra is.

 – Zircről Reguly Antal emléktúra  7,22 és 35 km-es távokkal, részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/5172/details

– egy új rendezés Veszprémből a Kossuth Laktanyából(!) : Pumák a Bakonyban, részletek : https://tturak.hu/hikeOccasion/5388/details

Mindkét túrára regisztráció szükséges.

Vasárnap vonatos túrára megyünk.

Túra neve :  Csak a Zörög-hegy !

Találkozó : 2023.03.12. vasárnap   8.30-9.30 között  Porva-Csesznek vasútállomás (csak vonattal megközelíthető)

Útvonal : Porva-Csesznek vá. – régi emlékmű – Zörög-hegy – Csesznek széle – Lovász-kút – Porva-Csesznek vá.

Táv : 11,4 km, szintemelkedés  322 m.

Várható visszaérkezés az állomásra : 15 óra körül.

Ezen a túrán egyáltalán nem érintünk lakott területet, végig erdőben leszünk. Érdemes az autót Zircen hagyni az állomásnál és a  8.18-kor Győr felé induló vonattal érkezni Porva-Csesznekre. Indulás után felmegyünk a Cuha feletti régi “November 7.”  emlékműhöz. Alatta már oly sokszor elgyalogoltunk, most megnézzük, mi van meg még az egykori kultikus helyből. Utána jelzetlen úton felmegyünk a Zörög-tetőre, majd a cseszneki oldalon lejövünk, de nem megyünk el a faluig. Várpanorámás összekötő úton a Lovász-kút érintésével érünk vissza az állomásra. Veszprém-Zirc felől 8.30 körül, Győr felől 9.30-kor érkezik ide a vonat.

Részvételi díj : 1.300 Ft, tartalma :

– túravezetés

– ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy a Porva-Cesznek büfébe

Nemzeti Ünnepünkön Bakonybélben találkozhatunk :

Találkozó : 2023.03.15. szerda  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél- Szent-kút – Hegyes-kő – Fehér-kő – Szekrényes-kő – Augusztin-tanya – Rák-tanya – Dornyay Béla emlékút – Bakonybél.

Táv: 15 km, szintemelkedés 450 m.

Várható visszaérkezés a Vendéglőbe: 15.30-16.00 körül.

Részvételi díj : 2.500  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

– 1 db ajándéktárgy

– lángos
Ez egy hosszabb, de nem nehéz út: a Hajagok titokzatos vidékét kereshetjük fel. Szép sziklák, régi tanyák, jó kilátások lesznek bőven ezen az úton. Feltétlenül kell a hátizsákba némi folyadékot tenni. A túra közepén Augusztintanyán és Ráktanyán is megpihenhetünk. Erős lábbeli is ajánlott,a  Fehér-kő árok néhol igen köves. A  bedőlt fákat elfűrészelték, folyamatosan lehet haladni. Már kezd ébredni az erdő, klasszikus tavaszi túrára lehet számítani. A lángos rendeléséhez előnevezést kérek erre a túrára 2022.03.13. hétfő estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Március 22-én van a Víz Világnapja, ebből az apropóból  2  túra is lesz. A másik  22-én, az a tárgyalt időszakon kívül esik, de információ elérhető a túráról a honlapon.

Program neve : Hat forrás útja füzet bemutató túrája

Találkozó: 2023.03.19. vasárnap  10.00, Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 12 km, szintemelkedés 287 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja és végigjövünk káprázatos Kerteskői szurdokon is.

A 2022.  augusztus 19-én megjelent saját kiadású új “Hat forrás útja” túraismertető füzet a túra napján kedvezményesen megvehető

Részvételi díj : 2.000 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

  – 1 a füzethez tartozó egyedi kitűző 

 – az új “Hat forrás útja” túraismertető füzet kedvezményes ára (1.200 Ft helyett csak ezen  a napon 1.000 Ft)

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

További túrák márciusban : 22. szerda Tiszta-víz és  25-26-án Országos Kéktúra Tokod-Piliscsaba.

Hajrá Sporttársak, figyeljük együtt egészen közelről a tavasz közeledtét!

Szeretettel várok mindenkit.

Turista üdvözlettel :

Mészner Viktor

06-30-49-08-401

www.bakonyibakancsos.hu

2023.03.01.

Kedves Sporttársak !

Itt a március, amit már nagyon vár mindenki. Túra lesz bőven…Részletek :

Találkozó : 2023.03.01.  szerda  10.00 Zirc,  Rákóczi tér, Liget presszó

Útvonal : Zirc – Hegy-földek – Kőkapu – Csengő-tető -Zirc.

Táv : 10  km, szintemelkedés 140 m

Várható visszaérkezés Zirc, Rákóczi térre : 13.30-14.00 között

A zirci Erdélyi Baráti Kör Egyesület 2014-ben, Zirc újbóli várossá avatásának 30. évfordulóján festett fel 3 körutat Zirc környékén : a piros 15, a zöld 10,a kék 5  km hosszú. Ezek közül most a zöld jelzésűt nézzük meg. Útközben kilátóhelyek, erdők, rétek váltogatják egymást, a rövidke táv ellenére igen változatos ez az út.

Részvételi díj :  1.000 Ft, tartalma :

-túravezetés

-ajándéktárgy

-100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a presszóban beváltható

Március első hétvégéjén :

Program neve : Jásd,  a lélek energiája

Találkozó : 2023.03.04. szombat 9.00 Jásd, községháza előtti parkoló

Útvonal : Jásd – Rózsadomb-Szent-kút -temető – Felső szőlő út – Kültelek – Jásd, Bodzaház

Táv : 8 km, szintemelkedés 110m.

Várható érkezés a Bodzaházba : 14 óra körül

A túra elején felkeressük  a 2021-ben átadott Bodzaház Látogatóközpontot, ahol a program része a Ház megtekintése (kb. 1  óra)

Jásd, a Keleti-Bakony egyik kis zsákfaluja rengeteg látványosságot kínál. A Szent-kút ugyan ismert, de ezen kívül is számos fantasztikus látnivaló van: templom, régi pincék, szőlők rejtett kilátópontok, köztéri szobrok.

Részvételi díj : 2.300 Ft, tartalma :

 – túravezetés

 -ajándéktárgy

-kedvezményes belépő a Bodzaházba

Erre a  túrára előnevezést kérek 2022.03.02. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

 Másnap :

Találkozó : 2023.03.05. vasárnap 10.00 Odvaskő parkoló (Zirc-Bakonybél – Pápa 8301 sz. út 21-es km)

Útvonal : Odvas-kő pihenő – Molnár-kút-árok – tanösvény – Hubertlak – Hubertlaki-tó – Kőgunyhó – Móricháza – Vörös János-séd – Odvaskő.

Táv : 10 km, szintemelkedés  200m

Várható visszaérkezés  :  14.30-15.00 között.

A tágas, országút melletti parkolóból a tó felé vezető kék + jelzésről egy idő után  letérünk a Hubertlaki tanösvényre, hogy új helyeket is meg tudjunk nézni, köztük néhány szép nagy hangyavárral.A Hubertlaki ház közelében jelentős számban van ilyenkor tőzike (bakonybéli nyelven “dupla hóvirág”), természetesen fotós megállással.
Itt a háznál egy nem mindennapi helyi ételkülönlegességgel vár minket  Somogyi Tamás mesterszakács  : a szilveszterkor már megismert, de nagyon hamar népszerűvé vált  Betyár-doggal.  Természetesen a tó sem marad ki. Visszafelé egy szakaszon jelzetlen, de biztonságos úton jövünk a Kőgunyhó nevű erdőrészen át, majd a Vörös János-séd mentén túrázunk.  A túra akár Budapestről is elérhető busszal, a 6.45-kor a Népligettől induló Bp.-Zirc-Bakonybél-Pápa járat 10.01-re ér ide, ezt természetesen megvárjuk.

Részvételi díj : 2.700 Ft/fő, tartalma :

– túravezetés
– ajándéktárgy
-bakonyi betyárdog

Erre a  túrára előnevezést kérek 2022.03.02. csütörtök estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

A következő vasárnapon vonatos túrára megyünk.

Túra neve :  Csak a Zörög-hegy !
Találkozó : 2023.03.12. vasárnap   8.30-9.30 között  Porva-Csesznek vasútállomás (csak vonattal megközelíthető)

Útvonal : Porva-Csesznek vá. – régi emlékmű – Zörög-hegy – Csesznek széle – Lovász-kút – Porva-Csesznek vá.

Táv : 11,4 km, szintemelkedés  322 m.

Várható visszaérkezés az állomásra : 15 óra körül.

Ezen a túrán egyáltalán nem érintünk lakott területet, végig erdőben leszünk. Érdemes az autót Zircen hagyni az állomásnál és a  8.18-kor Győr felé induló vonattal érkezni Porva-Csesznekre. Indulás után felmegyünk a Cuha feletti régi “November 7.”  emlékműhöz. Alatta már oly sokszor elgyalogoltunk, most megnézzük, mi van meg még az egykori kultikus helyből. Utána jelzetlen úton felmegyünk a Zörög-tetőre, majd a cseszneki oldalon lejövünk, de nem megyünk el a faluig. Várpanorámás összekötő úton a Lovász-kút érintésével érünk vissza az állomásra. Veszprém-Zirc felől 8.30 körül, Győr felől 9.30-kor érkezik ide a vonat.

Részvételi díj : 1.300 Ft, tartalma :
– túravezetés
– ajándéktárgy

 – 100 Ft-os italjegy a Porva-Cesznek büfébe

Nemzeti Ünnepünkön Bakonybélben találkozhatunk :

Találkozó : 2023.03.15. szerda  10.00 Bakonybél, Pikoló vendéglő (Kossuth u.1.). Indulás 10.15-kor.

Útvonal : Bakonybél- Szent-kút – Hegyes-kő – Fehér-kő – Szekrényes-kő – Augusztin-tanya – Rák-tanya – Dornyay Béla emlékút – Bakonybél.

Táv: 15 km, szintemelkedés 450 m.

Várható visszaérkezés a Vendéglőbe: 15.30-16.00 körül.

Részvételi díj : 2.500  Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

– 1 db 100 Ft-os italjegy, mely a túra napján a Vendéglőben beváltható

– 1 db ajándéktárgy

– lángos

Ez egy hosszabb, de nem nehéz út: a Hajagok titokzatos vidékét kereshetjük fel. Szép sziklák, régi tanyák, jó kilátások lesznek bőven ezen az úton. Feltétlenül kell a hátizsákba némi folyadékot tenni. A túra közepén Augusztintanyán és Ráktanyán is megpihenhetünk. Erős lábbeli is ajánlott,a  Fehér-kő árok néhol igen köves. A  bedőlt fákat elfűrészelték, folyamatosan lehet haladni. Már kezd ébredni az erdő, klasszikus tavaszi túrára lehet számítani. A lángos rendeléséhez előnevezést kérek erre a túrára 2022.03.13. hétfő estig a meszner.viktor@invitel.hu címen.

Március 22-én van a Víz Világnapja, ebből az apropóból  2  túra is lesz .

Program neve : Hat forrás útja füzet bemutató túrája

Találkozó: 2023.03.19. vasárnap  10.00, Bakonybél,  Pikoló vendéglő (Kossuth u. 1.)

Útvonal : Bakonybél – Száraz-Gerence – Árpád-forrás Borsó-kút – Éliás-hegy – Kertes-kői szurdokJudit-forrásBányász-kút – Csúcs-hegy – Gasparics-kútSzent-kút – Bakonybél.

Táv : 12 km, szintemelkedés 287 m.

Várható visszaérkezés a vendéglőbe : 15 óra körül

Ez egy könnyű, de látványos túra, összesen 6 forrást keresünk fel, az első 4 forrás vize iható. Továbbá felkeressük az Oltár-kőt is, mely az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalom érintőpontja és végigjövünk káprázatos Kerteskői szurdokon is.

A 2022.  augusztus 19-én megjelent saját kiadású új “Hat forrás útja” túraismertető füzet a túra napján kedvezményesen megvehető

Részvételi díj : 2.000 Ft/fő, tartalma :

 – túravezetés

  – 1 a füzethez tartozó egyedi kitűző 

 – az új “Hat forrás útja” túraismertető füzet kedvezményes ára (1.200 Ft helyett csak ezen  a napon 1.000 Ft)

 – 1 db 100 Ft értékű italjegy, mely a túra napján a vendéglőben beváltható

Március 22-én a “Szerdai túrák” túrasorozatban a Bakony legnagyobb forrását látogatjuk meg, irány a Tiszta-víz, a találkozó 10 órakor lesz Bakonybélben,a  Füsti sörözőben.